Erdélyi kettős

A 61 éve fennálló Magyar Állami Népi Együttes hozza el Budapestre, a Hagyományok Házának színpadára az erdélyikultúra antológiáját, az Édeskeserűt. Ez nem csupán tánc és zene, hanem audiovizuális élmény, egy életérzés átadása.

A Budai Vigadót 112 éve emelték a budai polgárok kulturális igényeit kielégítendő. Ma itt működik a Hagyományok Háza. A kor stílusával ellentétben az épület viszonylag jelentéktelen külsővel bír, amiért kárpótol a szecessziós pompával létrehozott belső tér. Négy éve felújították, a 306 főt befogadó színházteremben évente 120 alkalommal lép föl a Magyar Állami Népi Együttes társulata.

Az együttes húsz előadásos repertoárja most kiegészül az erdélyi élet kettősségét bemutató Édeskeserűvel. Színpadra vitelével nemes feladatra vállalkoztak az alkotók, akik a ránk maradt hagyományokat szedték össze úgy, hogy nem táncot vagy zenét mutatnak, hanem egy életérzést adnak át a színházi formák alkalmazásával. A háttérben árnyjáték segíti a nézőt az értelmezésben, a táncosok öltönyben és báli selyemruhában, majd a következő pillanatban a hagyományos népviseletekben lépnek elénk, mutatva múltat és jövőt.

A kettősségek előadása ez, ahogy az a címből is kiderül: öröm és bánat oltódik falusi és városi külsőbe, majd pördül végig a színpadon ének- és hegedűszóra, árnyakkal és fényekkel kísérve, hagyományos külsőben nem hagyományosan. Mintha művészi és dokumentarista elemeket ötvöző film peregne.

ÉVFORDULÓK

ONGJERTH HANNA

Szeptember 3. 187 éve szentelték pappá Jedlik Istvánt, aki rendi nevéül az Ányost választotta.

Szeptember 4. Húsz éve lett a Liberális Internacionálé teljes jogú tagja a Fidesz, a szervezet alelnöke ekkor Orbán Viktor volt.

Szeptember 5. 56 éve kezdődött a második arab–izraeli háború.

Szeptember 6. 53 éve született a kislányok legjobb barátnője és a feministák legveszélyesebb ellensége: forgalomba került a Barbie.

Szeptember 7. Festők, Építészek, Szobrászok, Énekesek és Komédiások 111 éve alapították meg a Fészek Klubot.

Szeptember 8. Habár a nemi egyenlőség megvalósulásához még le kell küzdeni néhány mentális akadályt, a gyakorlati gátakat már 166 éve építi le a magyar oktatásügy, ekkor alakult meg a Miskolci Nőnevelő Intézet, ahol a lányok magyar nyelven tanulhattak tovább.

Szeptember 9. Habár a nemi egyenlőség megvalósulásához még le kell küzdeni néhány mentális akadályt, a gyakorlati gátakat már 166 éve építi le a magyar oktatásügy, ekkor alakult meg a Miskolci Nőnevelő Intézet, ahol a lányok magyar nyelven tanulhattak tovább.

DUSA GÁBOR
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.