Katarvágás után

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kulturálisan és nyelvileg nagyon sokszínű és gazdag, vallásilagpedig toleráns vidék. Arrafelé, ahol most Dél-Franciaország és Katalónia van. Itt éldegéltek a helyi bárók védelmében a katarok, amíg ki nem irtották őket.

Ők voltak a másképp keresztények. Tudós vezetőik szigorú aszkézisben éltek, az egyszerű hívek meg szinte kötöttségek nélkül. Azt gondolta a pápa, szép szóval visszatereli őket a nyájba.

Ez nem sikerült. Aztán azt gondolta egy következő pápa, hogy kiirtja őket. Ez sikerült. Egy egész régió kultúrája irtódott ki velük. A nagy irtási hadművelet 1209-ben kezdődött. Ennek nyolcszázadik évfordulójára nagy zenei projektet tervezett az általa vezetett együttesekkel és az általa összeterelt vendégművészekkel Jordi Savall, a régi zene nagy katalán prófétája, akit már volt szerencsém egy másik alkalommal magasztalni.

A projekt eredménye egy csodálatos, háromlemezes album lett, mely a X. század közepétől a XV. végéig követi a katarok és utódaik útját az őket körülvevő régió zenéjével együtt. Ahol Savall van, ott nemcsak zenélnek, hanem mesélnek és magyaráznak is. Az albumhoz szép és gazdag, soknyelvű könyvecske tartozik. Itt lehet az albumba belehallgatni: http://www. arkivmusic.com/classical/album.jsp?album_id=460797. És itt lehet a rajta szereplő művek sorát áttekinteni: http://www. arkivmusic.com/classical/album.jsp?album_id=460797.

Ezt a páratlan zenei anyagot sokfelé vették föl és játszották el. Például Fontfroid-ban. Ez a XI. században alapított, dél-franciaországi apátság a katarok elleni irtóhadjárat egyik főhadiszállása volt. A Mezzo az itt adott hangversenyt sugározza most. A csatorna honlapja szerint a koncertfelvétel hossza 2 óra 13 perc. Ebbe a három lemez anyagának igen nagy része bele kellett férjen. Többek között sok- sok trubadúrzene, például a leghíresebb női trubadúr (trobairitz), de Dia hercegnő és a Magyarországon is megfordult Peire Vidal dalai, aztán Hildegardus von Binden, Guillaume Dufay darabjai, de a legtöbb művel persze az Ismeretlen Zeneszerző szerepel.

 

I!

01. 26.

KEZDÉS: 10.35

CÍM: Elfeledett királyság, a katarok tragédiája Jordi Savall Fontfroid-ban

CSATORNA: Mezzo

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.