Jövő tavaszra megújul az Erzsébet tér

Augusztus 1-jén állami tulajdonba kerül a pesti Erzsébet tér jó része, az érthetőség kedvéért: az az egyébként két helyrajzi számon található földterület, amelyet Gödörként (illetve: Akváriumként) és vonzáskörzeteként ismer a pesti folklór.

Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy egy időre bezár például a klub, később pedig a Design Terminál is, és megindul a beruházáskivitelezés, amelynek végeredménye az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park lesz – tudtuk meg Guller Zoltántól, aki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kötelékében az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztosi posztot tölti be. A miniszteri biztos felidézte: a téren 1997 óta áll ez a 9400 négyzetméternyi félkész építmény, csakhogy a tulajdoni helyzetet az elmúlt másfél évtized alatt nem sikerült rendezni: a földterület a fővárosé, az ott felhúzott épület viszont állami tulajdon.

Ez a helyzet változik meg augusztus elsején. A közelmúltban „előkerültek a fiókokból” a tér hasznosításának régi tervei, amelyeket alapos felülvizsgálatnak vetettek alá, az anno megkapott építési és egyéb engedélyek megújítása is folyik. A miniszteri biztos a sajtótájékoztatón azt mondta, 2014 márciusára befejezik az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park második ütemét. S hogy ez mit jelent? A felszínen azt, hogy a mostani zöldterületen például „Európa egyik legjobb központi parkját” építik meg, amely termelői piac, karácsonyi vásár vagy éppen jégkorcsolyapálya céljára is alkalmas lesz.

Kiszélesedik továbbá a Deák teret a bazilikával összekötő sétány, de új terekkel és funkciókkal bővül a Fröccs terasz és az egyébként egy időre ugyancsak bezáró Design Terminál (a volt buszpályaudvar) is. A föld alatti munkálatok során pedig a gépészeti felújítás mellett helyet kap itt egy körülbelül 1500 négyzetméteres koncertterem, és itt nyitja majd meg kapuit az Erzsébet Műhely is, ahol színes programok várják a családokat, nagycsaládokat és a fogyatékkal élőket is. Lesz itt egyebek mellett táncház, baba-mama foglalkozások, meseváros, mindez megfizethető áron –ígérte Guller, aki szerint esélyegyenlőségi szempontból is nagyon fontos ez a beruházás.

Muraközy Péter, az Akvárium vezető programszervezője azt mondta, a beruházás eredményeként a könnyűzene olyan budapesti fellegvárat kap majd, amilyent már régóta megérdemelne. Kiderült: a kivitelezők szeptember utolsó hetében vonulnak fel a területre. Kérdésre válaszolva Guller elmondta, az 1,7 milliárdos összegből csak a parkra körülbelül 500 milliót költenek majd. Mivel a munkálatok nagy része a föld alatt zajlik, a környéken élők nyugalmát kevéssé fogják zavarni. „Ahhoz képest, hogy mennyi mindent hozunk létre, ez egy lakóbarát beruházás lesz” – állította a miniszteri biztos.

Mivel az Erzsébet-utalványok forgalmazásából származó bevétel csak szociális célokra használható fel, magát a beruházást nem ebből finanszírozzák, legfeljebb néhány részterület későbbi működtetése oldható meg az így befolyó pénzekből. Guller reményei szerint egyébként 15 év alatt például a bérleti díjakból meg is térül a befektetett összeg. Böszörményi Gergely, a Design Terminál stratégiai igazgatója elmondta: az intézmény 2014 első három hónapjában „pihen”, ekkor zajlik majd az épületét érintő munkák nagy része. Ondraschek Iván, az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park fejlesztésének szóvivője elmondta továbbá, hogy a www.erzsebetter.hu címen nemsokára elérhető weblapon folyamatosan figyelemmel lehet kísérni majd a felújítás részleteit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.