MAGAZIN: Mennyire kell egy diplomatának színészként, illetve egy rendezőnek-színházigazgatónak diplomataként viselkednie?

JARI VILÉN: Én már részt vettem szereplőválogatáson! A finn nemzeti hős Mannerheim marsall, köztársasági elnök, és Finnországban már húsz éve tervezik, hogy filmet készítenek róla, de anyagi okokból mindig elnapolták a dolgot. Tavaly már nagyon közel álltak a megvalósításhoz, és éppen Magyarországon akarták kezdeni a forgatást. Megkérték hát az itt élő finnül beszélőket, hogy menjenek el a szereplőválogatásra. Gondoltam, hogy példát mutatok, és a castingon végül az igazságügyi miniszterként kellett Mannerheimmel vitatkoznom, egy 1917-ben játszódó jelenetben. Odajött hozzám Renny Harlin filmrendező, aki a Drágán add az életed! második részét is készítette, és azt mondta: Jari, egészen tehetséges vagy, konzervatív politikusként is kiválóan játszottál egy liberális minisztert! Azt azért nem mondanám, hogy a diplomácia színjátszás volna.

ESZENYI ENIKŐ: De sok színészből lett politikus, Ronald Reagantől Arnold Schwarzeneggerig.

JARI VILÉN: A színészi képességeket biztosan jól ki lehet használni a politikában. Úgy érzem egyébként, hogy a diplomaták is történetmondók. Én finn nagykövetként a finnek történetét mesélem el a magyaroknak.

ESZENYI ENIKŐ: A színházigazgatás is diplomáciai érzéket követel. Egy nő nyilvánvalóan más utat követ, mint egy férfi. Nagyon sajnálom egyébként, hogy Magyarországon kevés a női politikus vagy diplomata. Pedig a nők másként tudnak kommunikálni, és olyan témákkal is foglalkoznának, amelyek a férfiaknak eszükbe sem jut. Finomabb, de olykor célravezetőbb diplomáciai módszereket tudnak képviselni.

MAGAZIN: Tehát könnyebb vagy nehezebb női igazgatóként dolgoznia?

ESZENYI ENIKŐ: Sokszor sokkal nehezebb, mert csak férfiakkal tárgyalok. Ettől sokszor ők is zavarban vannak, ritkán találkoznak ezzel a helyzettel. Gyakran jólesne, ha volnának női partnereim, akikkel könnyebben megértenénk egymást. A férfiak azt mondják egymásnak: gyere, délután egy sör mellett megdumáljuk az egészet! Nekem nem mondják, vagy ha mondanák is, én nem fogadhatnám el. De egy nővel sok mindent meg tudnék beszélni egy tea mellett.

MAGAZIN: Az észak-európai országokban sokkal több a női vezető.

JARI VILÉN: Nagyon büszkék is vagyunk a skandináv női-férfi egyenjogúságra. A finn társadalomban nincsenek olyan határok, amelyeket a nők nem léphetnek át.

ESZENYI ENIKŐ: Ez csodálatos dolog!

JARI VILÉN: Ráadásul attól, hogy a nők a politikában is vezető szerepet kapnak, szerintem teljesen más a nyelvhasználat, a kommunikáció. Finnországban mindenki egyértelműnek tekinti az egyenjogúságot, Magyarországon viszont azt vettem észre, hogy erről leginkább csak bizonyos társadalmi-politikai csoportok beszélnek.

MAGAZIN: Diplomataként szakmai fortélyokat is elles a színészektől?

JARI VILÉN: Éppen azért szeretem a színházat, mert az ember közel jut a színészekhez, magához a színdarabhoz; a televízió ezt az élményt nem tudja nyújtani. Különösen kedvelem a kis színházakat, ahol egészen közelről láthatom a színészeket, de gondolom, hogy ez a színészektől még többet követel.

ESZENYI ENIKŐ: Nem, a nagy színpad fizikailag többet követel. Sokkal nehezebb egy érzelmet vagy gondolatot húsz-harminc méter távolságra is eljuttatni, mint fél méterről megmutatni. Semmiért sem adnám oda a nagyszínpad erejét, azt az élményt, amikor ezer ember együtt gondolkodik, együtt rendül meg, együtt nevet.

MAGAZIN: Milyennek látják ma a színház helyzetét?

ESZENYI ENIKŐ: Nehéz helyzetben vannak a színházak. A főváros ebben a gazdasági helyzetben – érthető módon – nem tud annyi támogatást adni. A kritikusok viszont számon kérik rajtunk a nagy művészi vállalkozásokat, a formabontó kísérleteket, miközben ma az egyik legfontosabb művészszínház is több zenés darabot játszik. Nehéz feladat megtartani a művészi értékeinket és keresni az újat, ám mivel most semmire sincs pénz, rendkívül ötletesnek, találékonynak kell lennünk. Művészileg olyat szeretnénk nyújtani, amiből a nézők tanulhatnak, érettebb, érzékenyebb emberek lehetnek. De nem tudunk mindig olyan merészet újítani, mint szeretnénk, mert a Vígszínházban mégiscsak ezer néző ízlésének kell megfelelni. Ha nem felelünk meg, nem veszik meg a jegyet.

JARI VILÉN: Hasonló dilemma előtt állnak a színházak Finnországban is: mi az, ami még biztonságos, de azért művészileg is előrelépés? Azt figyeltük meg, hogy amikor gazdaságilag nehéz a helyzet, a nézők inkább olyat keresnek, ami szórakoztatja őket. Ám a színházaknak és a színházigazgatóknak még a nehéz időkben is az a feladatuk, hogy művészi kihívásokat keressenek. Abban is hasonló Finnország és Magyarország, hogy egyik sem élhet az őt körülvevő világtól elzártan. Ahogy elhallgatom az embereket, néha az a benyomásom, hogy a magyarok úgy érzik, egy szigeten élnek, a finnek pedig úgy, hogy valahol az erdő mélyén. Visszatérve a színházhoz: csodálom önt, hogy van bátorsága olyat színpadra állítani, ami kihívás a nézőknek.

MAGAZIN: Mindketten említették a szórakoztatást. Manapság a színháznak muszáj legalább egy kicsit szórakoztatnia, hogy elég néző bejöjjön?

ESZENYI ENIKŐ: Ez így nem pontos. Az embereknek igenis szükségük van arra, hogy valami felszabadítsa őket. A katarzis természetesen nem mindenkinél jelenti ugyanazt. Van, aki szellemi katarzisra vágyik, és akad, akinek inkább csak arra van szüksége, hogy ellazuljon. Mi is pontosan tudjuk, az embereknek annyi napi gondjuk van, hogy meg lehet érteni, amikor azt mondják: engem ne tanítson senki, jó történetet szeretnék látni, és nevetni vagy sírni akarok rajta! De Magyarországon a színházlátogatókkal egyelőre nincs gond: jönnek szépen, és jönnének még többen, ha volna pénzük.

JARI VILÉN: Az embereket be kell csalogatni valahogy a színházba, és ha már kialakult a színházba járó tömeg, akkor lehet kísérletezni.

ESZENYI ENIKŐ: Szerencsére a Vígszínháznak hűséges és érzékeny törzsközönsége van. Kíváncsiak ránk, értik a törekvéseinket, és támogatják a kísérletező szándékunkat. Hallom, hogy innen Varsóba megy nagykövetnek. Lengyelországban is csodálatos színházak vannak. Miért éppen oda nevezték ki?

JARI VILÉN: Szerettem volna viszonylag közeli országba kerülni, hogy Magyarországgal is tartani tudjuk a kapcsolatot. Magyar a feleségem, félig magyarnak érzem magam, a fél családom itt él. Magyarországon van az otthonunk is, Finnországban már nincs lakásom. És már a sírhelyem is megvan itt! Iszkaszentgyörgyön megkaptam a díszpolgári címet, ami két előjoggal jár: az egyik a sírhely, a másik, hogy bármikor részt vehetek a közgyűlés ülésein.

ESZENYI ENIKŐ: Én is hadd dicsekedjek a szülővárosommal, Csengerrel, ahol díszpolgár vagyok. Akkor nekem is megvan a sírhelyem! Bár én azt szeretném, ha a hamvaimat a Szamosba szórnák.

MAGAZIN: Egyikük sem Budapesten született. Megszerették a várost?

JARI VILÉN: Az egyik legszebb európai város ez.

ESZENYI ENIKŐ: Én is így gondolom.

JARI VILÉN: Mi, finnek nagyra értékeljük a tisztaságot, a steril dolgokat, de Budapestet azért szeretem, mert van benne valami érdekes…

ESZENYI ENIKŐ: Tiszta is, de van benne valami buja romlottság, izgalmas koszosság…

JARI VILÉN: Vannak helyek, amelyeket nem annyira hoztak rendbe, de ahol látszik az élet. Az Izabella utcában vettünk lakást, a Terror Háza közelében, arrafelé is látszik Budapest történetének egy része.

ESZENYI ENIKŐ: Sokat dolgoztam Prágában, és nagyon szeretem azt a várost, de amikor Prágával összevetik Budapestet Prága javára, mindig kicsit csalódott és szomorú vagyok.

MAGAZIN: Hiányzik itt valami?

JARI VILÉN: Egyetlen dolog hiányzik Budapesten. A tenger mellett születtem és nőttem fel, Budapesten pedig minden nagyon szép, de nincs itt az a nagy, sötét víz. A finn tenger mindig fekete, nem látni, hogy mit rejtenek a hullámok. A néphagyományban is vannak tengeri lények, amelyek elviszik az embereket. Amúgy egészen jól el tudnám képzelni, hogy Budapesten telepszem le, bár ez nyilvánvalóan a feleségemtől is függ. Én mindig is arra vágytam, hogy történjenek körülöttem a dolgok, nyughatatlan típus vagyok.

ESZENYI ENIKŐ: Ebben egyformák vagyunk. A nyughatatlanság ismerős, nekem is mindig csinálnom kell valamit. Itt, a színházban folyamatos a készenlét: tegnap például kórházba került egy kolléga, meg kellett szervezni a beugrást. Máskor örömhírrel jön valaki, hogy „terhes vagyok”, de akkor is jön a beugrás. Egy ilyen nagy intézményben naponta legalább három olyan helyzet adódik, amikor az embert elkapja a remegés, de aztán valahogy minden megoldódik.

MAGAZIN: Az improvizáció is közös vonás a színigazgató és a diplomata munkájában?

JARI VILÉN: Mindkét munkában az adott helyzetben élünk, annak kell megfelelnünk. Nagyon szeretem a történelmet, és ha megnézzük, hogy milyen színdarabokat írtak különböző időkben, sokat megtudunk az adott korról. Az európai országok most egyre inkább magukba fordulnak, cinikussá válnak. A színháznak, a diplomáciának és a politikának is az lenne a feladata, hogy az emberek világlátását kinyissa. Csalódással tölt el, hogy egész Európában bírálják az Európai Uniót, noha csaknem hatvan éve mégiscsak az EU nyújt nekünk biztonságot, megélhetést. Manapság mindig arra hivatkoznak, hogy Ázsiáé a jövő. Szerintem hosszú távon ez csak akkor igaz, ha ott is átveszik az európai értékeket. Kína például nem lesz igazán sikeres, ha nem tartja tiszteletben a demokrácia értékeit, az emberi jogokat. Remélem, hogy az ön színháza is át tudja adni a tolerancia üzenetét.

ESZENYI ENIKŐ: Tematikus évadokat csinálunk, ahol mindig valami fontos gondolat köré szervezzük az előadásokat. Az idén a gyengékre és az elesettekre szeretnénk odafigyelni. Volt olyan évad, amikor kifejezetten női témákkal és női alkotókkal foglalkoztunk, és volt egy évadunk, amely a másságról és az elfogadásról szólt. Azt akartuk megmutatni, milyen fontos a tolerancia azokkal szemben, akik mások, mint mi.

JARI VILÉN: Alapvető európai érték ez. Amikor megkérdezik tőlem, ki vagyok, azt szoktam válaszolni, hogy lappföldi, finn, félig magyar és európai. Ezek egyáltalán nincsenek ellentmondásban egymással, inkább kiegészítik egymást.

MAGAZIN: Mindketten stresszes szakmát választottak. Amikor nagyon kimerülnek, és nem bírják tovább, mivel töltődnek fel?

JARI VILÉN: Nekünk a feleségemmel az a legpihentetőbb, ha otthon együtt eltölthetünk egy estét. Általában esténként is dolgoznom kell, akárcsak Eszenyi Enikőnek, ezen a héten például öt vacsorán vettem részt. Ha kicsit több időnk van, elutazunk valahová, és mindig próbálunk új helyeket keresni, ahol nem jár sok ember.

ESZENYI ENIKŐ: Ez nehéz kérdés, mert amíg tart a színházi évad, egyáltalán nem tudok belőle kiszállni. Éppen egy új darabot próbálunk, mozgástréningeken és improvizációs gyakorlatokon veszünk részt, az üres órákban pedig felújító próbákat tartunk a repertoár előadásaiból. Aztán következik a nyílt napunk, a Vígnap, amikor az ezer férőhelyes Vígszínházba háromezren is ellátogatnak. Ja, és utána lesz a Magyar Dráma Napja. A próbák közötti időszakokban rohanok az irodámba intézni a színház ügyeit, énekórákra járok, éjszaka tanulom a szövegemet. A kollégáimból és a próbákból merítek energiát.

ESZENYI ENIKŐ

SZÜLETETT: 1961. január 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengeren. FOGLALKOZÁSA: színésznő, rendező, színházigazgató. Miután 1983-ban végzett a színművészeti főiskolán, a Vígszínházhoz került. 2009. február elseje óta a színház igazgatója. Rendezett és játszott már több budapesti és külföldi színházban is (például Szlovákiában, Csehországban és az Egyesült Államokban), emellett filmek sokaságában szerepelt. 2001-ben Kossuth-díjat kapott, korábban Jászai Mari-díjjal és Ruttkai Éva-díjjal is elismerték a munkáját. Kaszás Attila színésszel – tizennyolc évig tartó házasság után – elváltak (Kaszás Attila 2007-ben hunyt el).

ESZENYI ENIKŐ AJÁNLJA

KÖNYV: SPIRÓ GYÖRGY: DRÁMÁK V.

Az idén jelent meg drámakötet-sorozatának ötödik darabja. Nagyon szeretem keserű humorát és hihetetlen bölcsességét.

SZÍNHÁZ: BERTOLT BRECHT: JÓEMBERT KERESÜNK

Megrendítően szép vallomás a jóságról, a csodavárásról, az emberi nagyságról és gyarlóságról. Szenvedélyes, formabontó író, a Vígszínház előadása is ilyen szenvedélyes, formabontó lesz.

ZENE: KERN ANDRÁS: PESTEN SZÜLETTEM

A Magyar Dal Napján Kern kedvenc dalait adta elő. A koncertest később is – például október 6-án és 7-én – látható lesz a Vígben.

JARI VILÉN

SZÜLETETT: 1964. április 14-én a lappföldi Kemiben. FOGLALKOZÁSA: politikus, diplomata. Pedagógia szakon végzett az Oului Egyetemen, de gyorsan a politika felé sodorta az élet. A Kemi Városi Tanács és a Lappföldi Szövetség után 1999-től már a finn parlament következett. 2002–2003-ban az Európa-ügyi miniszter posztját is betöltötte, finn részről ő írta alá Magyarország EU-csatlakozási szerződését. 2007. augusztus 1-jével nevezték ki Finnország budapesti nagykövetévé – innen egyenesen varsói nagykövetnek ment, 2012. szeptember 10-től. Tavaly júniusban összeházasodott a Parlamentben dolgozó Sőregi Évával, aki Szili Katalin házelnök kabinetfőnöke volt.

JARI VILÉN AJÁNLJA

KÖNYV: VÄINÖ LINNA: AZ ISMERETLEN KATONA

Ha valaki a finn lélekbe akar bepillantást nyerni, annak javaslom ezt a regényt.

FILM: EDWARD ZWICK: VÉRES GYÉMÁNT

Szeretem Afrikát, és nagyon tetszett a néző számára is kihívást jelentő című film, amely izgalmas és tragikus afrikai történetet mesél el.

ZENE: PUCCINI: TURANDOT

Nagy kedvencem az olasz opera. Annak ajánlom a Turandot-t, aki szeret beleborzongani az érzésekbe.

REVICZKY ZSOLT