Szélkerekek és egy elhagyatva, romlásában is méltóságteljesen kiemelkedő óriás gyár. Mosonmagyaróvárra érkezve hamar megleltem azt a vizuálfröccsöt, amely aztán későbbi célpontomban is termékenynek bizonyult.

Az akkor még különálló Moson és Magyaróvár között éppen száz éve építették fel azt a hatalmas lőporgyárat, amely először a világháborúban termelte tonnaszám a gyúanyagokat, aztán a trianoni szerződés után mint hadianyaggyártó üzemet le kellett szerelni. (A húszas évek végén sok munkás innen költözött át Balatonfűzfőre, ahol a föld alatt, féllegálisan épült meg az újabb üzem, a Nitrokémia. Működött itt műtrágya-, majd az országban először műselyem- meg timföldgyár, aztán sok évtizeden át a híres Kötöttárugyár – messziről legalább olyan kíméletlenül költői, mint a Pink Floyd egyik lemezborítóján szereplő híres egykori erőmű, a Temze-parton álló Battersea, amelynek kéményei közé most éppen a Chelsea tervezi új stadionját.)

Szóval a síkságban felmagasodó ipari monumentum (maga a kiürült, de súlyos időtlenség) és a köré pöttyözött szélerőművek (kerekeik olykor szorgosan forgó igyekezetével) – egészen pontosan az a sokrétű feszültség, amely közöttük, az elhagyott régi és a mellé teremtett új között feszül. Ez a termékeny ellentmondás avatja kivételes épületté a város közepén álló Futurát is, amely egy régi magtárépület továbbfejlesztéséből született.

1751. Ezt a dátumot vésték a bejárat melletti egyik súlyos tölgyoszlopba, és itt rögtön kötelező megjegyezni, hogy ez a régi épület is csak a jelent visszapatinázó díszvázként maradt volna meg, ha a tervezők (Lenzsér Péter és Gaul Cicelle) nem ragaszkodnak állhatatosan a belső tér eredeti faszerkezetének megtartásához. (Ma ezt számos tűzrendészeti és egyéb rendelkezés gyakran szinte lehetetlenné teszi – vagy eredményez ronda fémrátéteket, esetleg meredező alukéményeket.)

Bevallom, jellegzetesen keretező vakolásukkal és a titokzatos, apró ablakszemek sorával az ehhez hasonló, késő barokk magtárépületek nekem mindig is a gyengéim voltak, de ez a hosszan elnyúló mosoni különösen szép. Klasszikus egyszerűségén szinte alig változtattak, utcai frontján csak egy fedett rámpa jelzi a főbejáratot. Valaha itt, a Mosoni-Duna közelében, a Bécs felé tartó gabonaút egyik fontos csomópontja alakult ki, hátrébb gabonapiac is működött. Aztán a vízi út jelentőségét vesztette, de az épület a kallódás hosszú évtizedeiben is raktár maradt, emeleteire pedig idővel a Hanság Múzeum régészeti anyaga került.

Ez is fontos, mivel miután sokféle megfontolás felmerült, a város döntéshozói merészen amellett döntöttek, hogy egy tudományos bemutatóközpont legyen itt, amely afféle science buildingként, a városi szükségleteken túlmutatva egyben a város egyik turisztikai zászlóshajója is lehet. Az alapkoncepció tehát a budapesti Csodák Palotájából származik – azaz legyen egy olyan hely, ahol nem nyögvenyelősen, hanem játékokkal és izgalmasan, interaktív szórakoztatásként képesek a mai technikához és a természettudományokhoz közelíteni –, de úgy „honosították”, hogy mindez a környék, a Szigetköz és a Hanság természeti (kiállítási) közegébe illeszkedjen be.

Ez került tehát a magtárépület négy szűk szintjébe (emeletenként egy-egy őselem köré szervezve a kiállítást és a játékokat), és úgy sikerült megőrizni az eredeti tér jellegzetességeit, hogy közben a mai hozzátételek nem fedik el, nem takarják ki átláthatóságát, a fa tartószerkezet markáns architektúráját. Megmaradtak az egykori belső tér surrantói is (ebben a szintén fából ácsolt belső csőrendszerben utazott a gabona az épületen belül), a tervezők néhol tükrös periszkóppá változtatták, és még lényegesebb, ahogy az emeleteket átmetsző garatok mintájára tükrös fénycsatornákkal hozták lejjebb a fényt a tető szintjéről.

Az egyetlen lényeges beavatkozás egyébként az volt, hogy az egykori magtár nyomott belmagasságait oldandó helyenként összenyitották a szinteket egymással, amitől több lesz az amúgy kissé szűkös levegő, például felülről látni rá a mesterséges szökőkút medencéjére, illetve két szint közé kerül a drótkötélen egyensúlyozó egykerekű bicikli. Ezért is kapcsolódik a magtár tömbjéhez olyan látványos különbözőséggel (és szigorú szimmetriával) hátul a két fém menekülőlépcső, illetve az a két silószerű henger épület. És éppen ebből adódik az a különös feszültség, amely a régit és a nagyon mait itt annyira összeköti.

Az egyik hengerbe irodákat, műszaki blokkokat, a másikba amfiteátrumszerű vetítőt, kiállítóteret foglaltak bele. Alakja, megmunkálása (amúgy infrakezelt fenyőlécborításához állítólag erdélyi melléképületek szolgáltak mintául) mégsem áll távol a sátortetős magtártömb gazdasági logikájától. És még valami: Lenzsér Péter Magyaróvárról származik, legtöbb megvalósult épülete itt vagy a környéken áll. Ezúttal ezmeglátszik, és nem csak a vörös farok kedvéért: a kivételes végiggondoltsághoz kivételes helyismeret társult.

A barokk épülethez látványos különbözőséggel kapcsolódnak a kortárs kiegészítések