Korábban a megszállott és önpusztító rendezőként ismert Bódy Gábor meghívására érkezett Budapestre: együtt forgatták a Katonákat, a Krétakört, valamint a Nárcisz és Psychét. Bódyval a mannheimi filmfesztiválon találkozott először, épp mielőtt díjat nyert volna az Amerikai anzixszal. A filmest igazi unortodox művésznek látja, szerinte azon kevés alkotók egyike volt, aki jóval megelőzte a korát. Ugyanakkor Udo Kier nem csak Bódyval dolgozott együtt, szerepelt Jancsó Miklós Magyar rapszódiájában és az Allegro Barbaróban is ebben az időszakban – Bódy javaslatára.

Udo Kier az időutazást ritka szerencsének tartja. A már említett sétája során újra átélte a múltat, de ezzel le is zárta, mivel – ahogy fogalmaz – ő a ma és a holnap embere, nem pedig a tegnapé. A ma és a holnap rendezője viszont Nemes Gyula, aki legalább olyan fantaszta művész, mint Bódy volt. A rendező egy évvel korábban kereste meg Udo Kiert a Zéró ötletével, és a német színészt lenyűgözte, hogy a bizarr logikájú történet középpontjában méhek állnak, mivel ezek az állatok különleges intelligenciával rendelkeznek. De az is tetszett neki, hogy ismét gonosz szerepet alakíthat: egy ökoterroristát, aki mobiltelefon adótornyokon keresztül igyekszik manipulálni a világot.

Ennél többet nem nagyon mond a Zéró sztorijáról, de van egy olyan benyomásunk, ha megtenné is, úgysem jutnánk vele sokra. Kier mosolyogva még hozzáteszi: a film mind a forma, mind a tartalom szempontjából igencsak egyéni lesz, az üzenete pedig gyönyörű. Arra a kérdésre, hogy vajon Nemes Gyulától kapott-e forgatókönyvet, vidáman jegyzi meg: „Hogyne, sőt minden nap kapok egy újat. Tulajdonképpen gyűjtöm őket. Lehet, hogy egyszer majd árulni fogom a készletet az interneten.” Kier szerint azonban ez jó dolog, mert nagyon kevés rendező hajlandó beépíteni a jó ötleteket egy-egy forgatás folyamatába. A színész Nemes Gyulát a finn Timo Vuorensolához hasonlítja, aki egy hasonlóan őrült ötlettel kereste meg: hogy legyen a vezetője azoknak a náciknak, akik 1945 óta a Holdon élnek. Az Iron Sky című film kultikus siker lett, a tervek szerint jövőre forgatják a második részt, melyben Kier ismét a Führert alakítja.

Nem mellékesen, Udo Kier kifejezetten keresi a furcsa szerepeket és imádja az excentrikus alkotókat. A gonosz karaktereket szereti a leginkább eljátszani, mert szerinte a nézők ezeket kedvelik a legjobban. A rajongók például sokszor egyfajta euforikus örömmel mondják neki, hogy ő milyen nagyon-nagyon gonosz. (Pedig a valós életben végtelenül kedves ember.) Mielőtt Budapestre jött volna, épp Lars von Trierrel forgatta a „pornófilmet”: a zsánerrel persze csak tréfál, Trier ugyanis, legalábbis a szakmai pletykák szerint, művészi szempontból közelít a témához a Nymphomaniac című mozijában, melynek világpremierje decemberben lesz, Koppenhágában. Ehhez képest eléggé meglepő, hogy Kier állítja, ez lesz a dán rendező eddigi legkommerszebb filmje. Persze a tabudöntés nem marad el, ahogy Kier mondja, ebben a moziban nem lesznek olyan abszurd baromságok, mint az amerikai produkciókban. Például, hogy a szexjelenet után a színész magára tekeri a lepedőt vagy hogy amikor kikel az ágyból, rajta van az alsónadrág. „Én sosem szoktam alsónadrágban szexelni” – húzza alá Udo Kier. A színész szerint Lars von Trier az egyik legőszintébb ember, akit ismer, de van, amikor ez a szókimondás nem túl jól sül el. Mint mondjuk Cannesban, ahol azt állította magáról, hogy náci – amit persze a sajtó teljesen félreértett. Szerinte emiatt Trier soha többé nem fog elmenni Cannes-ba.

Kier szerepválasztásaiban – szavai szerint – egyáltalán nem finnyás, szívesen elvállal minden hollywoodi szerepajánlatot, mert ezek a pénzes munkák teszik lehetővé, hogy jelképes összegért eljöjjön mondjuk egy fiatal magyar filmes produkciójába. Az olyan haknik, mint az Ace Ventura – Állati nyomozó vagy a Penge fizetnek annyira jól, hogy megteremtsék számára a művészi szabadságot. Ilyen szerep volt például az emlékezetes fellépése a Michael Bay rendezte Armageddonban. Kier egy pszichiátert alakított, aki a Föld megmentésére készülő, olajfúrókból álló csapatot analizálja – talán az ő képsorai az egyetlenek a műben, melyek esztétikai szempontból jelentősnek mondhatók. Arra a kérdésünkre, hogy véleménye szerint Bay tényleg olyan rendező-e, amilyennek a kritikusok gondolják, pártfogásába veszi a direktort. Nem véletlenül, mivel korábban két reklámfilmben is dolgoztak együtt, és Bay ragaszkodott hozzá, hogy az Armageddonban szerepeljen.

Nem is akárhogy. Amikor Kier megérkezett a szereplőválogatásra, a casting rendező közölte vele, hogy bár jónak látta Trier Hullámtörésében, de nem gondolja, hogy egy blockbusterben volna neki való szerep. „Akkor miért hívtatok?”– tette fel a magától értetődő kérdést. Ekkor tűnt fel Michael Bay, és azt mondta: „Az összes szereplővel külön-külön bezárlak egy órára, hogy improvizálj velük.” Ezeket a jeleneteket felvették, majd összevágták belőlük a már említett pszichiáteres montázst. „Nem tudott mindenki mit kezdeni a helyzettel, de Steve Buscemi zseniális, ha improvizációról van szó.” A többieket viszont nem hajlandó minősíteni – bárhogy faggatjuk is.

Szerepválasztásaiban Kier egyáltalán nem finnyás