Egy fél pizza

Nagyanyám azt tanította, hogy ételt, fiam, nem dobunk ki. Ezt a mondatot, nagymamával megfejelve, gyakran hallottam másoktól is, mintha mindenkinek ugyanezt tanították volna otthon. De akkor miért állnak hegyekben a szemétbe hajított élelmiszerek?

Pedig a mai nagymamák is hasonlókat prédikálnak. Akik a gyerekkort a háború utáni és a kezdeti ötvenes években éltük úgy-ahogy túl, örülhettünk, ha kaptunk enni. Ha az ebédből netán akadt maradék, azt odaadtuk a be-becsöngető kéregetőknek. Visszatérők voltak, illendő időközönként, hogy ne zavarjanak nagyon, de azért ne is felejtsük el őket, körbejártak a házban (hírét sem hallottuk még a zárt kapuknak, kaputelefonnak, hiszen telefon is alig volt), csak oda csöngettek be, ahol már máskor is kaptak valamit. Úgy emlékszem rájuk, mint jól nevelt emberekre, bár ezt a szót akkor biztosan nem használtam, de mivel nagyanyámtól, aki egyébként nem fukarkodott a csípős megjegyzésekkel, egyszer sem hallottam róluk semmi rosszat, nyilván úgy könyveltem el magamban, hogy megfelelnek a budai illem- és erkölcstan rendjének.

Ha nem volt maradék a lábasokban, nagyanyám szabadkozott, hogy csak egy kis kenyeret tud adni. Arra nem emlékszem, megkente-e zsírral, remélem, igen, de az is lehet, hogy szárazon nyújtotta át. Ha volt még egy kis rántott-, krumpli- vagy fokhagymaleves, megmelegítette, és odaadta a lábaskában, kanállal együtt; megjegyzem, akkor még ezüstkanállal ettünk. A férfi leült a lépcsőre, komótosan kanalazott, nagyanyám vagy rám szólt, hogy maradj itt, és nyitva hagyta az ajtót, vagy becsukta azzal, hogy majd csöngessen be, ha befejezte. Így is történt. Ez az ajtónállás is fölösleges volt, egy koldus, ha fenn tudta magát tartani azzal, hogy körbejárta a körzetét, és számíthatott néhány biztos adakozóra, bolond lett volna behatolni a lakásba, és lopni vagy bármi más ártalmat elkövetni. Ez föl sem merült, az én fejemben legalábbis nem.

Látok magam előtt egy görnyedt hátú férfit a lépcsőházban, én akkora vagyok állva, mint ő ülve, kanalazza a levest, öregnek látom, és azt hiszem, piszkos is, de hát milyen legyen, hiszen koldus. Mai szóval hajléktalan.

Ezen a szemüvegen át nézve, a lélegzetem eláll, hogy mi folyik ma. Sőt szemüveg nélkül is, puszta szemmel, józan ésszel számolva is látható, hogy öntudatlanul rohanunk a végkimerülés felé, és akkor még nem is említettem emberséget, igazságérzetet, szolidaritást és a többit, ami szintén elvárható lenne, már amennyiben nem rekedt meg lelkünk és szellemünk Neandervölgyi szinten.

LÁNGH JÚLIANégy országban tízféle foglalkozás után írt néhány könyvet, az utolsó: Párizs fű alatt, Magvető, 2009.
LÁNGH JÚLIANégy országban tízféle foglalkozás után írt néhány könyvet, az utolsó: Párizs fű alatt, Magvető, 2009.

Képzeljük el, hogy elkezdünk enni egy pizzát, és amikor a feléhez értünk, egy aprócskát még harapunk belőle, a többit figyelmetlen hanyagsággal belehajítjuk a mocskos szemétvödörbe. Bármily hihetetlen, ezt teszik az Európai Unió országai, becses önmagunkat, magyarokat is beleértve: a megtermelt, legyártott, nyers vagy feldolgozott ételféleségeknek csaknem a felét kidobjuk. Ez hivatalos EU-adat. Tömegével mennek pocsékba még fogyasztható élelmiszerek. Szemétbe dobják a háztartásokban, élelmiszerboltokban, vendéglőkben nemcsak a tányérokon maradt kupacokat (egyes hongkongi éttermekben az étlapon feltüntetik a büntetés árát is, ha a pazarló vendég maradékot hagyna a tányérján), de mindazt az emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszert is, ami esetleg már nem eléggé tetszetős küllemű, vagy lejáróban van a szavatossági ideje (azt akarják, mielőbb vegyünk új adagot), vagy rossz szervezés, hanyag tárolás miatt megy veszendőbe.

Szűkebb hazánkban, Európában, a szegénységi küszöb alatt 79 millióan élnek, élelmiszersegélyre 16 millióan szorulnak. Az adatok az Európai Parlament egyik tavalyi határozatában szerepelnek, amely azt javasolja, szenteljük 2014-et az ételpazarlás elleni harcnak.

Nagy ügy. Mindig van valaminek az éve, ahogy mindig van valaminek vagy valakiknek a napja is, mégsem jutunk egyről kettőre.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

02. 08.

KISS NOÉMI: Író, kritikus. Rongyos ékszerdoboz címmel könyvet írt Kelet-Európáról. Ikeranya című novelláskötete a tavasszal várható a Magvető Kiadónál.

02. 15.

FÁY MIKLÓS: Zenekritikus, színház-, film és ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

02. 22.

PAPP SÁNDOR ZSIGMOND: Radócon (Radauti), az egykorvolt Monarchia legszélén született író, lapunk munkatársa. Semmi kis életek című regénye 2011-ben jelent meg a Libri Kiadónál.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.