A középkor színei

2013-02-01

Emléktáblát avattak Kosráyné Réz Lolának Budapesten. Újra érdekes lett, ahogy a 120 éve született írónő a történelmet szemlélte?

Egyik elbeszélésében a bankhivatalnoknak készülő ifjú kelletlenül fog neki a házi feladatul kapott Tacitus-fordításnak. Minek latint, minek a történelmet tanulni?! De aztán elragadja a barbárokkal küzdő római légiósok hősiessége, a latin szöveg helyett utálni kezdi a rá váró élet szürkeségét. Mikor anyja vacsorához hívja, leveti magát az ágyára, és sírni kezd.

Furcsa, hogy a XX. századi történelemtudomány nagy alakja, a minden tényt kutatói alapossággal vizsgáló Kosáry Domokos a régmúltat elragadó fantáziával festő írónőtől hallhatta először a magyarok történetét. Senki nem tudta az MTA-elnökévé lett tudósnál jobban, milyen vigasztalan és nyomorúságos volt a középkori magyarság mindennapi élete, pedig az anyja által papírra vetett történetek hőseinek élete színes kalandok – dicsőséges tettek és aljas intrikák – közepette halad a boldog végkifejlet felé.

Kosáryné Réz Lola most újra megjelent, Ulrik inas című kötetében is vigyáz rá, hogy pontosan kövesse a történelmi tények diktálta tempót. Biztos, hogy Luxemburgi Zsigmond halála után a lengyel Ulászló, a csecsemő V. László és az elrabolt Szent Korona körül minden éppen úgy esett meg, ahogy a szereplők elbeszélik. Az 1443-as földrengés valóban összerombolta egész Selmecbányát, és az is biztos, hogy sikerült újraépíteni: itteni szülőházából kellett Trianon után az írónőnek Pestre jönnie.

A fordulatok hihetők, az idős úr–fiatal feleség közti problémák máig élők. Vannak most is árulók, más vagyona után ácsingózók és (talán) érdekük ellenére is becsületes, a jó gazdát és a hazát szolgálni kész hős polgártársak. Nemes inasok, akik a szépért és jóért minden áldozatra készek, a végén pedig...

Majd meglátjuk, mi lesz a végén.