Az ajándékozás íze
A jól bejáratott Vörösmarty téri sokadalom újfent pazar felhozatallal és remek atmoszférával fogad, bár igazi meglepetéssel inkább csak a nagyon elszigetelt településeken élő sarkköri csecsemőknek szolgál, a bazilika előtti, hangulatos pavilonosodás egy szponzorált jégpálya köré szervezett büfékomplexummal kedveskedik. A múzeumkerti kitelepülés egyelőre szomorkásan csendes: hiába igyekezet és remény, ottjártamkor alig voltak többen, mint a legutóbbi halványfoltú küllő-tenyésztő tanfolyam elmaradt záróvizsgáján.
A Deák térig türemkedő Vörösmarty téri karácsonyi ramazuri kürtőskalácsokkal, mangalica-alkatrészekkel, pálinkákkal, továbbá egy hundog nevű, kétezer forintos szürkemarha-specialitással köszönti az ünnepváró izgalommal telt szívű cserkelőket. Az avatott vásárjáró nem kapkodja a fejét, a kínálatot már többször láttuk például a belvárosi szuvenírboltokban.
Fővájár kimenősapka bőrből majdnem huszonötezerért, usánka szinte ötvenezerért, szörmös mellények, szmájlival áttört fakanalak, etelközi modorú karkötők, holt-tengeri iszapszappanok, műnépi bögrék, plüsshatású polipok, hógömbök Lánchíddal, matyó menyecskékben végződő sörnyitók, székely himnuszok és Hiszekegyek lakkozott falapon stb.
Tény, hogy láttam egy virágok közé szánt színes cserépfigurát: rovar-madár-Manócska mutánsnak véltem, de megkérdeztem az avatott eladótól, miféle állat lehet. – Aminek kinéz – tudatta körmönfontan. A fagyöngyhatásúra szabott izzókompozíciókkal adventesített téren elsőként néhány „Isten hozott” és „Már vártalak” feliratú, bejárati bőrmedvére lettem figyelmes, majd csudavicces ujj- és marionettbábukra.
Nagyon helyesek, főleg az ördög és a szado nyúl. Mellettük egy szakajtónyi apró, újévi cserép malacpersely, arrébb nagyon szép habán edények, rusztikus ábrázolatokkal, az egyiken például leittasodófélben lévő ál-Petőfi. Le voltam nyűgözve. Ahogy attól a hasábszerű izétől, a pásztorfurulyák mellett, aminőt még sose láttam, határozottan gyújtósnak gondoltam, de megtudakoltam az árustól: – Vonatsíp – közölte cirkalmasan.
Megtekintettem még egy-ké-há csinos, birodalmi vaskereszttel ékesített gyerekpajzsot, két pompás, Nagy-Magyarország formájú faliórát, egy honfoglaló csúzlit, majd a bazilikához inaltam. A festői környezetbe lepakolt adventi falucskát jórészt egy dél-koreai óriáscégnek köszönhetjük, mint azonnal kiderült. A település központja egy szponzorációs alapon létrejött jégpálya, amely körül elsősorban a páratlan magyar gasztronómia feltétlen híveit hívja-várja a koncessziós joghoz jutott szolgáltatók hada, az étel- és italsorok lenyűgözőek, bár a tízdekánként 600 forintos kolbász és a poharanként 600 forintos tea kicsit combosnak tűnt, pláne így fenyőünnep előtt, még ha jobban teljesítünk is.
Némileg a tárgykultúra is jelen van azért a Szent István téren. A szokásos bögre-ékszer-fakanál vonulat mellett örömmel szemlélhettem meg egy lemezárugyári stílusban fogant bádogdisznót, amely, ha felhúzzák, ügyesen lépeget, egy csinos kerámiaszarvast, egy törpefeszültségű, elektromos háztartási csavarhúzót. Felhívnám a figyelmet, hogy meghatározott időnként fényfestékbe borítják a bazilika homlokzatát, miközben zene szól – látogatásomkor a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű virágdalból komponált opus hangzott el –, és arra, hogy van egy Magyar Állampapír Kreatív Sarok nevű pavilon. Ott helyes tesztkitöltésért cserébe Magyar Állampapír feliratú hűtőmágnest készíthet magának a világra nyitott látogató.
A Múzeumkert vaskerítésére fényfüzért passzítottak, odabenn viszonylag vidám zene szólt, a show-elemek tehát meglettek volna, de a nézelődők csak hatalmas, pontosan kivitelezett ugrásokkal tudták volna letaposni egymás lábát. – Jól el van ez ...va – összegzett a szemem sarkában összegyűlt könnycseppeket látva, egy szebb napokat látott lacikonyhás, aki úgy vélte, főleg a gyenge promóció miatt nem fogy a hurka-kolbász, a plüssnyúl és a lakkozott, gipsz Szókratész-büszt.
Mindezzel együtt azt kell hogy mondjam, hogy a legtöbb érdekességet mégis ezen, a leginkább ószeresek uralta tájon találtam meg. Láttam vízfejű plasztikbabát a nyolcvanas évek kisrégiós céllövöldéiből, LED-es viharlámpát szabályozható fényerővel, baleset-megelőzési irányjelző nyilat, cici formájú hamutartót, valamint egy szépen megformált asztali munkásőrt, amely bronznak tűnt, de érthetetlenül könnyű volt, meg is kérdeztem a kiskereskedőt: – Alumínium – mondotta nyakatekerten.
