Ez a sokszínűség egyébként a városban megforduló embereken is tetten érhető. Most is rengeteg az elegánsan öltözött orosz turista, akinek a csehországi fürdőváros az egyik legkedveltebb rekreációs állomása – az viszont új, hogy a mindenféle számítástechnikai kütyüvel és képrögzítő eszközzel felszerelt japán utazók is képviseltetik magukat, s annyiszor állnak le fotózkodni, hogy folyamatos dugókat képeznek a tömegben.

Helen Mirren és Szabó István együtt mutatta be Az ajtót a gálavetítésen

A filmfesztivál ideje alatt a turistákat kicsit háttérbe szorítják a mozgókép szerelmesei, a szakmabeliek és a tudósítók meg persze az a rengeteg fiatal, aki miatt „hátizsákosnak” hívják ezt a rendezvényt. Az az ötfős csoport, amelynek tagjaival szóba elegyedtünk az elmaradhatatlan sült kolbászra várakozva, például csak két napra jött egy Brno melletti kisvárosból, s az éjszakát bulizással készül átvészelni – de persze csak mértékkel, mert másnap is mozizni szeretnének. A fesztivál egyébként legendás a lelkes és fiatal közönségéről meg arról, hogy minden vetítés telt házas (amiben annak is része van, hogy öt perccel a kezdés előtt feltöltik az üres helyeket). A cseheknek sikerült kinevelniük egy olyan új generációt, melyet érdekel a kultúra, miközben persze az államilag igencsak támogatott mustrával azt is demonstrálni tudják, hogy nekik van egy olyan filmes nagyrendezvényük, amely nemzetközi színvonalú, és tényleg rájuk irányítja a világ figyelmét.

Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, meg kell tenni a kötelező köröket. Például minden évben fel kell mutatni legalább egy világsztárt: ez most az Oscar-díjas brit színésznő, Helen Mirren volt, aki egyébként férjével, a szintén Oscar-díjas rendezővel, Taylor Hackforddal érkezett. Mirren életművét a nyitógálán Kristály Glóbusszal ismerték el, és ő az alkalmat kihasználva elmondta, hogy reméli, a példája és a díj segít abban, hogy minél több nő jusson lehetőséghez a filmművészetben – aktuális köszönőüzenet volt, hiszen például Cannes-ban az idén csak férfiak művei versenyeztek. Helen Mirren nem mellékesen még Szabó István Az ajtó című művét is képviselte: a rendezővel együtt vezette fel a művet a gálavetítésen, így a rivaldafény kicsit ránk, magyarokra is ragyogott. A színésznő Emerenc karakterét A királynőben alakított Erzsébet királynőhöz hasonlította, szavai szerint mindketten uralkodtak a saját környezetükben. Mint mondta, ez a két szerep jelentette talán a legnagyobb kihívást számára szakmailag.

A fesztivál fényét emelő nagy sztárok közé sorolandó még a dán színész, Thomas Bo Larsen, aki a The Hunt című Thomas Winterberg-filmet kísérte el Karlovy Varyba, és az olasz veterán rendező, Dario Argento, aki a Dracula 3D című horrorral érkezett. Ez utóbbi film roppant szórakoztató egyébként, tipikus B-mozi sok vérrel és telt női keblekkel (természetesen a direktor lánya, Asia Argento hozza a kötelező meztelenkedést). Az ilyenre szokás mondani, hogy bűnös élvezet, esetleg azt, hogy annyira rossz, hogy már jó.

Mivel Karlovy Vary A kategóriás fesztivál, versenyprogramja világpremierekből kell hogy álljon. Igaz, ez a rendezvény nincs a „tápláléklánc” tetején (ez a dicsőség Cannes-é), ezért a szelektorok mindig nagy kihívás előtt állnak: olyan remekműveket kell előásniuk, melyekre eddig nem figyelt fel senki. Ez nem mindig szokott összejönni, a versenyprogramra rendszerint a „vegyes” és a „korrekt” jelzőt szokás használni, de most sikerült belefutniuk egy pazar műbe. A kanadai Rafael Ouellet Camion című mozija klasszikus családi dráma. Az apa, aki már negyvenöt éve kamionsofőr, egy halálos baleset után nem tudja feldolgozni a traumát, mely régi sebeket is feltép. A férfit meglátogatja a két fia, hogy segítsenek neki, de ők is hasonló problémákkal és dilemmákkal küszködnek. Végül aztán mindhárman képesek lesznek továbblépni. Láttunk már hasonlót sokszor, de Ouellet jó ízléssel és érzékkel párnázta ki a művét apró finomságokkal, és a színészekből is pazar alakítást hozott ki. Manapság már az is nagy szó, ha egy film „egyben van”, a Camion pedig olyan profin elkészített mozi, hogy biztosan nagy fesztiválkarrier előtt áll.

A versenyben érdekes volt még az osztrák versenymű, mely most nem a tipikus-cinikus társadalomkritika: ez tulajdonképpen nem meglepő, ha tudjuk, hogy a rendezője török – Hüseyin Tabak. Egy kurd-török család beilleszkedési kísérleteit követhetük nyomon, és Tabak sikerrel viszi végig a drámát az összes generáción; az egykori kurd harcos apán, a család egyben tartására képtelen anyán, a magát inkább töröknek érző tinédzseren és a kisgyereken, aki talán a legjobban érti az új világot. Épp ezért lesz ő az, akinek a legnagyobb fájdalmat kell elviselnie, amikor kiszakítják az álmodozás védett világából.

A régió műveit versenyeztető East of the West programban – a sajtó előtt legalábbis – már bemutatkozott Bergendy Péter mozija, A vizsga, és igen pozitív kritikákat kapott. Többen kiemelték, hogy a rendező képes volt egy feszes zsánerfilmet, egy thrillert készíteni, és mindvégig hű volt a műfajhoz. Most azt mondanánk, hogy a szerdai hivatalos vetítés után akár díjesélyes is lehet a mű, különösen, hogy a zsűriben ott van Kocsis Ágnes rendező. A „keleti versenyből” láttuk még a Practical Guide to Belgrade with Singing and Crying című szkeccsfilmet is, melynek érdekessége, hogy magyar koprodukció. A hullámzó színvonalú szatíra Szerbia európaiasodását taglalja humorral és szerelemmel, de mintha a mondanivaló elveszett volna valahol félúton. Mindenesetre az biztosan kiderül belőle: a szerbeknek nagy lelkük van.