Kaláka, a Kárpát-medencei modell
Jakab Csaba és Márton László Attila pályázaton, húsz induló között nyerte el a jogot, hogy megvalósíthassa az idei magyar kiállítás koncepcióját. A két tervező ebben a sajátos, ősi és szerintük jellegzetesen Kárpát-medencei munkaszervezési formában, a kalákában látta meg a ránk jellemző üzenetet. Mint mondják, a kaláka forma nyomait már Kós Károlyék is keresték másutt, nyugat-európai országokban, de nem találták meg.
Ha külföldön valahol kalákaszerű rendszerben építkeznek, ott is általában egy innen elszármazó áll a háttérben. A kaláka a nemzetközi kiállítás szervezőinek arra a kérdésére is választ adhat, teszik hozzá, hogy milyen kiutak lehetségesek a modern építészet bajaiból. A hagyományos kalákák építész bevonása nélkül dolgoztak, a kollektív, népi építési tudásra alapozva.
Jakab Csaba és Márton László Attila viszont azokra a hetvenes évek óta megjelent, szakember vezette kalákákra gondolt, melyek részévé váltak az építészeti képzésnek. Ezekben a hallgatók kistelepülések közösségeivel öszszefogva valósítanak meg nyaranta közösen egy-egy építményt. A pályázatnyertes építészpáros a nyolcvanas években az iparművészeti főiskola hallgatójaként járt például az akkor már huzamosabb ideje működő magyarlukafai táborban, ahol egyebek közt kuglipálya-kiülőt építettek a falunak, és közben maguk is „épültek”.
– Előttünk már évek óta működött ez a nyári tábor, hol biobudit, hol pajtaszínházat csináltak – mondja Márton László Attila. – Nekem például az maradt meg nagyon, amikor villanyfúróval fúrtuk a százas szögnek a lyukat. A helyiek meg csóválták a fejüket, hogy ezt így ne: meg kell csinálni rendesen a csapolást. – Az ilyen és a hasonló kalákákban részt vevő építészhallgatók megérezhették az építés személyiség- és közösségépítő erejét – magyarázza Jakab Csaba. – Megértették, hogy tanulni lehet egy paraszt bácsitól, aki megmutatta, hogyan kell keverni az anyagot, vagy jól megcsinálni azt a bizonyos csapolást.
Ezzel a leendő építészek képessé váltak arra, hogy később majd meghallgassák, megértsék a megrendelőt is. Véleményük szerint ez a kölcsönös alázat és megfelelő kommunikáció nagy hiánycikk ma a világ építészetében. Szerencsére a kalákát a magyar oktatás felfedezte és sikerrel alkalmazza. Építészgenerációk tanultak hozzáállást, alapfogalmakat az 1981 és 2001 között megrendezett visegrádi építésztáborokban Makovecz Imre vezetésével, vagy 1977-től a Reimholz Péter indította és Bodor Ferenc vezette iparművészeti főiskolai (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, MoME) építőtáborokban Szentendrén, Magyarlukafán. (Létrejöttük egyébként nagyjából egybeesik a népi kultúrát újra felfedező, újraélő úgynevezett „nomád nemzedék” megjelenésével, a táncházmozgalom felvirágzásával, az Erdély-járással. Talán nem véletlen, hogy ekkoriban alakult a Kaláka együttes is.)
Ma már szinte minden építészeti oktatással foglalkozó egyetemen alkalmazzák ezt az oktatási formát. A MoME, a győri Széchenyi István Egyetem, az Ybl Főiskola, a debreceni, pécsi építész-belsőépítész szakok, a Műegyetem több csoportja – beleértve a kolozsvári kihelyezett egységet –, a Szerves Építőtáborok, a Vándoriskola képviselik azt a szellemiséget, amit „Kárpát-medencei modellnek” neveznek. A kiállításhoz elsősorban ezek a műhelyek szolgáltatják majd az anyagot. A felsorolásból nem maradhatnak ki a kert- és tájépítészek sem. A Herczeg Ágnes-féle székely fürdő- és közösségépítő kaláka, mely eddig 20-25 székelyföldi kis fürdőt – és egyebeket – segített megújítani, közösen a helyiekkel.
Volt olyan falu, mesélik Jakab Csabáék, ahol a polgármester megígérte, hogy ha lesz ebből az egészből valami, beleugrik ruhástul a vízbe. És aztán bele is ugrott, mert lett. Említést érdemel a Sztánai Műhely is, melyet a tájépítész Fekete Albert szervez. Ott az építőmunka mellett újjáélesztették a farsangi mulatságot és a szüreti bált is. Épp január 31-én lesz a sztánai farsangi bál, melyet száz éve rendeztek először, azon egykor még Móricz Zsigmond is jelen volt.
– Sok más példát is említhetnénk – mondja a két építész. – Ezeket a biennáléra megjelenő kiállítási katalógusban szeretnék majd széles körűen bemutatni. Viszont magán a kiállításon a kalákázást nem didaktikusan, hanem élményszerűen akarjuk megjeleníteni. A tárlat három nagyobb egységből áll. Egyrészt Kunkovács László Ősépítmények című albumának fotóiból, melyeken falusi, tanyasi porták ősi formákat őrző épületei, búbos kemencék, tyúkólak, oszloplábakon álló galambdúcok, s más, hasonló objektumok láthatók, mint a hagyományos kalákában való építkezés időtlen emlékei.
A tárlat másik része az építészoktatást szolgáló építőtáborokat, kalákákat mutatja be. A harmadik alkotóelem pedig a kalákaélmény megélése: egy építmény, várhatóan egy kapuépítmény helyszíni megvalósítása, lehetőleg a látogatók bevonásával. A pályázat címe is az volt: Építés. Utalva arra, hogy a tervezést, majd a modellezést központba állító, megelőző két biennále után most az építés a központi tematika. Hogy a magyar pavilonban mi épüljön, s miként, arra külön pályázatot hirdetnek február folyamán. Most egyelőre lázasan dolgoznak a koncepció részleteinek kidolgozásán, jövő héten már helyszíni szemlére mennek Velencébe. Terveiket, koncepciójukat január 30-án 17 órától a Fuga Építészeti Központban nyilvános prezentáción is bemutatják a többi pályázó anyagával együtt.
A tervezőpáros
A farkaslakai születésű Jakab Csaba (49) és a dunakeszi Márton László Attila (43) képzőművészeti középiskolai tanulmányok után 1993-ban diplomázott, majd mesterfokozatot szerzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán belsőépítész és bútor-formatervező szakon. Közös céget alapítottak, a Hét-fő Bt.-t, s együtt tervezték a kilencvenes években a II. kerület remetekertvárosi óvoda belső tereit, a kaposszentbenedeki bencés monostor bútorait, majd 2004-ben a Rudas fürdő belsőépítészeti kialakítását.
1993 és 2000 között nyaranta Farkaslaka építészetének felmérésével foglalkoztak, ez kötetben is megjelent. Közös munkáikon kívül más társakkal is dolgoztak, később külön cégekben folytatták. Márton László például a Katolikus Rádió és a nyírszőlősi evangélikus gyülekezeti ház belsőépítészetét tervezte, Jakab Csaba pedig egyebek mellett az Aggteleki Nemzeti Park vöröstói és aggteleki látogatóközpontját, korábban pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár rekonstrukcióját, belsőépítészeti munkáit (Hefkó Mihállyal), utóbbiért egyebek mellett Europa Nostra díjat kapott.
