Receptre se kapnánk jobbat
Minden évben leírtuk, a hegedűművész Kokas Katalin nevével fémjelzett és általa szervezett klasszikus zenei fesztivál zenei része maga a csoda. A legjobb művészeket hívja ő és férje, Kelemen Barnabás az eseménysorozatra, és bár még csak három fesztiválon vagyunk túl (ez a negyedik), már olyan híre van, hogy világszerte maguk jelentkeznek a zenészek. Kokasék pedig visszatérő vendégeket hívnak és rengeteg újat, csak a legjobbakat. Nincs tematika, csak jó zene, a programot hosszú munkával a fellépőkre igazítja a művészeti vezető.
Az általunk látott két napon többször is megcsodálhattuk a mély átélésben fújtató, hangszerével szinte összeolvadó, az évek alatt kedvencünkké vált német csellóművészt, Nicolas Altstaedtot. Nélküle nehezen elképzelhető a Kaposfest. Altstaedt – akit 2011-ben Gidon Kremer kért fel, hogy a Lockenhaus Kamarazenei fesztivál művészeti vezetését vegye át tőle – furán hat másnap egy délelőtti koncerten hangszere nélkül, papucsban és shortban.
Hogy nem hagyományos hangversenyről van szó, jól bizonyítja: nemcsak a nézőtér tellik meg, hanem a színpad is. Kétoldalt a közönség néz farkasszemet a rögzített székeken ülőkkel. A színpadon általában az épp fel nem lépő művészek és hozzátartozóik ülnek. Példás fegyelemmel, érdeklődve figyel, csak késő estére fárad izgő-mozgóvá Kokas Katalin és Kelemen Barnabás két kisgyereke. A két tejfölszőke hajú gyerek – a csütörtök éjjeli felvételek tanúsága szerint – szintén fellépett a fesztiválon. A Mindenki másképp csinálja című, éjszakai hangversenyen énekeltek, ahol Pertis cigányprímás nagyapával büszkélkedő Kelemen Barnabás cigányzenét játszott, majd beatboxolt, míg mellette a brácsás Max Baillie, aki a capoeirában járatos, akrobatikázott.
Visszatérve a gyerekekre, a görög-orosz származású Katia Skavani zongoraművész is elhozta fiait-lányát, közülük ketten szerepelnek a Kaposfesten. Míg előző este a zongoraművész az egyik elbóbiskoló fiú fejét támasztotta, lábánál kislánya pihent, másnap Skavani és a kilencéves, tündéri Alexandra Stychkina játszott részleteket Brahms op. 39-es keringősorozatából. Az idén először már karácsonykor elkezdték árulni a bérleteket, mikor még a program sem volt nyilvános, de így is a belépők jó része elkelt. És bár a program meglehetősen informatív, szép katalógusban megjelenik, azért az élet gyakran felülírja azt. Az idén például a zongoraművész Olli Musto nen betegsége, aki helyett az orosz Jacob Kactsnelson lépett fel, és mit mondjunk, csodásan jártunk vele.
Prokofjev Romeo és Júliájának teljes zongoraváltozatát úgy játszotta, hogy utána merészség volt bármit előadni. És sajnos nem is volt annyira élvezetes Rossini G-dúr szonátája, ami csak megközelítette volna Katsnelson előadását. Még feltétlenül említeni kell: a norvég Knut Erik Sundquistet, aki zenei szakemberek szerint is egyedülálló bőgős, bár hozzátesszük: kicsit mintha sokat színészkedne a többi – éppen nem játszó – zenésznek. Thomas Dunford lantművész sem kihagyható ki, aki a mezzoszoprán Anna Reinholddal adott elő John Dowland dalokat és lantműveket. Kiemelendő a házigazdák előadásából – az általunk szerdai, csütörtöki koncerteken látott – Ravel G-dúr szonáta hegedűre és zongorára (Kokassal az argentín JoséGallardo zenélt), valamint Prokofjevtől az f-moll szonátát hegedűre és zongorára (Kelemennel Katsnelson játszott).
A Kaposfesten minden koncert előtt ismertető bevezetőt tart Fazekas Gergely zenetörténész, és igencsak hiányozna a fesztiválról (tavaly hiányzott is) Bősze Ádám, a Bartók rádió műsorvezetője, aki nemcsak száraz információt közöl a műsorszámok között, hanem színes kis sztorikat mesél a zeneszerzőkről. (Az előcsarnokban ráadásul zenei antikváriumának kottáiból tart egy-egy napos kiállítást, az aznapi műsorhoz igazítva a kiállítás anyagát.) Azt például tőle tudtuk meg, hogy a gyorsan komponáló Rossini lassan evett, míg Brahms mohón falta az ételt, és egyik kedvence a bécsi szelet volt. Különösen fontosnak tartotta a panírját, aminek nemcsak finomnak kellett lennie, de luk sem lehetett rajta, hogy benn tartsa a hús a szaftját.
A híres gourmet-komponistáról Segal Viktor séffel beszélgettünk, aki Rossini-ebédje elnevezéssel négyfogásos menüt készített a Viccolo étteremben, a fesztivál off-programjában. Korabeli iratokat tanulmányozott Segal, bőven talált információkat az olasz Rossiniről, aki életének második felében Párizsban élt, és a séfek neki kreáltak különböző ételeket. Imádta a bazsalikomot, ezért a séf mélyzöld bazsalikomos limonádét készített. A szarvasgombát a gombák Mozartjaként emlegetette, ezért több ilyen étel is készült most. Friss focacciát készítettek az étterem séfjei és szarvasgombás tejfölt adtak hozzá. Főételnek pedig lassan sült csirkemellet szarvasgombás balzsamecettel.
Megkóstoltuk az inkább kalácsszerű fügekenyeret is, amelyet a madeiradresszinges libamájpástétom salátához adtak, és gyümölcsmustár is jár hozzá – mennyeire sikerült. Rossini rengeteg makarónival és parmezánnal ette, így Segal Viktor a makarónileveshez parmezánchipset adott. Desszertnek pedig mentás tejpudingot kaptak a vendégek sós karamellával. Élvezte az életet, a képző- és iparművészet szinte minden formáját kipróbálta Szász Endre, akinek munkáiból szintén a Kaposfest alatt nyílt kiállítás az Agorában.A 10 éve elhunytművész egyébként két évtizedet élt a közeli Várdán, egy kúrián, ötödik felesége, Katalin látogatható múzeumot nyitott kastélyukból.
Ő segített a kiállítás összeállításánál is, temérdek műtárgyat kölcsönözve a Szász-világ című tárlathoz. Az anyag, amelyben nemcsak festményei, hanem – többek között – porcelánjai, üvegei, faliszőnyegei, könyvillusztrációi, bútorai is láthatóak, bemutatja műgyűjteményének egy részét is. S hogy a hedonizmus még nem ért véget a két nap alatt, jól bizonyítja, hogy táncbemutatóval megnyílt a Kaposfest Casino is a Kossuth téren. A hajnalig nyitva tartó szórakozóhelyen senkinek nem kellett attól tartania, hogy elveri a vagyonát, ugyanis ingyenesen lehetett az asztaloknál játszani. Ami persze azzal is járt, hogy vagyonokkal sem lehettünk gazdagabbak, csak tapasztalattal.
