Halálkomoly játék

2013-09-27 Tandem irodalom tv-magazin zene

Ha jó a szöveg, kibillenti az olvasót a hétköznapokból. A jó zene pedig arról ismerhető fel, hogy benne van a rizikó. Menyhért Anna, az írásról író nő és a hazai rögtönzés nagymestere, a pompás dzsesszzenész Szakcsi Lakatos Béla volt a Tandem e heti vendége.

MENYHÉRT ANNA: Hoztam magammal könyveket.

MAGAZIN: Príma! A traumaelméletre mindjárt rávetjük magunkat.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Miről van szó?

MENYHÉRT ANNA: Az irodalmi művekben lévő traumákkal foglalkozom. Megjelenik-e bennük a kollektív vagy az egyéni trauma.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Gyógymód van?

MENYHÉRT ANNA: Az egyik maga az írás. Ha valaki kiírja magából, segít.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Aki panaszkodik, vagy valami baja van, kikerülik. Van egy-két ismerősöm, akit meghallgatok ugyan, de aztán elköszönök, továbbmegyek. Ugyanazt fogja elmondani másodszor, harmadszor.

MENYHÉRT ANNA: A traumatizált emberre jellemző, hogy nem tud beszélni a bajáról. Ha mégis, meghallgatni nehéz: komoly teher, kisebbfajta trauma lehet a másik embernek.

MAGAZIN: Reméltem, a baseballsapka a fején lesz.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: A szememet védem vele. Öt éve New Yorkban leszakadt a retinám. Messzire utaztam, de amikor nem tudtam megkülönböztetni az öt- és az ötvendollárost, hazajöttem, elmentem orvoshoz. A fiaim azt mondták, nem baj, apu, veszünk neked vakvezető kutyát. Szerencsére Salacz a Mária utcában meggyógyított.

MAGAZIN: Azt hittem, a kezére jobban kell vigyázni.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Volt vele bajom, szintén New Yorkban. Az első lemezfelvételre mentem 1986-ban egy rockosabb zenekarral. Tudtam, úgy készítik a felvételeket, hogy megy a fülesben a tik-tak. Mindenki az alapritmust figyeli, később könnyebb rájátszani. Féltem ettől,metronómmal gyakoroltam. Annyira lemerevedtem, hogy vállig befeszültem. Nagy trauma volt. Áztattam a fürdőkádban, tapsoltam, hogy jobb legyen a vérkeringésem.

MAGAZIN: Meséljen valamit Frank Zappáról.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Akkor játszottam vele, amikor az oroszok kivonultak, és Demszky Gábor meghívta a Tabánba koncertezni. A félcigány Zappa igent mondott, de kikötötte, csak magyar cigányzenészekkel lép föl. A dolog szépséghibája, hogy jószerével csak én voltam cigány, Babos és Kőszegi Imre nem. Zappa aranyos volt, meghallgatott minket, és azt mondta, nem kell próbálni, kezdjük el, majd bekapcsolódik. Bluesokat és ismert dalokat játszottunk. Amerikában sok sztárral léptem föl. Minél híresebb valaki, annál szerényebb. Rá is érvényes volt ez. Nem kellett pózolnia.

MAGAZIN: Így megy ez az íróknál is, nem? Megír öt-hat könyvet, sorba állnak érte a könyvesboltokban...

MENYHÉRT ANNA: Jó volna, ha így lenne. Itt még nem tartok, bár az utolsó könyvemnek, mely a női irodalomról szól, igen jó volt a visszhangja.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Vannak az előadó-művészetben és az írásban közös pontok. Ha egykét ember meggyógyul a szövegeidtől, vagy másképp látja a világot, már megérte.

MENYHÉRT ANNA: Az lényeges különbség, hogy az előadóművész meg is tud ebből élni, fellépés után kifizetik. Márai mondta, hogy a kiadó, a szerkesztő, a nyomdász és a bolti eladó is keres a könyvön, a szerző az utolsó, aki pénzt kap. De csak akkor, ha a többiek ügyesek voltak. Ezért több lábon állok, tanítok az ELTE-n, van íróiskolám, ténykedem egy szerzői jogvédő egyesületben is. Hat évig voltam a József Attila Kör elnöke, hét évig az Európai Írószövetség alelnöke. A szerzők érdekképviselete Európában komoly terület.

MAGAZIN: Lehet az írást tanítani?

MENYHÉRT ANNA: Meg kell tanítani a leendő írókat arra, hogy pontosan azt mondják, amit mondani akarnak, és hogy használják a fantáziájukat. Ezt olykor a gyerekek sem tudják. Nem ismerik a saját lehetőségeiket. Pedig először el kell valamit képzelni ahhoz, hogy később írjunk róla.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Szerintem az egész világon rosszul működnek az iskolák. Bartók háromévesen tanult meg az anyjától zongorázni. Egy kisgyerek több nyelvet el tud sajátítani, látjuk a többnemzetiségű családoknál. Mondják, hogy a gyerek a komoly dolgokat úgysem érti. Hülyeség, mert a gyerek mindent ért. És miután nyitott, nem bénítják az előítéletek. Amit csinálsz, fantasztikus, mert ha a gyerekből nem is lesz író, akkor is mozgósítja a fantáziáját, azt pedig használni tudja az életben, bárhová kerül.

MENYHÉRT ANNA: Egy csoportban azt javasoltam, írjunk verset az őszről. Kimentünk a Múzeumkertbe, leguggoltunk a fa alá, néztük a leveleket, elképzeltük, milyen érzés lehullani a fáról. Ücsörögtünk. Meglepődtek, hogy nem csinálunk semmit, csak engedjük, hogy meglássuk és elképzeljük a dolgokat. Aztán verset írtak az élményből, belevették az elmúlást, az őszt. Majd komplett mese lett belőle, rajzokkal egy bolygóról, amelyen a lehullott levelek tovább élnek. Újra kitalálták a mennyországot.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Még tudnak játszani. Ez a legfontosabb a zenében is. Bármelyik nyelven is mondják, play, igraty, spielen, úgy kell játszani,mint a gyerekek: halál komoly játékossággal. Tudok úgy játszani, hogy bárkit megríkassak. De nem csinálom.

MENYHÉRT ANNA: Csak amikor akarod, nem? Néha fel kell pörgetni a dolgokat, hogy élvezzék a rajongók.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: A közönség az adott kereteken túl nem hagyja magát manipulálni. Istenfélő vagyok, egyszer megpróbáltam elképzelni, hogy a mennyországban milyen zene szólhat. Azaz: hogyan zenélnek az angyalok? Azt hittem, ott aztán nincs manipuláció. Nincsenek érzelmek, nincs harc, nincs bűn és vérre menő küzdelem. Lehunytam a szemem, és nem bírtam elképzelni, mert előjött a szenvedés. Rádöbbentem, hogy a közönség sem értené meg.

MENYHÉRT ANNA: Azért nem értik meg, mert megszokták, hogy vezetik őket. Vékony a palló, sokszor nehéz megállapítani, hol a giccs és az igazi művészet határa. És hol az az alkotóművész, aki kicsit tanít, kicsit vezeti a közönséget, kicsit átadja magát neki meg a zenének. Az írásban is engedni kell az olvasót, de nem engedhetem el teljesen, mert akkor nem lesz jó a szövegem.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: A zenében a legfontosabb, hogy tanulj meg a rizikóban biztonságosan mozogni. Dzsesszzenész vagyok, de improvizálok klasszikus zenét is, például Kurtágot, illetve a stílust, de azért minden zeneműben benne vagyok. A kottát alkalmazó komolyzenében is az a jó, ha nincs agyongyakorolva. A koncert akusztikája és a közönség viselkedése befolyásolhatja. Azért fontos a rizikó a művészetben, mert a közönség tudat alatt nem tudja, hogy a zene vagy én tetszem neki. Azért izgul, nehogy valami bajod legyen. Nehogy eltéveszd!

MAGAZIN: Mint a cirkuszban, amikor a kötéltáncosért aggódunk?

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Miközben tudjuk, hogy ott a derekukon a biztosítókötél. A rögtönzés: rizikó. Ennek ugyanúgy meg kell lenni a szerelemben, a házaséletben, az üzlet világában. Érvényes erre az interjúra is. Ha úgy jött volna ide, hogy össze vannak írva a kérdések, nem sikerülne. Az íróknál ez hogy van?

MENYHÉRT ANNA: Fontos, hogy kibillentsen a szöveg. Ami giccses és egy kaptafára megy, ahol mindig ugyanaz a hős, és sosem lesz baja, például a krimisorozatokban, azt végignézzük, de az izgalommesterséges,mert tudjuk, hogy a hős nem hal meg. Valójában biztonságos terepen mozgunk, nincs kockázat. A szerelmes regényt is úgy olvasom, hogy tudom, a végén úgyis összejönnek. A súlyosabb szövegek esetében ki tud billenni az ember a megszokottból.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Miközben ugyanúgy összejönnek a végén, mint a tudott történetben, nem?

MENYHÉRT ANNA: Lehet, csak nem tudtam előre! Bizonyos műfajoknak szigorú szabályaik vannak, a szerzők nem rúghatják fel, az olvasók tudják, mire számíthatnak. A hagyományok, a sémák erősek, de önmegismerési nyereség csak akkor képződik az olvasó számára, ha át kellett lépnie egy határt.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Most ebből sokat tanultam! Tehát úgy írod meg a történetet, hogy tudod, adott esetben a szerelmespár összejön, de úgy intézed, hogy ez nem biztos.

MAGAZIN: A hetvenes években nődögéltem, szerettem, amikor a rockzene a népzenével találkozik.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Bajban van a XXI. század, mert a népzene civilizálódik, a klasszikus mindent kipróbált, a XX. század szerzői kínjukban elmentek matematikai irányba is. Kurtág Györgyben a szellemiség maradt meg, de a komolyzene és a dzsessz nem tud továbbmenni.

MAGAZIN: Miért?

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Mert lejátszottak mindent. A közönség meg kiöregszik. Nincs utánpótlás a klasszikus zenében és a dzsesszben. Csak a popzene vonzza a fiatalokat. A kérdés, hogy ki vagy mi lesz az, ami értékké tudja ötvözni e négy műfaj adományait. Gipsy Jazz címmel készítettem egy népzenei és dzsesszelemeket ötvöző lemezt, mert sok a simliskedés, kiáll a borzalmas ritmusok alá a népzenekar, elkezdenek ordítani, és világzenének nevezik. De hát világzene az, amikor az emberiség zenéjét reprezentálom. Az építészetben el tudom képzelni a reneszánsz, a barokk és az indiai elemek ötvözését. A zenében is el tudom képzelni, de nem tudom, ki fogja megcsinálni.

MENYHÉRT ANNA: Az irodalomban újfajta bajok jelentkeznek. Szokták mondani, hogy nem olvasnak az emberek. De nem is tudnak olvasni. Az olvasni tudás nem abból áll, hogy el tudok olvasni egy szöveget. Az olvasás meditatív állapot. A jó olvasó nem hallja a külvilágot, kettesben van a könyvvel. Aki, ha olvasás közben szólnak hozzá, rögtön felnéz, az nem volt benne rendesen a szövegben, hamar el tudta engedni. Gyerekkorban órákat kellene olvasással tölteni, hosszú időn át, egészen addig, amíg a sebesség és az elmélyülési készség ki nem alakul. A nyugat-európai gyerekkönyvekben egyre több a kép. Azt mondják ránk, még mindig sok szöveget hagyunk a könyvben. Szerintem helyesen. Ha túl sok a kép, akkor a gyerek nincs rákényszerülve, hogy saját maga képzelje el az olvasmány alapján a világot.

MAGAZIN: Mitől lesz az ember dzsesszista?

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Elvégeztem a konzervatóriumot, Kadosa Pál felesége tanított,mehettem volna a Zeneakadémiára. Tizenkét éves koromban kezdtem, de 16 évesen otthagytam. Otthon mindenki sírt. Nem tágítottam: kellett a dzsessz. Jött a cigi, jött az italozás, és jöttek a lányok. Bánom, hogy nem lettem zongoraművész, és nincs diplomám, de az improvizáció olyan csodálatos dolog, ami kárpótol mindenért. A másodperc töredéke alatt kell dönteni. Olyan helyeken jár az ember, ahol azelőtt még nem volt soha. S nem tudja, hogy ott benn mi van. Pótolhatatlan élmény.

MENYHÉRT ANNA: Amikor a női irodalomról szóló könyvet írtam, én is azt éreztem, hogy szobáról szobára megyek. Vonzó az ismeretlenség.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: A női irodalom miért más, mint a férfiirodalom? Ez azért érdekelne.

MENYHÉRT ANNA: Azért nem tudja, mert a férfiirodalmat ismerjük általában vett irodalomként. A női írókat elfelejtjük. A középiskolai tankönyveinkben Szapphó után Nemes-Nagy Ágnes következik, mintha több ezer évig a nők nem írtak volna. A könyvemben öt női íróval foglalkozom, Erdős Renéeről pedig életrajzi regényt írok. Megpróbálok női irodalmi hagyományt építeni, hogy ne felejtsük el a női írókat.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: A fantasztikus unokaöcsém a Zenekadémiára jár, a késői Richter a példaképe. Kérdem Benjámint, hogy Bartók III. zongoraversenyét miért nem akarod játszani? Azt mondja, nem lehet, mert – tessék figyelni! – azt a feleségének írta. Női darab! Tényleg kevés a női zongorista. A művészvilágban a nők jól ki tudják használni az érzékenységüket, ami előny. De hátrány, hogy nem tudnak kemények lenni.

MENYHÉRT ANNA: Az érvényesüléshez meg kell tanulni a férfivilág szabályait, csak aki ezzel végzett, veheti elő női képességeit.

MAGAZIN: Egyes férfiírók jól tudnak nőként gondolkodni. Németh Lászlónak sikerült az Égető Eszterben...

MENYHÉRT ANNA: Ez szörnyű példa! A kis Eszti a nagytata térde mellé beszorítva ücsörög passzívan, a felnőtt Eszter pedig csak a férfiak által létezik, az ő világukhoz asszisztál.

MAGAZIN: És Jókai?

MENYHÉRT ANNA: Egy tanítványom Az arany emberről írta a szakdolgozatát. A poligám Timár Mihályt morálisan igazolja az író: kitágulnak a szabályok, neki szabad legyen két nővel élnie. Vívódik, így nem bűnös. A nők meg szépen be vannak rakva a ketrecbe.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: A nagy írók is tudnak hibázni. Rousseau megírta a gyereknevelésről a könyvét, aztán lelencbe adta a gyerekeit. Ha az írókat, zeneszerzőket nem a műveik, hanem a magánéletük alapján tanítanák, hamar összeomolna a tanterv.

MAGAZIN: Megmondja-e a fiataloknak őszintén a véleményét? Vagy minek kínozni őket?

SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Azt vallom erről, hogy véleményt csak akkor szabad mondani, ha kérdeznek. Az újságíróknak és a kritikusoknak is azt üzenem, hogy amikor véleményt mondanak –ez nekik velem ellentétben kötelességük is –, mindig hangsúlyozzák, hogy nekem tetszik, nekem nem tetszik. Ebben benne van, hogy másnak még tetszhet.

SZAKCSI LAKATOS BÉLA

SZÜLETETT: 1943. július 8-án Budapesten. FOGLALKOZÁSA: zongoraművész és zeneszerző. Játszott Kovács Andor gitáros együttesében, a Rákfogóban, a Saturnusban, fellépett a Montreaux-i Jazz Fesztiválon, szólóalbumokat jelentetett meg a GRP kiadónál. Több cigány musical szerzője, a Rock Színház A bestia címmel mutatta be musicaljét. Az utóbbi tíz évben a cigányzene és a dzsessz ötvözése foglalkoztatja, Na dara! (Ne félj!) című albuma 2004-ben ezt példázta. Emellett behatóan tanulmányozza a klasszikus és kortárs zenét, s mindezek elemei alkotják improvizációit, ezt tartja fő zenei tevékenységének. Kossuth-díjas.

MENYHÉRT ANNA

SZÜLETETT: 1969. január 29-én Budapesten. FOGLALKOZÁSA: író, irodalomtudós, szervező, szerkesztő. Az 5K Oktatási Központ igazgatója. Az ELTE BTK tudományos munkatársa, a női irodalom és a traumaelmélet szakértője. Számos gyermekkönyv szerzője, a trauma és az irodalom kapcsolódását az Elmondani az elmondhatatlant című művében elemzi. Legutóbbi kötete a Női irodalmi hagyomány címmel az idén jelent meg.