KÖVES SLOMÓ: A bűn, a bűnhődés és a megbocsátás nem ebben a kontextusban merül föl. Azt mondjuk, hogy minden élethelyzetből és bűnből meg lehet térni. Ha valaki Istennel szemben követ el bűnt, Isten tudja, mikor bocsát meg és mikor nem, erről sem a rabbi, sem a közösség nem hozhat döntést. Ha viszont valaki embert bántott meg, nem elég Istentől bocsánatot kérni, hanem felebarátjától, olykor az egész közösségtől is kell. Gyónás azonban nincs. A bűnös igyekszik jóvátenni a bűnét, és ezt nem lehet mással kiváltani.
PÉTERFY NOVÁK ÉVA: Kiveti-e a közösség magából a bántalmazó férfit?
KÖVES SLOMÓ: Erkölcsileg kiközösíteni valakit csak nagyon súlyos esetekben lehet. A megtérés vagy a jó útra térés lehetőségét ilyenkor elvágjuk. Az, hogy valakit megvetünk, nem abban jelenik meg, hogy kiközösítjük. A bűnös ember is ember. Megtagadni tőle a megtérés lehetőségét nem kívánatos. Ha valaki olyan morális vétket követ el, ami nem egyeztethető össze a közösség morális értékrendjével, akkor nem léphet olyan pozícióba, hogy példakép lehessen. Nem lehet belőle rabbi, közösségi vezető vagy tanár.
PÉTERFY NOVÁK ÉVA: Ez tetszik. Ha valaki elveri a párját, és azt mondja, hogy átesett a vak komondoron, nem lehet rabbi, tanár, vagy képviselő.
KÖVES SLOMÓ: Azt éppen nehezen tudom megítélni, hogy Magyarországon eleve mennyire számít példaképnek egy képviselő...
MAGAZIN: Nem véletlen, hogy a bántalmazásról beszélünk. Mert bár Éva meglehetősen olvasott, Egyasszony című blogja nem kifejezetten erről szól, a bántalmazó férj figurája révén mégis hangsúlyosan megjelenik.
PÉTERFY NOVÁK ÉVA: Az írásom fő vonala valóban nem a bántalmazás. Sokkal inkább a veszteség utáni továbblépés, elfogadás. Súlyosan értelmi fogyatékos kislányommal töltött hét évem, első házasságom története. Majd harminc évig hordtam magamban ezt a történetet. Két éve terápiára járok, ahol hamar kiderült, hogy még korántsem vagyok túl kislányom elvesztésén és kisfiam halvaszületésén. A terapeutám – egy csodálatos nő – azt javasolta, beszéljem ki, írjam le, hogy mi történt velem. Így született meg az Egyasszony blogja. Bevallom, nem tudtam, hogy tudok írni. Ötvenéves elmúltam, és eddigi életemben néhány dolgozaton kívül nem írtam semmit. Amikor az első fejezettel végeztem, zajlott a vak komondoros ügy. Volt konkrét bántalmazásos élményem, vettem egy nagy levegőt és folytattam a blogot, immár a bántalmazásról is. Semmit nem tagadva, nem szépítve. Azt gondoltam, nem jó út az, ha mindenki hallgat. Akkor a Baloghok tovább ülhetnek, gúnyosan, öntelten vigyorogva a Parlamentben.
MAGAZIN: Mi a hallgatás oka?
PÉTERFY NOVÁK ÉVA: Aki hallgat, azért teszi, mert szégyelli, ami vele történt. A bántalmazás nehezen fölfejthető és veszélyes dolog. Amikor bántalmaznak, másnap vagy egy óra múlva te leszel a legszeretettebb lény a világon. Ha azt akarod, hogy megint a legszeretettebb lény legyél, úgy intézed, hogy megint bántalmazzanak. És a kínzás után szinte mindig jön a virágeső. Én belementem ebbe a játszmába, és évekig nem jöttem ki belőle. Amikor megírtam az első részeket, az olyan volt, mintha egy darab húst dobtam volna a piranhák közé. Annyi levelet kaptam, hogy nem győztem olvasni. Láttam, hogy az olvasók mennyire ki vannak éhezve az őszinteségre. A reagálásokból az derült ki, sokan nem tudják hol és kinek elmondani az ezzel kapcsolatos saját élményeiket. Több százezren olvasták a blogot, ezerszámra kapom a leveleket, kommenteket. Mostanra elkészült a könyv is, ami sokkal bővebb. Nemrég aláírtuk a Libri Könyvkiadóval a szerződést. Az Egyasszony szeptemberben jelenik meg.
KÖVES SLOMÓ: Minden eset egyedi. Izraelben egyébként borzasztó sokat beszélnek a témáról. Az elnök börtönben ül nemi erőszak miatt. Láttam egy társadalmi célú hirdetést, ami arról szólt, hogy a bántalmazott gyerekekből bántalmazók lehetnek felnőtt korukban. Ezt akarják a kibeszéléssel megakadályozni. Jeremiás próféta is azt mondja: „elveszett a hit, kiirtatott szájukból” – a problémák akkor igazán nagyok, amikor nem beszélünk róluk.
MAGAZIN: A rabbihoz mindig akkor mennek, ha valami konfliktust akarnak vele megoldatni?
KÖVES SLOMÓ: Ritkábban jönnek a jó hírrel. Átütő élményem a Sziget Fesztivál. Tizenöt éve fölállítottunk egy zsidó sátrat, melynek nevet is adtunk: A rabbi tanácsa 10 forintért. Hihetetlen, évről évre többen jönnek. Önmagában jó poén leülni hozzánk, viccelődéssel szokott a beszélgetés kezdődni, de az első két perc után valódi, komoly problémák kerülnek szóba. Olyanok kérnek tanácsot, akiknek semmi közük a zsidósághoz. Látom, milyen nagy az igény arra, hogy valakinek elmondhassák a problémáikat. A tanácsot kérők 90 százaléka párkapcsolati gondokkal küzd. Kevés a fórum, ahol ezt föl lehetne vetni.
MAGAZIN: Olyankor is színre kell lépnie, amikor a közösséget bántják. Amikor ostoba szobrokat kezdenek emelni, és kutyasétáltatás helyett mással kell foglalkoznunk.
KÖVES SLOMÓ: Szívemből beszél. A Szabadság téri szoborállítást is bekiabálás övezi. Próbáltam az ügyben differenciáltan megszólalni, de nem volt rá vevő. Miközben meg kell szólalnom, hiszen azt látom, hogy a magyar társadalom nem néz szembe az 1920 és ’44 közötti történelmi valósággal. Érvelnem kell amellett, hogy miért volna ez mindenképpen fontos. Nem az én szempontomból, hanem az egész magyar nemzet jövője végett. De nem ez jön le a sajtóban, hanem a dolog aktuálpolitikai olvasatai. Minden vitás esetben ugyanez megy. Megszólal egy politikus, kiderül valami szégyenteljes dolog, de akkor nem a kérdés megvitatása kezdődik, hanem előkerül a sztori kormányoldali meg ellenzéki olvasata.
PÉTERFY NOVÁK ÉVA: Az a közös a Szabadság téri szoborállításban és a komondoros ügyben, hogy mindkettő a felelősség elhárításáról szól. Arról, hogy nem vállaljuk a tetteinket, nem nézünk szembe a következményeivel és így továbblépni sem tudunk. Ezért aztán ez az ország egy helyben topog, képtelen a szembenézésre. Én úgy döntöttem, szakítok ezzel a gyakorlattal és szembenézek azzal, amit szégyellek és azzal, amit elrontottam. A komondoros esetben a probléma még ennél is durvább. Nemhogy nem vállalja a felelősséget a saját disznóságáért, rátesz egy lapáttal és szemrebbenés nélkül hazudik. Azt állítja, hogy á, dehogyis ütötte ő úgy meg, hogy eltört az álla, igazából az élettársa csak átesett a vak komondoron. Nem azt mondja: hú, bocsánatot kérek, eltűnök, és megkövetem azokat, akiket megbántottam.
MAGAZIN: Most jövök rá, miért nem lettem rabbi. Ha hozzám jönne egy nő azzal, hogy bántják, azt tanácsolnám, iratkozzon be karatetanfolyamra, üssön vissza.
KÖVES SLOMÓ: Mitől olyan biztos benne, hogy én nem ugyanezt javasolnám? Ebben persze benne van, és ez nem lehetett másképp régen sem, hogy amikor kimegyünk otthonról, nem önmagunk vagyunk, fölveszünk egy álcát, és alkalmazkodunk a körülményekhez. Otthon aztán kinyitjuk a szelepeket. A dühünk azok hátán csattan, akiket a legjobban szeretünk. Dühös vagyok a főnökömre, de nem vele kiabálok, hanem a feleségemmel.
MAGAZIN: Őszintébben, szabadabban beszélünk, mint a nyolcvanas években. Ez azért nem rossz.
KÖVES SLOMÓ: Elmegy két ember panaszkodni a rabbihoz, aki azt mondja az egyik félnek: igazad van. Aztán a másiknak is igazat ad. De rabbi, hogy lehet ez?, kérdi tőle a bóher (rabbinövendék – a szerk.). Tudod mit? Neked is igazad van! Azt szoktuk mondani, hogy mióta Ádám és Éva a tudás fájának gyümölcsét megette, a rossz és a jó folyamatosan keveredik. Nincs csak jó és csak rossz. A jóban is van rossz, és ez fordítva is igaz. Pozitív beállítottságú ember vagyok, sok jó dolog történik velünk Magyarországon is. A kibeszélés terén is sok minden változott. Őszintébbek, nyíltabbak lettünk. És dacára annak, hogy erősödik az antiszemitizmus, erősödik a zsidó öntudat is. A zsidó közösségről az elmúlt 50-60 évben érthető okokból csak a szenvedés és a holokauszt kontextusában lehetett beszélni, a félelmi kommunikáció eszközével. Ez is változik. Arra a beszédre, ami az élő zsidó kultúrát és a hagyományt ismerteti meg, a nem zsidó társadalom is nyitott. Nem kell tehát mindig bekiabálni. Ha van mélyebb tartalom, próbálkozni kell vele, mert az emberek keresik. Húsz évvel ezelőtt az is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy blognak több százezer olvasója legyen.
MAGAZIN: A családnak is fontos volt, hogy kiírja magából a fájdalmát?
PÉTERFY NOVÁK ÉVA: Sok idegen is megkönnyezte a történetet, de igazán a családomnak volt a legfelkavaróbb. Mert nekik ugyanolyan nehéz volt feldolgozni a lányom betegségét és halálát, mint nekem. Nagyon összetartó család vagyunk. Anyukám újra és újra olvassa, és azt mondja olyan jó, hogy tud sírni. Mert sokáig nem tudtunk, csak tettük a dolgunkat. Engem kicsit felkészületlenül ért, hogy a történetemnek ekkora ereje van, és ilyen érdeklődés övezi, de most már örülök. Először kicsit féltem tőle, megrémítettek a számok, a több százezer olvasó. Sokáig megmagyarázhatatlan volt számomra ez a hatalmas érdeklődés. Most már jólesik.
KÖVES MÁTÉ SLOMÓ
SZÜLETETT: 1979. május 18-án Budapesten. FOGLALKOZÁSA: Ortodox rabbi, történész, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője, az óbudai zsinagóga rabbija, a Magyar Honvédség tábori főrabbija. 1991-ben megismerkedett Oberlander Baruch rabbival, a magyarországi Chábád Lubavics mozgalom vezetőjével, akinek hatására a budapesti Radnóti Miklós ELTE gyakorló gimnáziumot otthagyva, 1993-tól külföldön folytatta tanulmányait. Később letette a hivatalos tóramásoló (szofer) és a rituális körülmetélő (mohel) vizsgákat. Hazatérve történelemből szerzett PhD fokozatot a Debreceni Egyetemen magyar–zsidó történelem témában. Diszszertációja 2008-ban a Noran kiadó által, a Zsidó szakadás címmel jelent meg. Házas, Dvora Leával 2002 óta élnek Budapesten, négy gyermekük van.
PÉTERFY NOVÁK ÉVA
SZÜLETETT: 1961. december 5-én Miskolcon. FOGLALKOZÁSA: vállalkozó, egy reklámügynökséget vezet. Majdnem bölcsész lett, öt félévet végzett a Miskolci Egyetemen. Kisorosziban él, férjnél van, kettejüknek együtt öt gyermekük van, ebből három már felnőtt.
PÉTERFY NOVÁK ÉVA AJÁNLJA
FILM – ALMODÓVAR: MINDENT ANYÁMRÓL
KÖNYV - EMIL AJAR: ELŐTTEM AZ ÉLET
ZENE - NIRVANA, QUIMBY
KÖVES SLOMÓ AJÁNLJA
KÖNYV - VÁMOS MIKLÓS: APÁK KÖNYVE, PATAI JÓZSEF: A KÖZÉPSŐ KAPU, UNGVÁRY KRISZTIÁN: A HORTHY RENDSZER MÉRLEGE
FILM - SZABÓ ISTVÁN: A NAPFÉNY ÍZE
ZENE - SHULY RAND: GOOD POINT
