Lövészárkok a Duna mentén

Két Pest megyei város, Vác és Szentendre között éles ellentétek feszülnek a múzeumok ügyében. Az egész azzal kezdődött, hogy 2007 tavaszán a fideszes túlsúlyú megyei önkormányzat költségracionalizálásra hivatkozva a váci Tragor Ignác Múzeum gyűjteményének kezelői jogát a szentendrei Ferenczy Múzeumra ruházta át mint a Pest megyei múzeumi szervezet (PMMI) központjára. Ez kiállítóhellyé degradálással fenyegette a váci múzeumot. Akkor közel húsz váci civil szervezet tartott fórumot és tiltakozott a terv ellen, majd a város képviselőtestülete is. Ezek után 2008 novemberében a megye visszavonta a visszaminősítésre vonatkozó előterjesztést, így továbbra is „területi múzeum” maradt a váci. Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a szentendrei városi múzeumok jelenlegi igazgatója, volt megyei múzeumi vezető szerint azonban nem pusztán a civil ellenállásnak köszönhető, hogy Vác megőrizte a múzeumi státuszát, hanem annak is, hogy a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága (PMMI) ezt szintén támogatta.

Jó jel, hogy március eleje óta ismét látogatható a „Memento Mori” tárlat
Jó jel, hogy március eleje óta ismét látogatható a „Memento Mori” tárlat

A város önálló múzeumot szeretett volna. El kellett ugyanis valahol helyeznie Gádor István keramikus, valamint Hincz Gyula festményekből és grafikákból álló hagyatékát, amelynek őrzésétől a megyei múzeum már szabadulni szeretett volna. A Gádor- és a Hincz-hagyaték 1994-ben lett a városé, de kezelését és raktározását a megye látta el Vácott (a 2000-es évek elejéig szerződéssel, ezt követően a Ptk. által előírt felelős őrzés jogcímén). A feladattól azonban, mint említettük, a megye szabadulni szeretett volna, és a 2007-es konfliktusok után felszólította Vácot, hogy vegye vissza és szállítsa el a Tragor Múzeumból a két említett gyűjteményt. Részmegoldásként 2009 elején megkezdte működését a Váci Értéktár Közérdekű Muzeális Gyűjtemény, amely 2009–2010 fordulóján vette át a hagyatékokat. Addigi őrzési költségeikért azonban –mintegy negyvenmillió forintról van szó – a PMMI pert indított. A per most is tart, holott a megyei múzeumi rendszer tavalyi átalakítása után a Tragor Ignác Múzeum immár Vácé, a volt megyei központ, a Ferenczy Múzeum pedig Szentendre fenntartásába került; de a Ferenczy mint jogutód, folytatja a pert. Kálnoki-Gyöngyössy Márton szerint azért, mert ez a hiány a mai napig jelentkezik múzeumuk költségvetésében.

Ilyen előzmények után Vác idén év elejétől átvette és újra saját intézményeként működteti a közel 120 éve alapított Tragor Ignác Múzeumot. „A múzeum nem kifejezetten virágzó állapotában került vissza városunkhoz, az elmúlt években ígért fejlesztések sorra elmaradtak, a kiállítóhelyek megjelenése lehangoló, a fenntartó nem tudott élni a világhírre jutott váci kriptaleletekben rejlő rendkívüli lehetőségekkel sem. Több éve lebontották a helytörténeti kiállítást, így ma nincs hol áttekinteni ezeréves településünk tárgyakkal dokumentált múltját. A főtéri pincében 15 éve álló Memento Mori tárlat is bezárt még az átadás előtt, a december közepén újrarendezett Széchenyi utcai pincekiállítás egyetlen napot sem volt nyitva” – olvasható a város honlapján a városháza közleménye, ahol arra is kitérnek, hogy a korábbi fenntartó eladósítva, milliós közüzemi és egyéb tartozásokkal terhelve adta át a múzeumot. Kálnoki-Gyöngyössy szerint az adósság ténye igaz, de ennek keletkezése java részt a tavalyi évre esik, amikor a fenntartó, a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ alul tervezte a költségvetést, majd az adóssággal adta át a múzeumot.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton állítja, hogy a kiállítások éppen a megyei múzeumi rendszer átalakulásából adódó átadás-átvételi folyamat miatt zártak be decemberben, addig a látogathatóságuk biztosított volt. Decemberben készült el, még a PMMI finanszírozásával, a váci középkori helytörténeti kiállítás felújítása (Középkori Pince), amelynek megnyitójára is sor került. Hogy azóta nem volt látogatható, annak az az oka, hogy tavaly november végén lejárt a kiállításokat őrző cég szerződése, amelyet megújítani már nem volt joga a PMMI-nek. Az új fenntartó, a váci önkormányzat viszont rendelkezhetett volna arról, hogy az átmeneti időben a múzeum alkalmazottai, illetve önkéntesek lássák el a teremőri szolgálatot – mint ezt sok helyen tették. Ehelyett a váci önkormányzat hónapokig képtelen volt a közönség számára megnyitni a tárlatot.

„Folynak viták ingatlankezelői jogért, Vácról elszállított értékes ingóságok tulajdonjogáért” – ez is a váci honlap közleményének része. Kálnoki-Gyöngyössi Márton szerint jelenleg is folyik a leltár szerint átadás-átvétel, de „aki azt állítja, hogy ingóságokat szállítottunk el Vácról, minden bizonnyal bizonyítani is tudja ezt az állítást. Várjuk a bizonyítékokat!”

Vác a viszályok ellenére teljes személyi állománnyal, a múlt évre kimutatott költségvetést meghaladó összeget biztosítva vette birtokba a Tragor Ignác Múzeumot. Azzal tisztában vannak a városban, hogy a múzeum fejlesztése hosszú távon nem oldható meg központi fekvésű ingatlanok és jelentősebb pályázati források bevonása nélkül. Ennek érdekében is tett lépéseket a városvezetés az állami tulajdonba került váci vagyon visszaszerzésére, és keresi a megfelelő EU-támogatási formát.

Az újjáéledés látható jele, hogy március 7. óta ismét látogatható a „Memento Mori” tárlat, amelyhez XVIII. századi szakrális emlékek – rózsafüzérek, keresztek, szentképek – különleges kollekcióját bemutató időszaki kiállítás kapcsolódik. Igaz, Kálnoki-Gyöngyössy Márton ezt az örvendetes tényt is igyekszik árnyalni: szerinte a kriptaleletekből most megnyitott időszaki kiállítási anyagot két éve készítette elő a PMMI, nem volt ezek után nehéz a kész anyagot kiállítani. A nagy múltú Pannónia-házban viszont március 15. óta a város nagy értékű muzeális kincseit mutatják be. Itt kapnak helyet azok a jelentős váci gyűjtemények, melyek az elmúlt évtizedekben raktárak, pincék mélyén vártak jobb sorukra: Hincz Gyula kétszeres Kossuth-díjas festőművész már említett, páratlan hagyatéka, az Öntöttvas Gyűjtemény, a kétszeres Arany-díjas könyvkötőművész, Váczi György alkotásai, Haraszti Béla Cukorsziget című életmű kiállítása és a helyi sportéletnek emléket állító Sportmúzeum. A város polgárai azt remélik: sokáig így lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.