Róbert bácsi, persze, zseni. Akkor is zseni, ha kicsit icereg a film közben a néző, most minek ennyire lángeszűnek lenni, ez csak egy vígjáték. Nyilván neki kell a hátán elvinnie, Anne Hathaway egyedül kevés lenne, pedig tényleg jó színésznő ő is, de ez most férfimunka.
Öregnek kell lenni, sármosnak és férfiasnak, közben mégis hetvenévesnek. Jack Nicholson volna a rossz választás, mert ő veszedelmes, Al Pacino a másik lehetőség, de ő azért romos, mindig az jut róla az ember eszébe, hogy "pedig milyen szép fiú volt". De Niro meg maga a tökély, mert nem számít a múltja, azt sem tudjuk, melyik múltjára kell gondolni, annyiféle volt már az elmúlt évtizedekben.
Robert De Niro pedig úgy is viselkedik, mint maga a tökély, voltaképpen csak az arcával dolgozik, az ismerős gesztusaival, amikor csak a jobb arcfelét felhúzva amolyan kutyaarcot vág, minden filmjében várom, hogy mikor lövi el ezt a grimaszt, és mindig ellövi. És mindig örülök neki. De közben van azért ezer új rezdülése, egyszer még a partnernő is felsóhajt a filmben: bárcsak ne volna minden az arcára írva. De ott van. Mondjuk azon se csodálkoznék, ha kiderülne, hogy kifejezetten erre a szerepre bütykösítette a lábát, a masszázsjelenetre, de talán elmúltak azok a hősi idők. Meg szüksége sincs rá. Így is az ő filmje A kezdő.
