LGT etűdök kamerára és három helyszínre, Presser Gábor jegyzeteivel

Ezen a héten Szebeni András: LGT etűdök kamerára és három helyszínre, Presser Gábor jegyzeteivel címmel nemrég megjelent kötetébe tekinthet be az olvasó. Ez a fotóalbum az LGT februári koncertjeire készült.

A könyv érdekessége, hogy a zenekar életéből három fontos eseményt villant fel a fényképész: Tabán 1979, LGT-show 1980, Nyugati búcsú 1992. Az LGT-ről már sokat olvashattunk, hallhattunk, de az eddig szinte ismeretlen fényképek most először kerülnek a nagyközönség elé, új aspektusból mutatva be a legendás zenekart. A képeket, Presser Gábor kommentárjai kísérik. Az albumban klasszikus fekete-fehér képek és a koncertek és a kor fáradt, ám varázslatos színvilágát megelevenítő színesek is láthatóak.

ÉLETRAJZ

Szebeni András 1946-ban született Budapesten. Balogh Rudolf-díjas (1995), Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll-díjas (2006) fotóművésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2006). Riporteri pályáját a Nők Lapja fotóriportereként kezdte, 1991 és 1993 között a Play-boy magyarországi kiadásának művészeti igazgatója volt. Számos napi-, hetilapban jelennek-jelentek meg fotói, riportjai, külön sorozata volt a Népszabadságban. Alapítója a Magyar Fotóriporterek Társaságának. Portré- és színházi felvételein túl számos dokumentarista sorozatot is készített eddig majd ötvenéves pályafutása során. A vajszínű árnyalat című kötet fotográfiái az 1988–1993 közötti magyar- országi és közép-európai rendszerváltást örökítik meg; a kötet több kiadást megért „kultkönyv” lett.

I!

fotomuveszek.webdesign.hu

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.