Mozart újragombolva

XXI. századi nyelven, lendületes dramaturgiával, de Mozart örökérvényű muzsikájával kerül színpadra a Varázsfuvola a Zeneakadémián. Az Almási-Tóth András rendezte kamaraopera először december 6-án látható a Solti Györgyről elnevezett kisteremben.

A Marton Éva művészeti vezetésével nemrég végzett akadémisták alakítják a Varró Dániel által újrafordított Mozart-opera szerepeit. „A dramaturgia lendületesebb, a dialógusok pergőbbek, és a zenekar szerepe is más, mint a jóval nagyobb hagyományos operaterekben. Ezért megváltozott az ülésrend, a kórus pedig a nézőtéren kapott helyet” –mondja Alpaslan Ertüngealp, a több decemberi és januári estén is játszott formabontó produkció karmestere. A Zeneakadémia zongora szakán két évtizede végzett, karmesterként pedig 2003-ban diplomázó, számos nemzetközi díjjal elismert, isztambuli születésű dirigens szerint a közönség soraiba is fiatalokat invitáló előadás különleges akusztikai élményt ígér. A publikum szó szerint a zenei események kellős közepében érzi majd magát. Sőt a Liszt Ferenc téri zenepalota is szereplővé válik. Mozart operája és az épület ornamentikája egyaránt gazdag szabadkőműves utalásokban, de ennél fontosabb párhuzam, hogy a Zeneakadémia az előadásban a zene megkövült szimbólumává válik. A sötétség és a fény, az értelem és az érzelmek, az emelkedett eszmék és a természeti ösztönök, Sarastro és az Éj királynője ellentétpárjait pedig mi más rendezhetné összhangba, mint a zene.

I!

12. 06.

KEZDÉS: 19.00

HELYSZÍN: Zeneakadémia (Budapest VI., Liszt Ferenc tér 8.)

JEGYÁR: 3900, 4900 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.