Csodastopli

Tizenhat, meglehetősen szuvenírbolti modorú és minőségű féldomborművű, utógravírozott vörösréz hamutartó volt az első ajándék, amelyet az Aranycsapat tagjai átvettek a nevezetes londoni 6:3 után.

Az angol játékosok adták diadalmas mieinknek, a meccs utáni banketten, nyilván nem kitörő örömmel (az eredmény sincs belekarcolva). A kinézetét és anyagát tekintve tehát nem kifejezetten figyelemre méltó tárgysorozat ennek ellenére becses, mert nemigen maradt belőle. Amelyik mégis megvan, azt egy fantasztikus bel-budai magángyűjteményben volt szerencsénk megtekinthetni: egyenesen Zakariás Józseftől (a csapat balfedezetétől) származik.

Az Aranycsapathoz kapcsolható relikviák közül mazsoláztunk Török Péter egykori sportújságíró kollekciójából. – A legendás meccs után gyakorlatilag nem akadt az országban ép lélek, aki ne érezte volna úgy, hogy kell valamiféle ajándékot készítenie az Aranycsapatnak – mesélte a gyűjtő, és máris előrántotta a gördülőcsapágygyár művét: egy ötszögű, lakkozott falapot, amelynek bársonnyal bélelt közepébe egy most is szépen szaladó csapágyat szerkesztett az ismeretlen mester. Réztáblája két szélén a 6-os és a 3-as látható, felirata ez: „Jó munkád jutalmául”. A műtárgy eredetileg Lóránt Gyuláé (középhátvéd) volt.

Kifejezetten míves és kedves viszont az ugyancsak fára applikált – „Vívjatok ki még sok győzelmet Hazánk dicsőségére, 1953” feliratú – huszárkard, amellyel a Sztálin Katonai Politikai Akadémia fejezte ki múlhatatlan háláját. A gyűjtő egyik veretes könyvszekrényének tetejéről akció közben megformázott porcelán focistafigurák néznek a fényes horizont felé. A két herendi obzsé Lóránt és Zakariás tulajdonából került Török birtokába, méghozzá ugyancsak ingyen.

Muszáj volt hát megkérdeznem: miként válhattak meg a labdarúgók ilyen könnyen tőlük? Mire Török közölte: ne vicceljek, még ők örültek, hogy legalább a mütyürök egy részétől sikerült megszabadulniuk. Buzánszky Jenőtől (jobbhátvéd) például két egész bőröndnyi tárgyat hozott el a hetvenes években Dorogról. Az Aranycsapat az 1954-es világbajnokság döntőjében kikapott a németektől. Erre a csúfos (!) eredményre senki sem számíthatott. Nem tudta elképzelni Farkas Mihály honvédelmi miniszter sem, annyira, hogy bélyeget gyártatott a halálbiztos győzelem emlékére 2,5 millió példányban, ha úgy vesszük, minden magyar háztartás számára.

A meccs napjára egy szín (piros) híján meg is voltak a fázisnyomatok. A vereség hírére nem volt mit tenni: a hatóság felrobogott a várbeli Állami Nyomdába, és a ház kazánjában megsemmisítette valamennyit. De csak azt hitte! Két ív igenis megmaradt, ebből a maradékból pedig hogy, hogy nem, Töröknek is jutott. Az ilyen-olyan üzemekben, ktsz-eknél, tsz-ekben is ezerszámra készültek a dísztárgyak. Cigarettásdobozok is például, amelyekről utóbb aztán lecsiszolták a győzelmi jelentést, és más motívumokkal díszítették őket. Naná, hogy ilyenje is van a gyűjtőnek. És még számtalan szebbnél szebb relikvia. Aranyérem az 1953-as Európa Kupáról, emlékérem a vb évéből, a brazil csapattól, tetszetős, art deco ízű díszítéssel, valamint egy kerek és egy téglalapforma ezüstérem, ugyanonnan, külön sztorival.

Történt ugyanis, hogy a mindig precíz svájciak csak 11 érmét rendeltek, noha a protokoll szerint a keret mind a 22 tagjának járt volna egy-egy. Amikor kiderült, már nem volt meg az eredeti klisé, úgyhogy a berni díjátadó a vb-k történetében példátlan módon elmaradt, az Aranycsapat az öltözőben egy nagy dobozból vette magához az érméket, amolyan aki kapja, marja alapon. Kinek ilyen jutott, kinek olyan, de Puskásnak (balösszekötő) például se ilyen, se olyan. Egy év múlva, külön FIFA-engedéllyel jutott hozzá egy másolathoz.

A világbajnokságon nagy szerepet játszottak a stoplis cipők – hozta tudomásomra Török Péter. A brazilokkal vívott óriási meccs során az ellenfél játékosai a különféle gyümölcsökből kifogyván cipőkkel dobálták meg az aranyfiúkat: ők meg afféle szuvenírként hoztak haza belőlük. Itt van a német csapat egyik tagjának futballcipője is. Ez volt az első cserélhetős stoplival szerelt modell, nedves pályán hosszabbat lehetett belecsavarni. A döntőn esett az eső, ami a németeknek kifejezetten jól jött: a szünetben csavarintottak kettőt, és máris nem csúszkáltak. Nem úgy a mieink! Török Péternek szilárd meggyőződése, hogy legalábbis jó részben, az újmódi stoplikon múlt a végkifejlet.

Az 1953-as angol–magyaron történtekre emlékezik összeállításunk a Hétvége 6–7. oldalán.

A hiányzó Puskás

A 6:3 évfordulójára az erzsébetvárosi önkormányzat monumentális falfestményt készíttetett a tűzfaldíszítésben számos ponton remekül bizonyító Neopaint csoporttal; a Rumbach Sebestyén utca 10. homlokzati tűzfalán vagy ezer négyzetméteren október közepe óta látható a freskó. A készítők szerették volna megnyerni partnernek az MLSZ-t és a névadó hagyatékát őrző Puskás Akadémiát is. A szövetség nem óhajtott csatlakozni, az akadémiával meg nem tudtak zöld ágra vergődni, mert pénzt akart a legenda megjelenítésének engedélyezéséért. A képről Grosics, Czibor, Bozsik és Buzánszky mellől ezért hiányzik Puskás Ferenc.

Török Péter szerint ez volt a meccsdöntő: a németek cserélhető stoplis cipője
Török Péter szerint ez volt a meccsdöntő: a németek cserélhető stoplis cipője
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.