Vicces, lekicsinylő megjegyzés, noha a fegyverkezési verseny lendületesen folyt, és a világban számos intő példa akadt arra, hogy a konfliktusok könnyen kiéleződhetnek, egy meggondolatlan intézkedés következtében a hidegháború hamar fel is forrósodhat… Tele volt a világ komoly veszélyforrásokkal, elég, ha csak a koreai háborút vagy a kubai rakétaválságot említjük. A Varsói Szerződés katonai ereje, melynek a Magyar Néphadsereg is tagja volt, óvatosan ugyan, de készült a legrosszabbra: a harmadik világháborúra is. A magyar politikai és katonai vezetés kidolgozta egy esetleges újabb nagy háború egyéb feltételrendszerét, többek között kialakította a háborús jogszabályokat, megszervezte, mi legyen majd a hírközléssel, a tömegtájékoztatással, sőt még a háború esetén adományozható kitüntetéseket is megterveztette. Örüljünk annak, hogy ezek átadására soha nem került sor, és most csupán a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársainak kutatásaihoz adtak témát.

Makai Ágnes, Sallay Gergely Pál és Solymosi József a napokban tartott előadást az intézmény tudományos fóruma, a Gyalókay-kör keretében Szigorúan titkos – a Magyar Népköztársaság háborús kitüntetései címmel. Az előadás résztvevői megismerkedhettek azoknak a kitüntetéseknek a történetével, amelyeket a hadsereg vezetői az 1960-as években arra az esetre készítettek elő, ha egy újabb nagy háborúban kell majd elismerniük komoly haditetteket. Jó ideig persze ezek a kitüntetések (akárcsak az előkészület egyéb részletei) is titkosak voltak, bár létezésükről legendák keringtek szakmai és gyűjtői körökben egyaránt.

Sőt. Ezeket a legendákat erősítendő a Honvédelmi Minisztérium Személyügyi Főcsoportfőnökségének ügyes kezű egykori polgári alkalmazottja, Pakurár István 1990-ben egy vele készült interjúban arról mesélt, hogy az első ilyen kitüntetéssorozat megtervezésére még az 1950-es évek elején Farkas Mihálytól, akkori honvédelmi minisztertől kapott megbízást. Ez a mondat csupán mint valami érdekes mellékszál jelent meg a beszélgetésben. Hanem hogy Pakurár mégsem a levegőbe beszélt, azt az a felvetés is bizonyítja, hogy a megtervezett kitüntetésekből a Magyar Népköztársaság Hőse megvalósult, és ezt kapta meg Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós 1980-ban.

Pakurár István visszaemlékezéseit írásos források nem erősítik meg: ilyenek csupán – a kutatók jóvoltából – az 1960-as évekből kerültek elő mostanában. A jó ideig szigorúan titkos anyag tanúsága szerint a bevezetőben említett háborús felkészülés egyik feladata volt a háborús kitüntetések megtervezése, mellyel ismét Pakurár Istvánt bízták meg. Elsőként 1965-ben készült egy rendelettervezet, hogy milyen kitüntetésekre lesz szükség, azoknak mi lesz a nevük, és készült egy leírás arról is, ezek miféle érdemekért adhatók. Két évvel később megszülettek a tervrajzok, 1968-ra pedig a mintapéldányok.

Ezeket a mintapéldányokat, azaz a háború idején adományozható kitüntetéseket most egy a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban őrzött díszdoboz rejti. Tizenhét elismerésről van szó, de ez nem tizenhétféle kitüntetést jelent, hiszen közülük négyfélének három fokozata is van, meglehet, addig csak kettő volt, mert volt, akárcsak az adott kitüntetés, hiszen a kollekcióból hatfélét korábban, békeidőben is adományozhattak… hát igen, kissé bonyolult ez. És ott van köztük az a bizonyos Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetés, amelyet kiemelve a titkos kollekcióból 1979-ben valóban megalapítottak, és Farkas Bertalan (valamint nem magyarként űrhajóstársa, Valerij Kubaszov) is megkapott, miközben a közvélemény nem tudta, hogy ez az elismerés eredetileg a harmadik világégésre készült kitüntetésegyüttes része volt. Éppen ezért kicsit átírták az indoklást, amely 1979-ben már így szólt: „A haza fegyveres szolgálatában tanúsított kiemelkedően hősi helytállás, illetőleg űrrepülés végrehajtásával szerzett rendkívüli érdem elismeréseként” adományozható. Háborúról itt már szó sincs. Az érmek között igazi újdonság viszont a Bátorságért Érdemérem és a Háborús Emlékérem, amelyet a háborús szolgálatért valamennyi katonának átadtak volna, kiemelkedő haditeljesítmény nélkül is.

Ezekből a rendszerváltozásig titkos kitüntetésekből több mintapéldány is készült. Hogy pontosan mennyi, azt senki sem tudja, de tényleg létezik belőlük itt-ott még példány, és azok – lévén ritkaságok – bizonyára a gyűjtők féltett kincsei. Hogy művészileg is értékesek-e, azt nehéz megítélni, hiszen az efféle kitüntetés tervezésekor Pakurár Istvánnak az iparművészet akkori stílusát is figyelembe kellett vennie, továbbá az elkészíthetőséget, a használhatóságot, de mindenekelőtt azt, hogy az akkoriban kötelező szimbólumok, jelképek is hiánytalanul szerepeljenek rajta: ötágú csillag szépen mutató sugarakkal, zászló, címer…

Makai Ágnes, Sallay Gergely Pál és Solymosi József kutatásainak jóvoltából fény derült hát egy titokra, amelyet a béketábor tagjaként erősen őriztünk, és persze hogy őriztünk, mert hogy néz ki az, hogy védjük a békét, miközben a háborúra is készülünk.

Megtervezték, elbírálták, de végül csak a mintapéldányok készültek el