Delta: Majd ötven évig tudomány

Ma ötven éve nyílt ki egy ablak a hajdani Magyar Televízióban, melyen a hazai tévénézők akkoriban szokatlan módon a nyugati világba tekinthettek át. Ekkor indult ugyanis a Delta című, ma már legendás ismeretterjesztő magazin, mely immár végképp múltunk része, hiszen a közszolgálati televízió vezetése két éve csendben levette a programról. De erről később.

A hatvanas évek elején az óvatos nyitás révén nyílt lehetőség rá, hogy nyugati műszaki-tudományos újdonságokról készült rövid ismeretterjesztő anyagok is a képernyőre kerüljenek. Az 1964. január 31-én indult Delta voltaképp a tévé negyedik ilyen profilú műsora volt, ezért is kapta nevét a görög ábécé negyedik betűjéről. Már nyitó képsorai is emlékezetesek a Vezúv kitöréséről, egy deltaszárnyú bombázóról, a Himalájáról készített légi felvételekről, a csillagos égről, valamint az antarktiszi hóban gázoló sarkkutatókról. Ehhez járult a főcím markáns és emlékezetes zenéje, mely az egyik legelső, elektronikus szintézissel hazánkban előállított melódia volt, és ikonikussá tette a műsort, melynek arca a nézők előtt a híreket felolvasó Kudlik Júlia volt. Magát a Delta arculatát, tematikáját a főszerkesztő (a sokáig a hasonló című magazinszerű ismeretterjesztő havilapot is jegyző) Várhelyi Tamás szülte meg, aki tudatosan a tudomány és a technika legújabb vívmányairól szerette volna tájékoztatni a magyar nézőket.

Hosszú ideig valóban különleges lehetőség volt, amikor a hétköznapi valóság szürkeségéből néhány percre a nyugati világ autócsodáit, repülőit vagy más különleges masináit pillanthattuk meg, s maga a Delta is az elsők között, 1976-ban váltott fekete-fehérből színesre.

Aztán az idők változtak, a tudomány és a technika rohamléptékben fejlődött, a Delta mégis hűségesen mellettünk maradt. Megérte a rendszerváltozást, pedig az „átkos” műsorait szép sorjában kirostálták mellőle, és a korábban ideológiai alapon is támogatott tudományos ismeretterjesztés hullámvölgybe került. Aztán a kilencvenes évek végén megjelentek a kereskedelmi tévék, és velük egy alapvetően más képi világ tört be a hazai tévézésbe. Ezt már a régi műsor nem érte meg, a „kudlikos” Delta 1996-ban lekerült a képernyőről, hogy 2000-ben megújulva, a korszerűbb ismeretterjesztés jegyében, a bemondó nélkül, egy új, fiatal műsorvezetővel, Fiar Sándorral térjen vissza. Az igazság az, hogy a szerkesztők Kudliknak felajánlották, hogy a kísérletező, külső terepen is riporterkedő szakmai műsorvezető mellett egyfajta háziasszonyként működjék közre, ám a tévés személyiség ezt információink szerint határozottan visszautasította. Ebben talán benne lehetett az is, hogy a Delta utolsó időszakában egyre kevesebb pénzből gazdálkodott, és a régi „arc” igényeit a rendelkezésre álló költségvetésből már nem tudták kigazdálkodni.

Kis hullámverések következtek, majd néhány sikeres év, melyet a műsort Várhelyi 1994-es halála óta irányító Montskó Éva felelős szerkesztő és ifj. Kollányi Ágoston rendező párosa navigált biztos kézzel. A műsor költségvetése sosem volt magas, az utolsó időszakban is töredéke volt azoknak az összegeknek, amelyeket az MTVA mostanában egy-egy ismertebb programra költ, de – pályázati és külső támogatói pénzekkel megtámogatva – a külső gyártásban készült Delta nézettsége mindvégig meghaladta műsorsávjának átlagát: szombat reggelente is rendszeresen kétszázezer nézőt ültetett a képernyő elé. A műsor készítői különféle vetélkedőkkel is próbálkoztak, ezek gimnáziumoktól szakiskolákig fiatalok tömegeit mozgatták meg.

Ám a baljós előjelek sokasodtak. A szakavatott tévés ismeretterjesztők kirostálása és a tudományos műhelyek, műsorok eltűnése közepette a szerkesztőknek előre be kellett jelenteniük, kit hívnak meg szakértőnek egy természettudományos témához, majd információink szerint az intendáns a felelős szerkesztő megkérdezése nélkül olyan szignált akart készíttetni, melyből rá sem lehetett volna ismerni a megszokott régire. Végül a brandként élt főcím képi világa változott, a zene kis változtatásokkal legalább felismerhető maradt. A műsor szerkesztőjének viszont nem sokkal később mennie kellett, majd két éve – mindenféle szakmai kifogás nélkül – a Delta is eltűnt a képernyőről.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Ma már nincs a köztévében tudományos ismeretterjesztő műhely és kifejezetten ilyen tárgyú műsor sem, első ízben az intézmény több mint fél évszázados története során. Jóllehet a külföldi tudományos csodákat ma már a dokucsatornák tömkelege szállítja, ám ezektől hiába várjuk a hazai tudományos műhelyekben születő tudományos eredmények, érdekességek bemutatását. Ez egy közszolgálati tévének lenne kötelessége. Persze a hármas csatornán talán majd láthatunk néhány „leporolt” Deltát, hiszen a tévé archívuma csak 2009-ig több mint 1500 adás több mint 40 000 percét őrzi.

Kudlik Júlia egy 1974-es műsorból
Kudlik Júlia egy 1974-es műsorból
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.