Világvásár, vásárvilág

Túl egyszerű lenne, ha az ember pusztán azért menne el egy vásárba, hogy vegyen vagy egyen valamit. Efféle rendezvénynek, ahol naponta több száz ember megfordul, kulturális jelentősége is van. Egy kisebb közösség tagjai találkozási pontnak tekintik, ahol információkat cserélnek, meghallgatják az aktuális pletykákat, s megmutatják legújabb – vidéken még ma is sokszor erre az alkalomra varratott – kiskosztümjüket, selyemruhájukat. Csekély mértékben persze lehetne itt ízlést is formálni, de a dizájnerdarabok nem ilyen helyeken kelnek el. Bár sokszor már az is előrelépés, ha a kínai edény helyett a mázas kerámiát sikerül megvetetni a háziasszonyokkal.

Vannak aztán a híres vásárok, ahová nem ezresével, hanem akár tízezresével özönlenek az emberek, nemzetközi a környezet, a portékák sora pedig végeláthatatlan. Ilyen a fekete-tói vásár, amelyet minden évben megtartanak Erdélyben, a romániai Negreni település határában. Egyfajta kultúrsokk itt eltölteni egy vagy két napot, hiszen a több száz éves régiségektől a lomisok által összeszedett cipőtengerig szinte mindent lehet kapni. A lábbelik mennyiségét látva egyik ismerősöm lakonikusan jegyezte meg, hogy Nyugat-Európában bizonyára mindenki mezítláb jár, mert mintha az összes levetett bakancs, csizma, szandál, papucs és topánka Fekete-tón landolna.

Feltűnő, mennyiféle stílusú és minőségű kép van diktátorokból. Hitler gipszbe öntve, lemezre szegecselve, falvédőre hímezve. Sztálin hasonlóképp. Ugyanekkora a választék Buddha-szobrokból és valamivel több a karórákból. Meglepetésre viszont felfedezünk egy sátrat, ahol száz-kétszáz éves, fából készült, szőlőtermeléshez, borkészítéshez szükséges eszközöket árulnak: csobolyót, puttonyt, fakádat, különféle metszőkéseket.

Ez a vásár jó célpontja a néptánccsoportoknak is, itt ugyanis még fellelhetők autentikus széki, kalotaszegi, torockói vagy épp bukovinai, moldvai viseletek, s némi alkudozás után jó áron juthatnak akár teljes fellépőöltözékhez. Hogy miként olvad egybe régi és új, arra is láttunk jó példát. Mivel a hagyományos vászoning karrészét valaha szűkre szabták, a most készült, modernebb viseleteken ezt már átdolgozták a varró-hímző asszonyok.

A fekete-tói forgadalom évek óta megbízható visszatérői a nagy kalapos Gábor-cigányok, akik puhafából a helyszínen faragnak teknőt, tálat, villát, kanalat, de akár háromlábú széket, bölcsőt, babakocsit, falovat, mikor mire van épp igény. Minden bizonnyal a kereslet hiánya okozza, hogy a rendszerváltás előtti években közkedvelt csergét viszont már alig látni itt, ellenben egyre több a natúr színű, vékonyabb gyapjútakaró vagy a tömegtermelésben gyártott műszálas pokróc.

Biztos pontja a vásárnak a „széki sátor”, ahová a buszostul hozott hazánkfiai szinte kötelezőnek tartják a betérést. Környékbeli zenészek húzzák a talpalávalót (legutóbb egy gyalui esküvőn is találkoztunk velük), s jóféle sült húsok, erős pálinkák mellett lehet sírva vigadni vagy épp búsongva örülni. Az ételkínálat talán itt a legjobb, a hagyományos mícs (mititei) ugyanis kezdi elveszíteni a varázsát, amióta fagyasztott tömegáruból készült, s mintha a kelleténél több lenne benne a szódabikarbóna.

A fekete-tói vásár nem csupán a kereskedőknek és a vevőknek előnyös. A település jelentős bevételekre tesz szert a helypénzből, a helybéliek pedig akár egyhavi fizetésnek megfelelő összeget is begyűjthetnek a parkolópénzből. Ilyenkor ugyanis szinte minden portán kitárulnak a kapuk, a legelőnek használt részeket műanyag szalagokkal, kötelekkel kerítik le, s az egész falu egy hatalmas parkolóvá változik erre a néhány napra.

Az esemény korábbi „profilja”, az állatvásár, az élelmiszer cserekereskedelem lassan visszaszorulóban. Az utolsó napra teszik, amikor a városi népek már rég hazaindulnak. Múltba veszett egy másik vásári funkció is. Hajdan itt mutatták be egymásnak a házasulandó párokat, ma azonban efféle formaságokra már nemigen van szükség.

Hidak és piacok

A Hortobágyi Hídivásár országos hírű, s a szomszédos nemzetek által is számon tartott állatvásár volt valaha. Mára ez is inkább turisztikai látványossággá, közösségi eseménnyé szelídült. A Kilenclyukú híd körül hajdan nemcsak az árucserét bonyolították, de a hírek is itt cseréltek gazdát. Majd hosszú évekig elcsendesedett a környék, míg végül a második világháború után újból életre kelt a kirakodóvásár.

A Szegedi Hídivásár inkább a hazai kézművesek seregszemléje, miként a mezőtúri „Túri vásár” is. Augusztus környékén mindkét régióban felvonulnak a mesteremberek, kézművesek, iparművészek, hogy a helyszínen kínálják a portékájukat, a jobb üzlet reményében gyakran látványműhelyekkel is kitelepszenek. Rendszerint folklór műsorok, egyéb rendezvények is színesítik a programot, világzenei koncertek, színházi előadások váltogatják egymást.

Kultúrsokk
Kultúrsokk
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.