A tények makacs dolgok

Létezik tényfeltáró újságírás Magyarországon, bizonyítja ismét Mong Attila. A probléma ezzel csak az, hogy neki is úgy megy igazán, ha fél évszázados sztorikat tár fel, amerikai alapítványok támogatásával.

Ez azonban nem a szerző, hanem a rendszer hibája – és könyvének erénye éppen az, hogy ugyan a múltról szól, de áttetszik belőle, miért olyan ez a mi posványunk, amilyen. Láthatjuk, mi köze az adósságnak egy ország függetlenségéhez, lehet-e pénzzel forradalmat csinálni, vagy éppen jóléti intézkedésekkel haragos magyar népet nyugtatni, vagyis: mi vezeti politikusainkat az országot a szakadék szélére sodró intézkedésekig, minket meg a leváltásukig, illetve mennyiben és hogyan befolyásolják mindezt a külföldi finanszírozók, például az IMF.

Az élet igazságtalansága, hogy Mong Attila egyetlen percnyi rádiós hallgatással sokkal (el?)ismertebb médiaszemélyiséggé vált, mint a tényfeltáró újságírás területén kifejtett több évtizedes tevékenységével. Teljesítmény pedig van itt bőven.

Ezt nem csupán a hivatalos ajánlásokban unalomig emelgetett, irigylésre méltó díjak, a négy eddig megjelent oknyomzó kötet bizonyítja, de az is, hogy első történelmi oknyomozó műve (János vitéz a Gulagon), alapján készült darabot (Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe) 2011 óta játsszák a Nemzeti Színházban, sikerrel. A legújabb könyv alapján is születhetne hasonló darab – mondjuk tényleg csak az alapján, és nem ebből.

A magyar államadósság története 1956–1990 alcímmel forgalmazott kötet végiglapozásához ugyan nem szükséges közgazdasági kisdoktori, de nem árt minimális fogékonyság a téma iránt. Ez ugyanis tényleg gazdaságtörténeti mű (a kádári gazdaságpolitika rejtelmeibe vezet be), annak viszont kifejezetten érdekes, olvasmányos és magával ragadó. A megértéshez hasznos segítséget nyújt az 50 oldalas függelék, amelyben a korszak és a könyv szereplőinek életrajza mellett találunk bő kétoldalnyi fogalommagyarázatot is. Bár ez utóbbi talán túl szakmaira sikerült. A függeléknek azonban nem ez a lényege, hanem az, amit soha senki nem fog végigolvasni: a pontos források megjelenítését tartalmazó jegyzetek. Nem is nagyon találni olyan mondatot, amelyről ne árulná el a szerző, honnan merítette, ki mondta, mikor, vagy milyen dokumentumban található.

Ez a módszer nem a mostanában oly divatos plágiumvádak elkerülésére szolgál, hanem – és ez az, amit Mong magas szinten művel – az oknyomozó újságírás legszebb nyugati, mondhatni angolszász hagyományait követi. Az oknyomozás, a hazai közhiedelemmel ellentétben, nem a homályba burkolózó, nevüket elhallgató, sokszor kétes értékű források beidézésétől lesz értékes ugyanis, hanem attól, hogy az újságíró minden szavát tényekkel, dokumentumokkal vagy az ügyben hiteles szereplőnek számító személyek nyilatkozataival tudja alátámasztani.

Ez néha furcsa helyzeteket is eredményez. Fekete Jánosról, a korszak egyik legmeghatározóbb, szimbolikus alakjáról, a hitelfelvételek hazai pápájáról, az MNB egykori első elnökhelyetteséről például kiderül, hogy „azonos lehetett” a még 1948-ban beszervezett Lektor fedőnevű ügynökkel, hiszen életrajzi adataik egyeznek. Ám az egyezéseket bizonyító rengeteg dokumentum és adat ellenére sincs egyetlen félmondat sem, amely állítaná, hogy Fekete János ügynök volt – ez ugyanis nem igazolható a citált dokumentumok alapján: a beszervezési okirat nincs meg. Pedig Fekete esetleges ügynökmúltjának határozott említése talán dobhatott volna az eladásokon is – a 90-es években biztos bombahír lett volna, és talán ma is szólna egy kicsit.

A Kádár hitele azonban nem (csak) azért érdekes, mert eddig nem ismert tényeket tár fel. Óriási munka már ez is – ennek finanszírozására tényleg csak amerikai alapítványok képesek. Igaz: megéri. A hazai levéltárak mélyén, vagy az IMF irattárában porosodó dokumentumok értő feldolgozásából azonban igazi sztori kerekedik ki, amelyben új értelmezést kap 1957 május elseje, a háromhatvanas kenyér és a búzaválság is. Ez akár színpadra is vihető – van áthallása is a mára. De nem közvetlen. A mű végén marad egy kis hiányérzet.

A korszak végének (a 80-as évek és a rendszerváltás) feltárása elnagyoltabb, mint a 60-as és 70-es éveké. Ami csak azért volna érdekes, mert akkor már a ma gazdaságának és politikájának irányítói is aktív szereplői, alakítói voltak az eseményeknek. Lehet, a szerző direkt tartotta meg ezt a távolságot, és koncentrált inkább a távolabbi múltra, de az sem elképzelhetetlen, hogy esetleg nem nyílt meg minden irattári ajtó. De mindegy is. Bármi legyen a magyarázat, mutatja: ez Magyarország. Nálunk a tényekre sokat kell várni.

Libri, 340 oldal, 4490 forint

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.