Titkok záróra után
Földi Andreával A jelmeztervezés titkai című sorozat keretében szombat délután a Petőfi Sándor utcai százéves textilszaküzletben bóklásztunk. Az emeletes boltban az utcai szint fapolcai eredetiek. A lépcsőforduló tele régi képpel és a textilkészítés egykori rekvizítumaival. Az alsó szint, ahol ma az inganyagokat, a szezonon kívüli matériákat és az árengedményes kelméket kínálják, korábban szénlerakodó kamraként funkcionált. A Petőfi Sándor utcai Special-textil a jelmeztervezők kincsesbányája. Nemcsak divatanyagot tartanak, hanem remek matériákat, mondjuk kosztümös előadásokhoz és filmekhez. Mikor ott jártunk, jóval záróra után, még anyagot válogattak a Rudolf Péter rendezte Kossuthkifli című tévésorozathoz. Egy törzsvásárlónak mindent szabad. Bár azt mondják, az egyszerinek is.
Szepes Ágnes tizenkét éve a pusztulástól mentette meg a boltot azzal, hogy megvette. Elődje negyven éven át az édesanyja volt. Nem engedhette, hogy egy ilyen patinás üzlet kimúljon, együtt a magyar textiliparral. Persze a válság nekik sem kedvez, várják, hogy újra beinduljon a hazai filmgyártás. A színházak helyzetét ugyancsak érzik, a jelmeztervezők kénytelenek lemondani a minőségi anyagokról. Talán ezt próbálja áthidalni az engedményes részleg. De ha nem fogy el egy-egy anyag, az se baj, a divat állandó körforgásban van, öt-tíz évenként visszajönnek ugyanazok a minták.
Színek szerint rendezve fekszenek a feltekert textilek. Szepes Ágnes járja a nemzetközi vásárokat, bújja a prospektusokat, ahol a képek, leírások mellé anyagmintákat is tűznek a cégek. Temérdek beszállítójuk van, de a legfontosabbnak a kollégái véleményét tartja: ők tudják pontosan, mit keresnek a vásárlók. Írják is egy nagy füzetben.
Tizenhárom éve vendégkönyvet visznek, amely tele van köszönettel és gratulációval, szinte minden nyelven. Annette Lantos, a magyar származású amerikai politikus, Tom Lantos felesége beírásánál ütjük fel: „Bejöttem egy blúzért, hazamegyek négy kosztümmel. Nagyon ügyes a személyzet” – írja. A nagykönyv felett pedig tábla hirdeti: „Az elegancia nem azt jelenti, hogy észrevesznek, hanem azt, hogy emlékeznek rád”.
Az anyagokat egyébként Európából hozzák be Szepesék, még akkor is, ha drágábbak, mint a távol-keleti tucatcikkek. Földi Andrea jelmeztervező szinte hazajár ide. A Katona József Színházban tartott nyári „jelmeztervezős” táborából gyerekeket is hozott, hogy lássák, milyen a jó minőségű textília. Látva a kísérő szülők ámulatát, felnőtt csapattal is szervezett aztán látogatást.
Szepes Ágnesék szerint nem csak sznobériából vásárolják meg ugyanezeket az anyagokat a magyarok külföldön: egyszerűen nem merik itthon elkölteni a pénzüket. Rengeteg viszont a külföldi vásárló, például a dubai hercegség egy pesti szállodába kéretett egy halomnyi textíliát, amelyet a legminőségibbek közül válogattak ki. Az árát egyszer sem kérdezték. Persze a magyarok közül szintén akadt már olyan, aki gondolkodás nélkül kért 3,75 métert az önmagában csíkos Super 200-asból. Eltűnt a középréteg, jól látszik itt is.
Olyan magabiztosan beszél az anyagokról jól szabott öltönyében Csordás György, mintha a saját családját mutatná be a látogatóknak. Selymeket vesz elő, párás lesz a szemünk. Kasmírt nyom a kezünkbe, nehéz elfelejteni a tapintását. Menyasszonyi ruhának valót teker le, van, aki a vakító fehéret kedveli. Megmutatja azt a gyapjút, amelyben mínusz negyven fokig bírnánk a hideget. Eszünkbe jut, évek óta nem találunk igazán meleg szövetkabátot. Végül nagy lelkesedéssel lenyes egy darabot a pamutbársonyból Csordás úr, és meggyújtja. Várja a hatást: pamutszagot érzünk, nincs benne műszálból olvadt csomó, könnyedén száll a pernye.
Persze az még mindig kevés, hogy megvesszük a finom kelmét, egy jó szabó pompás ruhát készít belőle, de a megfelelő tisztítót meg kell találni hozzá. És bizony ebből (is) alig maradt pár a városban.
