Nemcsak színészekről van szó tehát, hanem rajtuk kívül olyan rendezőkről, karmesterekről, énekesekről, tervezőkről, koreográfusokról és súgókról is, akik legalább egy darab előadásában folyamatosan meghatározó szerepet vállaltak. A pár héttel ezelőtt megjelent színháztörténeti kötet azonban nem csupán különlegességében, de koncepciójában is hasonlít az irodalmi lexikonhoz – méghozzá abból a szempontból, hogy a szerző igyekezett senkit sem kihagyni belőle, akiről akár a legapróbb adat is föllelhető.

Két fontos adatbázist is tartalmaz

Az említett irodalmi munkában a XV. századtól kezdve gyűjtötte össze azokat az írókat, költőket, kritikusokat, irodalomtörténészeket és műfordítókat, akiknek az irodalmi életművében nyomot hagyott a cívisváros (vagy éppen fordítva, maguk az alkotók hagytak nyomot a város kulturális életében), s hasonló aprólékosság figyelhető meg a színháztörténeti mű esetében is.

Bizonyíték erre, hogy a kézikönyvben az első címszó Aágh Ilonáé, az utolsó pedig „Zsuzsánna leányasszonyé”, akikről aligha hallott az olvasó bármit is. Ezzel kapcsolatban Bényei József érdeklődésemre azt mondta: egy színházat nemcsak a Latinovitsok vagy a Mensárosok tesznek naggyá, hanem a névtelen, a széles közvélemény számára sokszor ismeretlen művészek és színházi emberek, hiszen nélkülük ugyanúgy nem lehet elképzelni egy színpadot, mint a zsenik nélkül.

Ez az oka annak, hogy új könyvében helyet kapott a rendszeresen, éveken át színpadra lépő statiszta éppúgy, mint a meghatározó színházi rendező. A nem mindennapi vállalkozás igen hosszú ideig, több mint tíz éven át készült, s szerteágazó forráskutatást igényelt. Bényei József dolgozott monográfiákból, visszaemlékezésekből, naplókból, tanulmányokból, színlapokból, újságcikkekből, színikritikákból, a helyi és országos sajtóból, de támaszkodhatott két korábbi, a témában megjelent saját művére is, hiszen társszerzője volt az 1976-ban kiadott A debreceni színészet története című kötetnek, majd 1993-ban adta közre a Debreceni komédiások című portrékötetét, amelyben összesen ötvenhárom jelentősebb debreceni színész arcélét rajzolta meg.

Segítette kutatómunkájában, hogy már az ötvenes évektől, debreceni egyetemista kora óta rendszeres és elmaradhatatlan nézője a debreceni előadásoknak, s minden egyes darabról készített egy feljegyzést magának – habár színházrajongó huszonévesként még nem sejthette, hogy valaha ő fogja megírni az első debreceni színházi lexikont. Arra a kérdésemre, hogy miért éppen 1798-tól datálta a kézikönyvet, a szerző azt mondta: a kezdőpont adta magát, hiszen akkor kezdődött Debrecenben a folyamatos magyar nyelvű színjátszás.

Idősebb Wesselényi Miklós báró volt a mecénása annak a kolozsvári társulatnak, amely Debrecenben 1798-tól színpadra lépett, így a cívisváros elmondhatta magáról, hogy a nemzeti nyelven való színjátszás terén gyorsan fölzárkózott Pest, Buda és Kolozsvár mellé. A lezárás időpontja már problémásabb volt, végül sok-sok megfontolás után maradt a 2000-es év mint az ezredforduló vonzó és magától kínálkozó cezúrája. Közbevetésemre, miszerint a saját maga által megszabott záró évszámot több esetben sem tartotta be – hiszen szerepel a kötetben a volt igazgató, Csányi János, holott ő 2006-tól vezette a teátrumot, sőt belekerült az utóda, a jelenlegi direktor is – Bényei József azt válaszolta: elismeri, hogy következetlen volt, s vannak a kötetben adatok a XXI. század első évtizedéből is, de inkább legyen ez a munka következetlen, hibás és hézagos, csak legyen.

Hiszen a színháztörténet a város művelődéstörténetének legnagyobb fehér foltja, annak ellenére, hogy a hazai színházi élet olyan meghatározó kiválóságai alakították, mint többek között Horváth Árpád, Kótsi Patkó János, Ruszt György, Téri Árpád vagy Vámos László, s országszerte ismert nagyságok játszottak hosszabb időn át a városban, így Blaha Lujza, Csortos Gyula, Déryné, Hofi Géza, Honthy Hanna, Latinovits Zoltán, Márkus László, Mensáros László, Ódry Árpád, Soós Imre vagy Sulyok Mária.

A debreceni Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. által kiadott kötetben a névsoron kívül két másik fontos adatbázis is található. Az egyik az az időrendi áttekintés, amely 1796-tól 2003-ig taglalja a fontosabb eseményeket, a másik pedig a helyi játszóhelyek listája – ez utóbbi amúgy oly annyira friss, hogy említés történik benne a Csapó utcai új színházról – közkeletű nevén: a Latinovits Erőműről – is, amely a kézirat tavalyi lezárásakor még nem nyílt meg – de azóta sem.

S hogy ne hagyjuk tudatlanságban az olvasót, következzék végezetül néhány adat azokról a teljesen ismeretlen színésznőkről, akik a névsor keretét adják. Aágh Ilona 1869-ben született, s az 1886–87-es évadban volt a debreceni társulat tagja, míg „Zsuzsánna leányasszonynak” sem a születési, sem a halálozási évszáma nem ismert. Róla a lexikonszerző annyit tudott kideríteni, hogy tagja volt az erdélyi magyar színjátszó együttesnek 1792-ben, majd föllépett Debrecenben is, de pályája csúfos véget ért.

Bethlen Elek 1793-ban ezt írta róla: „tartván azért a társaság tőle, nehogy többször szégyent valljon, hozzájárulván még rossz élete is, elbocsáttatott”. A kedvencem azonban az a színésznő, aki egyszerűen csak „Szépné” néven szerepel. Róla ez olvasható a lexikonban Molnár György nyomán: „Nemcsak Szépné, de szép nő is volt. Magas, karcsú termet, nagy őzszemek”. De azt sajnos nem tudni már, hogy mikor született, mikor halt meg. Sőt azt sem, hogy mit és mikor játszott Debrecenben.

(A cikkben sajnálatos módon összevontam két nevet: Ruszt Józsefét és Lengyel Györgyét. Elnézést kérek a figyelmetlenségért - K. Zs.)