Amikor a festő Picasso lett
A belváros szívében, a Stranden, a Somerset House kultúrpalotában működő intézmény az egyik legnépszerűbb, ráadásul emberi léptékű londoni múzeum. Állandó gyűjteményének erősségei az impresszionista és posztimpresszionista alkotások, élükön Édouard Manet A Folies-Bergere bárja című vásznával: ezt oly nagy becsben tartják, hogy még a Royal Academy slágerkiállítására sem adták kölcsön.
A május 26-ig látható, mindössze tizennyolc, de annál értékesebb festményt felvonultató tárlat teljes címe Becoming Picasso: Paris 1901. És valóban: a spanyol „újonc” gyors befutását, művészetének átalakulását villantja fel. A tizenkilenc éves, becsvágyó fiatalember 1901 májusában érkezett meg a maga fizikai valójában és átvitt értelemben is a francia fővárosba.
A befolyásos műkereskedő, Ambroise Vollard meghívására állított ki egy nyári kiállításon. A rendkívül termékeny, bizonyos napokon három vásznat is befejező, így első párizsi bemutatkozására ripsz-ropsz hatvannégy művet benyújtó ifjú titán számára igen hosszú volt ez az év. Ahogy a tárlat első része bizonyítja, kezdetben elsősorban a régi mesterek, mint Velázquez, illetve idősebb kortársai, köztük Degas hatását mutató képeket alkotott száguldó ecsetvonásaival.
A kritikusokat bámulatba ejtették a látványos művek – köztük a Courtauld-ban vendégeskedő, Velázquez mesterművét, a Las Meninast felidéző Törpe táncos (La Nana) –, Picasso azonban tovább akart lépni, mihamarabb kialakítani a saját stílusát. Ebben a szellemben jöttek létre a következő teremben elhelyezett festmények. A Picasso korai mesterműveinek tekinthető képek, amelyeket a Courtauld kurátorai fáradságot nem kímélve gyűjtöttek egy fedél alá, a híres „kék korszak” első produktumai. Párizsból sikerült Londonba hozni például a kék periódus nyitányának tekintett Casagemas a koporsóban című képet, amelyen az 1901 februárjában az ő távollétében, de más barátok jelenlétében öngyilkosságot elkövető spanyol festőnek, közeli bizalmasának állít emléket.
A minitárlat elsősorban a Picasso korai hírnevét megalapozó alakos kompozíciókra összpontosít. Minden szempontból az egyik csúcspont A kék szoba című, a washingtoni Phillips-gyűjteményből kikölcsönzött festmény, amelyen egy meztelen Degas-figurát egy Van Gogh-szerű hálószoba közepén helyezett el. A háttérben egy Toulouse-Lautrec-festmény, a May Milton alapján készült plakát társaságában Picasso saját tengerparti látképe jelenik meg. A maga idejében eladatlanul maradt festmény, illetve az 1901-es termés más darabjainak további érdekessége, hogy ezeken tűnik fel először a XX. század egyik legsikeresebb festőjének könnyen azonosítható, határozott szignója is.
Az 1901-es keltezésű alkotásokon Picasso jellegzetes, a társadalom peremére szorult figurái közül harlekinek, liliputiak, abszintivók és prostituáltak egyaránt helyet kapnak. A Courtauld Galéria vezető közgyűjteményeken (pl. a New York-i Metropolitan, a moszkvai Puskin Múzeum és a szentpétervári Ermitázs) kívül számos, egyébként szinte hozzáférhetetlen privát kollekcióból kölcsönzött ki műveket. Könnyen lehet: ez az utolsó alkalom, hogy szemügyre vegyük például a Gyermek galambbal című remekművet. A bájos munka korábban a képzőművészeti főiskola- és galéria-társalapító névadója, Samuel Courtauld tulajdonában volt, majd végrendeletében barátjára, Lady Aberconway-ra hagyta. Az évtizedeken át a londoni National Galleryben letétbe helyezett képről legutóbb akkor hallottunk, amikor a walesi család tavaly megbízta a Christie’s aukciós házat, hogy értékesítse az 50 millió fontra becsült festményt.
A brit kormány kiviteli tilalmat rendelt el, de annak várható nyári feloldása után az ártatlan kislány és madárkája örökre eltűnhet a szigetországból. Egyelőre nem érkezett meg az alkotást visszavásárolni és a köz javára felajánlani kész mecénás lovag. Az egyszerű koncepción alapuló, erőltetett összefüggéseket nem kereső, és üdítően nem „blockbusterként” beállított Courtauld-tárlat emlékezetes képei közé tartozik a mérföldkőnek számító önarckép, a Yo Picasso. A portré a tizenkilenc éves korára oly sokmindent elért Picassót ábrázolja. A tárlat láttán igazán indokoltnak tűnik a sötét háttérből kiugró, fehér inget viselő alak sugárzó magabiztossága.
