Vannak aztán a híres vásárok, ahová nem ezresével, hanem akár tízezresével özönlenek az emberek, nemzetközi a környezet, a portékák sora pedig végeláthatatlan. Ilyen a fekete-tói vásár, amelyet minden évben megtartanak Erdélyben, a romániai Negreni település határában. Egyfajta kultúrsokk itt eltölteni egy vagy két napot, hiszen a több száz éves régiségektől a lomisok által összeszedett cipőtengerig szinte mindent lehet kapni. A lábbelik mennyiségét látva egyik ismerősöm lakonikusan jegyezte meg, hogy Nyugat-Európában bizonyára mindenki mezítláb jár, mert mintha az összes levetett bakancs, csizma, szandál, papucs és topánka Fekete-tón landolna.

Feltűnő, mennyiféle stílusú és minőségű kép van diktátorokból. Hitler gipszbe öntve, lemezre szegecselve, falvédőre hímezve. Sztálin hasonlóképp. Ugyanekkora a választék Buddha-szobrokból és valamivel több a karórákból. Meglepetésre viszont felfedezünk egy sátrat, ahol száz-kétszáz éves, fából készült, szőlőtermeléshez, borkészítéshez szükséges eszközöket árulnak: csobolyót, puttonyt, fakádat, különféle metszőkéseket.

Ez a vásár jó célpontja a néptánccsoportoknak is, itt ugyanis még fellelhetők autentikus széki, kalotaszegi, torockói vagy épp bukovinai, moldvai viseletek, s némi alkudozás után jó áron juthatnak akár teljes fellépőöltözékhez. Hogy miként olvad egybe régi és új, arra is láttunk jó példát. Mivel a hagyományos vászoning karrészét valaha szűkre szabták, a most készült, modernebb viseleteken ezt már átdolgozták a varró-hímző asszonyok.

A fekete-tói forgadalom évek óta megbízható visszatérői a nagy kalapos Gábor-cigányok, akik puhafából a helyszínen faragnak teknőt, tálat, villát, kanalat, de akár háromlábú széket, bölcsőt, babakocsit, falovat, mikor mire van épp igény. Minden bizonnyal a kereslet hiánya okozza, hogy a rendszerváltás előtti években közkedvelt csergét viszont már alig látni itt, ellenben egyre több a natúr színű, vékonyabb gyapjútakaró vagy a tömegtermelésben gyártott műszálas pokróc.

Biztos pontja a vásárnak a „széki sátor”, ahová a buszostul hozott hazánkfiai szinte kötelezőnek tartják a betérést. Környékbeli zenészek húzzák a talpalávalót (legutóbb egy gyalui esküvőn is találkoztunk velük), s jóféle sült húsok, erős pálinkák mellett lehet sírva vigadni vagy épp búsongva örülni. Az ételkínálat talán itt a legjobb, a hagyományos mícs (mititei) ugyanis kezdi elveszíteni a varázsát, amióta fagyasztott tömegáruból készült, s mintha a kelleténél több lenne benne a szódabikarbóna.

A fekete-tói vásár nem csupán a kereskedőknek és a vevőknek előnyös. A település jelentős bevételekre tesz szert a helypénzből, a helybéliek pedig akár egyhavi fizetésnek megfelelő összeget is begyűjthetnek a parkolópénzből. Ilyenkor ugyanis szinte minden portán kitárulnak a kapuk, a legelőnek használt részeket műanyag szalagokkal, kötelekkel kerítik le, s az egész falu egy hatalmas parkolóvá változik erre a néhány napra.

Az esemény korábbi „profilja”, az állatvásár, az élelmiszer cserekereskedelem lassan visszaszorulóban. Az utolsó napra teszik, amikor a városi népek már rég hazaindulnak. Múltba veszett egy másik vásári funkció is. Hajdan itt mutatták be egymásnak a házasulandó párokat, ma azonban efféle formaságokra már nemigen van szükség.

Hidak és piacok

A Hortobágyi Hídivásár országos hírű, s a szomszédos nemzetek által is számon tartott állatvásár volt valaha. Mára ez is inkább turisztikai látványossággá, közösségi eseménnyé szelídült. A Kilenclyukú híd körül hajdan nemcsak az árucserét bonyolították, de a hírek is itt cseréltek gazdát. Majd hosszú évekig elcsendesedett a környék, míg végül a második világháború után újból életre kelt a kirakodóvásár.

A Szegedi Hídivásár inkább a hazai kézművesek seregszemléje, miként a mezőtúri „Túri vásár” is. Augusztus környékén mindkét régióban felvonulnak a mesteremberek, kézművesek, iparművészek, hogy a helyszínen kínálják a portékájukat, a jobb üzlet reményében gyakran látványműhelyekkel is kitelepszenek. Rendszerint folklór műsorok, egyéb rendezvények is színesítik a programot, világzenei koncertek, színházi előadások váltogatják egymást.

Kultúrsokk