Az volna jó, ha a nyíregyházi kiállításomat nem egy trendi figura nyitná meg, úgyhogy rád gondoltam. Vállalnád? – kérdezte hetekkel ezelőtt Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője Kiss Gábor 75 éves címzetes főiskolai tanártól, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legismertebb szocialista politikusától, aki (legalábbis politikailag tehát) valóban „nem egy trendi figura”. Elvégre Kiss Gábor másokkal ellentétben nem szokta letagadni, hogy több mint két évtizeden át tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP), s az 1980-as években ő volt az MSZMP nyíregyházi oktatási igazgatóságának filozófiai tanszékvezetője, majd igazgatója. A nyíregyházi tanárképző főiskolán a hetvenes években filozófiát és etikát tanított, ekkor tartozott tanítványai közé az egri születésű Antall István, aki az intézményben rajz–földrajz szakon szerzett diplomát, majd 1979-ben került a Magyar Rádió szabolcsi megyeszékhelyen működő stúdiójába. Onnan vezetett az útja különböző lapokhoz tett kitérők után a Magyar Rádió irodalmi szerkesztőségébe, ám a 35 éve rádiózó szerkesztő az eltelt évtizedek alatt a képzőművészettel sem vesztette el a kapcsolatát – bizonyíték rá a bevezetőben említett kiállítás, amely Kháron/Kísérő címmel a napokban nyílt meg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtárban, ahol január 22-ig látható.

A tárlaton harminckét darab művet tekinthetünk meg Antallról és/ vagy Antalltól Szepessy Béla festő- és grafikusművész rendezésében, nem egy köztük olyan munka, amely a hetvenes években készült, Antall főiskolás korában. Amúgy azt az időszakot felidézve Kiss Gábor a megnyitójában úgy fogalmazott: a később neves rádióssá lett diákját lázadó és kritikus szellemű fiatalemberként ismerte meg, aki szertelen volt, ösztönös, utálta a pátoszt, rühellte a tekintélyt, és aki mára (talán a kor hatására) szelídebb radikális már, mint volt valaha. Megemlítette azt is, hogy főiskolásként Antall István olyan hebrencs és hadaró beszédű, kifejezetten rossz rádióhanggal rendelkező fiú volt, akiből senki nem nézte volna ki, hogy később a rádió egyik legszebben beszélő és fogalmazó szerkesztője lesz. Szerinte az egyik legjelentősebb fordulópont az volt az életében, hogy fiatalon megismerkedett az akkor nagykállói könyvtárosként dolgozó Ratkó József költővel – e sorsdöntő találkozás indította el a szerteágazó művészeti érdeklődéssel bíró fiatalembert a fő csapásirány, az irodalmi „végállomás” felé, majd fordította figyelmét a határon túl élő magyarság életére.

A már említett Szepessy Béla is beszélt a megnyitón, s szakmai elemzéséből kiderült: ha Antall nem fordít hátat a képzőművészetnek oly korán, akkor ma talán nem a rádiós irodalmi szerkesztők, hanem az ismertebb grafikusok között emlegethetnénk a nevét. Hogy mi lett volna, azt nem tudni, mindenesetre a kiállított grafikai művek azt jelzik: Antall egy rajz szakos főiskolástól elvárható módon valóban ügyesen és tehetségesen kezelte a ceruzát, de az más kérdés, hogy a szóban forgó kiállítása nem vitathatatlan rajzkészsége, hanem a személye, azaz rádiós irodalmi szerkesztői munkássága miatt tarthat számot figyelemre. A megnyitón – amelyre a helybélieken kívül érkeztek vendégek Szolnokról, Debrecenből, Sárospatakról és Mátészalkáról is – megjelent Antall egykori főiskolai mestere, Horváth János festőművész, akinek a rádiós szerkesztő megköszönte, hogy „ott volt és szelíden mosolygott”.

A vándortárlat Nyíregyházáról Mátészalkára megy – kiegészülve irodalmi műsorokhoz köthető plakátokkal, szórólapokkal és díszlettervekkel –, de a szerkesztő a szülővárosából, Egerből is kapott – mint fogalmazott – „csendes ígéretet” az anyag bemutatására.

Az egykor hebrencs beszédű rádiós