LGT-etűdök kamerára
Kis híján egyébként a külföldié is, de hát a hetvenes években, mint tudjuk, ez némi nehézségekbe (politikai óvatosságba, valamint egy erős szövésű vasfüggönybe) ütközött mifelénk. És az LGT még így sem volt nagyon messze a világhírtől, hiszen bejárta a fél világot, a szocialista országokon kívül zenélt egyebek mellett Japánban, készített lemezt Angliában, Amerikában nagy fesztiválokon lépett fel, dolgozott Jimmy Millerrel, a Rolling Stones producerével, sorolhatnánk még hosszan, de ma már ez történelem. Sőt. Ha szabad megkockáztatnunk egy – ne szépítsük – önző megjegyzést: az LGT így legalább megmaradt nekünk…
Sok-sok emlékezetes koncert után most itt egy újabb: a zenekar február 15-én és az azt követő két napon a Papp László sportarénában lép színpadra, az érdeklődés a jelek szerint elsöprő. A koncertre időzítve jelenik meg Szebeni András fotóművész LGT (etűdök kamerára és három helyszínre) című fotóalbuma, amelyhez Presser Gábor írta a fényképeket kiegészítő jegyzeteket. Írhatta volna fotográfiához nagyon értő író, esztéta, rocktörténész is, olyan, aki aztán tényleg lenyúl a történet torkán, de ez a kötet nem ezt igényli. Szebeni munkája túl személyes ehhez.
Az ünnepi kötet három fejezete egy-egy olyan eseményt dolgoz fel, amely a zenekar történetében is kiemelkedő helyet foglal el. Az első részben az 1979. április 30-án tartott tabáni koncerten járunk. Csodálkozunk. Presser Gábor özönvíz előtti szintetizátorain, elektromos kütyüjein, a dobok mögött ülő Solti János emberes patkóbajuszán, Somló Tamás dzsoggingján, a gitáros Karácsony János fehér színű csehszlovák tornacipőjén, a színpadon sürgölődő civileken, a szabadság levegőjében nyújtózkodó boldog tömegen, amely körbeveszi a színpadot, és azon a képen, amely a Woodstock-film végét idézi a már-már üres koncerthelyszínen sodródó szeméttel.
A kötet második fejezete aztán kiszínesedik. Ez a „bőrgyári kapricscsó”, ahogy Presser fogalmaz. Sándor Pál az egykori bőrgyár immár romos, Váci úti épületében forgatta a Nézd, az őrült mit csinál című LGT-show-t 1980-ban. Szebeni feladata az volt, hogy a forgatás során készítsen egyedi képeket, amelyek aztán a filmbe is állóképként kerülnek bele. Szebeni boldog volt, naná, hogy boldog volt: különleges helyszínen, profi körülmények között, furcsára sminkelt, különös jelmezekbe öltöztetett zenészekkel dolgozhatott. Az LGT tagjai mókáztak, Szebeni lubickolt, és elkészült az LGT történetének alighanem legkülönlegesebb fényképsorozata, egy szürreális panoptikum.
A harmadik fejezet annak a koncertnek a krónikája, amelyhez fogható Magyarországon még nem volt: a Lokomotív GT 1992-ben a Nyugati pályaudvar területén lépett fel. Egy papírfalon átrobbanó, dohogó kisvonat hozta a zenekar tagjait, és a buli végén ugyanez a kisvonat vitte el őket – sokan azt hitték, örökre. És ennek ellenére felemelő, boldog és gyönyörű koncert volt az, tele sziporkázó ötlettel, az Ilyen a boksz című számban színpadra lépő Papp Laci bácsival, tűzesővel és vicces pankrátorral, zokogó nézőkkel, meghatott muzsikusokkal. Akik az utolsó képen, a meghajlás előtti pillanatokban láthatóan maguk sem tudják, hogyan tovább.
Szép könyv Szebenié. A fotók okán, az analóg fotóanyag ma már egzotikusnak tűnő textúrája okán, a bátor válogatás okán, Csöllei Balázs könyvtervező szép munkája okán, meg persze a saját fiatalságunk okán. Amely ott integet a közönség soraiból, és egy pillanatra vissza is tér a képek láttán, de biztosak vagyunk abban: a következő koncerteken is visszakacsint majd.
Supergroup. Tényleg az.
