FÉNER TAMÁS FELÜLNÉZETSOROZAT

A sorozat portrékiállítás, amelynek képei műterme lehetőségeit kihasználva szokatlan perspektívából mutatják be alanyait, akik azontúl, hogy élete személyes részei, a kortárs tánc-, képző- és fotóművészet meghatározó személyiségei.

A szokatlan rálátáson túl a képeken szereplőket hófehér, árnyékmentes térbe helyezve megpróbálta kiszakítani mindenféle vizuális, valamint emocionális kölcsönhatásból (amit a környezet gyakorolhatna rájuk, illetve a nézőre), ezáltal kizárólag saját személyiségük válik láthatóvá. A képek közel életnagyságúak, keretre feszített fotóvászonra készültek.

ÉLETRAJZ

1966-ban született. A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott villamosmérnökként 1990-ben, abban az évben fényképész-szakmunkásbizonyítványt, 1993-ban a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémián fotóriporteri diplomát szerzett. 1994–98 között a Práter utcai fényképésziskolában volt szakoktató, majd a Magyar Iparművészeti Főiskola fotóműtermét és laborját vezette. 2000 óta saját műtermében reklám- és alkalmazott fotográfiával foglalkozik, valamint a Novus Művészeti Iskolában műtermi fényképezést tanít. A Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. Rendszeres szereplője különféle nemzetközi, valamint hazai egyéni és csoportos kiállításoknak.

I!

fotomuveszek.webdesign.hu
www.hamaritsfoto.hu

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.