Működő Magyar világi népzene

Jó hírrel indul a hazai világzene idei éve: a Buda Folk Band legújabb, második nagylemeze, a Magyar világi népzene című korong második helyezést ért el a World Music Charts európai toplistáján.

Ezt a listát havonta állítják össze a műfaj európai szakértői, vagyis 24 ország 49 ítésze rangsorolja az adott időszakban megjelenő korongokat. A rangos zsűrinek mindössze két magyar tagja van Marton László Távolodó és Weyer Balázs személyében.

A Csoóri Sándor „Sündi” (kontra, bulgártambura, ének), Éri Márton (brácsa, kontra), Maruzsenszki Andor, Takács Ádám (hegedű), Salamon Soma (harmonika, furulya, kaval), Király Tamás (bőgő) felállású, Márczi Anna „Tücsi” énekével kiegészülő Buda Folk Band sikere a komplett magyar világzene eredményének is tekinthető, hiszen ezen a listán 1996-tól 2013 augusztusáig nem ért el előkelő helyet magyar lemez. Tavaly nyáron Lajkó Félix Mező című citeralemeze érdemelte ki a World Music Charts első helyét.

A zenekar tagjai a hagyományőrzés közvetlen közelében nőttek fel, teljesen természetes a számukra a népzene városi jelenléte. A Buda Folk Band erejét éppen az adja, hogy a tradicionális, autentikus gyökerekből táplálkozó népzenét napjaink városi környezetébe helyezi, vagyis virtigli urbánus hagyományőrzésben utazik, ami nem jelenti persze, hogy ne használna fel motívumokat, gondolatokat más műfajú muzsikákból is, megteremtve így a Buda Folk Band-hangzást. A népzenei számok mellett ugyanis saját kompozíciókat is rejt most második helyezést elért albumuk. (Debütkorongjuk, a Sűrű Vándor 2011-ben jelent meg.) A lemez címében is szereplő magyar világi népzene kifejezés arra a meggyőződésükre utal, hogy a magyar népzene már saját jogon, illetve önmagában is világzeneként aposztrofálható. Éppen ezért nem kizárólag a Magyarországon őshonos hangszereket használják, hanem a teljes Kárpát-medence instrumentumai közül válogatnak, így például megszólal a kaval, a tambura, a koboz vagy éppen a tangóharmonika is.

A hétesztendős Buda Folk Band autentikus népzenét visz városi miliőbe és vegyít saját szerzeményekkel
A hétesztendős Buda Folk Band autentikus népzenét visz városi miliőbe és vegyít saját szerzeményekkel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.