Majd eltelt egy perc, s a kandallóban ugyanazzal a lassúsággal pattogott tovább a tűz. Eljátszhattam volna a gondolattal, vajon melyik rendező szereti ezeket az elnyújtott snitteket, kinek van bátorsága hosszú percekig mutatni ugyanazokat a képsorokat egy olyan világban, ahol egy másodpercen belül is felvillan két-három vizuális effektus, de már megértettem, egyfajta csoda történt a nappaliban. Ajándékot kaptam saját készülékemtől.

Sokáig azt hittem, a műkandallónál nagyobb ciki nincsen. Állángok nyaldossák az álfahasábokat, és álpattogások teszik teljessé a giccses hangulatot. De ez más volt. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor először jártam Velencében, tudtam: át vagyok ejtve, mégis hagytam magam elragadtatni. A lehetőségek egész tárháza nyílt ki az új csatornával, aminek a Karácsonyi hangulat nevet adta az én szolgáltatóm. Már a kapcsolgatás is bizarrnak tűnt: M1, M2, RTL, TV2, Videotár, M3, Karácsonyi hangulat, Tv-portál, Duna. Egy sajátos világban éreztem a magam, ahol a dolgok rendje egyszer csak felborul, valami nem az, aminek látszik. Egy technikai eszköz, amúgy lakberendezési tárgy is, egyben státuszszimbólum, lázári szófordulattal: mindenki annyit ér, amek kora a kütyüje.

E tárgy új szereppel ruházódott fel. Demokratikusabbá tette a világot.

A kandalló, benne a békésen ropogó tűzzel ugyanolyan melegséget sugallhat egy ózdi panelben,mint egy budai villában. Jó, az előbbiben kell hozzá egy apró trükk: redőnyt lehúzni, hogy ne zavarjanak a szemben lévő panellakások ünneprontóan valóságos fényei, ne tolakodjanak oda a szomszéd teraszon fregolira teregetett törlőruhák.

Páratlan lehetőségek nyílnak ki. Egy közönséges téglalakás vidéki kúriává válhat. Ha eléggé vastag a tévé, lehet tenni rá ízléstől függően apróbb nippeket vagy családi képeket, mintha csak a kandallópárkányra... Kreatív apukák gipszstukkós keretet is rögzíthetnek a készülék köré. Kis befektetéssel lehet gazdagabbá tenni a kandallót közvetítő tévét: egy kis kosárka, benne néhány gombolyag fonal, egy rusztikus piszkavas, egy olvasófotel, máris egy békésebb, vágyottabb világba képzelheti magát az ember.

Talán még a karácsony is békésebb volt azoknál, akik erre a csatornára kapcsoltak az ünnep alatt, nem valami bárgyú, sokadszor vetített vígjátékkal ütötték el az időt. Talán még beszélgettek is mellette azok, akik amúgy keveset szólnak egymáshoz. Vagy elővették a társasjátékot, s leültek a gyerekeik mellé Ki nevet a végén?-t játszani.

Aggódtam, hogy az ünnepek elteltével elveszik majd tőlünk a mi jó kandallónkat, elvégre a Karácsonyi hangulat elnevezésű csatornának mi értelme volna akár már szilveszterkor is.

De tévedtem. Az adás most Téli hangulat néven látható. Ugyanaz a kandallótűz lobog ugyanolyan hévvel. S ebben látok perspektívát. Tavasszal kibomló rügyeket szeretnék, hóvirágot, barkát, fréziát: nem kell majd megvenni a virágot a piacról, locsolás nélkül sem szárad el soha. Ha jön a nyár, frissítő tengeri habokat képzelek a képernyőre, a tenger morajlása, a sziklákon szétfröccsenő vízcseppek látványa legalább olyan megnyugtató, mint a tűz ropogása télen. Ősszel lassan pereghetnek a rozsdás falevelek, borzolhatja a szél az avarszőnyeget. S ha közeleg a karácsony, izgatottan várom majd újra az én jó kis kandallómat az ismerős fahasábokkal és a bal oldalon félpercenként újra és újra lehulló apró parázsdarabbal.