– Az első évadban az ön által megformált Rodrigo Borgia bíboros volt a középpontban. Most, hogy pápává választották, mi változik?

– A tempó lényegesen gyorsabb lesz, ennél sokkal több változásra azonban nem érdemes számítani, mert ugyebár kosztümös produkcióról van szó, az írók pedig igyekeznek hűek maradni a történelemhez. Ugyanakkor az is igaz, hogy számos részletről nincs dokumentum, de reményeink szerint ezek a jelenetek is csupán néhány lépésre távolodnak el az igazságtól. Az sem biztos persze, hogy a krónikások pontosan, tényszerűen tudósítottak mindenről, hiszen nem ritka, hogy a különböző források egymásnak ellentmondó módon emlékeznek a tényekre. Rodrigo Borgiáról legalább öt könyvet elolvastam, ezek alapján próbáltam szelektálni, hogy mit vegyek komolyan – semmiképp sem akartam pletykákra alapozni a munkát, miközben azt is szem előtt tartottam, hogy végül is fikciós drámasorozatot és nem dokumentumfilmet forgatunk.

– Mi a közös önben és a bíborosban?

– Nem tudom, de az biztos, hogy sokkal többet evett nálam. Egy színésznek sosem az a legfontosabb, hogy mi a közös a saját személyiségében és az eljátszandó figurában, hanem hogy mennyire tud ráérezni a másik motivációira. Hogy megtalálja a szívét és a lelkét. Nekem ez nem volt túlságosan nehéz, hiszen a hatalom és a korrupció, valamint az ezeket mozgató erők a mai napig változatlanul jelen vannak a társadalomban.

– Ezt vegyük kritikának?

– Elég, ha csak vitaindítónak tekinti. A katolikus egyházat tisztelem – no persze nem biztos, hogy olyan odaadással, mint mások. Úgy érzem, hogy a pápaság intézménye felett kissé eljárt az idő, nincs közös nevezőn a mai modern világ mindennapjaival.

– Egyre több neves színész vállal tévésorozatban szerepet. A színpad és a nagy mozifilmek után miért érdemes váltani?

– Semmi gondom nincs az ismertséggel – a színész már csak színész marad. Éppen ezért az sem érdekel, hogy milyen médiumban dolgozom, kizárólag a sztori és a karakter alapján döntök. Természetesen azt nem tagadom, hogy van egy bizonyos ízlésvilágom, amely a mozi világában egyre kevésbé, a tévé esetében egyre gyakrabban egyezik a felkínált munkákkal. Tudom, hogy valószínűleg nem lesz még egy olyan filmem, mint a Misszió vagy a Lolita, de sosem adom fel, remélem, hogy ezután is a legjobbat hozhatom létre a legjobbakkal. Elvégre a Borgiákat többek közt Neil Jordan rendezi, ő pedig remek rendező.

– Több alkalommal járt már Budapesten. Korábban például Szabó Istvánnal forgatta itt a Csodálatos Júliát, az utóbbi két évben pedig a Borgiákon dolgozott, így szinte már meg sem lepődik az ember, ha összefut önnel. „Visszajáróként” hogy éli meg a magyarországi változásokat?

– Jártam én sokkal korábban is Magyarországon, még a rendszerváltás előtt. Mindig szerettem ide jönni, barátságos és kedves emberekkel hozott össze a sors. Gondolom, nem újdonság önöknek az idegenek jelenléte, elvégre megszokhatták őket: tudja, a törökök, osztrákok, németek, majd az oroszok… Ezekhez képest én csak egy egyszerű utazó vagyok. Úgy látom, hogy egészen jól megszokták a kapitalizmust, bár néhány művészbarátom ezt kissé bánja… Tény, hogy a művészet sokkal nagyobb szerepet kapott itt korábban. Az is tény viszont, hogy úgy látom, az emberek többsége jobban él most, mint a szocializmusban.

– Mit gondol, miért ennyire népszerű most Budapest a filmesek szemében?

– A fő ok biztosan az, hogy remek stúdiók épültek az utóbbi években, és szakemberekben sincs hiány, de ami engem illet, számomra az a leírhatatlanul jó hangulat a mérvadó, amit akkor érzek, amikor visszatérek ide. Amikor a repülőből kinézek arra a furán barna tájra, amelyet a levegőből látok, egy kicsit úgy érzem, mintha hazatérnék. Amikor épp nem forgatok, imádok utazni, felfedezni Budapestet és a környékét. Maguk annyira mások, mint mi, angolszászok, és olyan jó egy kicsit belelesni ebbe. Tudom, a gazdaság gyengélkedik, az embereknek nincs elég pénzük, de mindig ráérnek beszélgetni. Egy kicsit lassabb itt a tempó, mint a világ legtöbb helyén, és épp ezért van idő felfedezni az élet szépségeit.

– Fia, Max élete első filmszerepét önnel együtt jegyzi, éppen a már említett Csodálatos Júliában. Milyen jó tanácsokkal látta el?

– Először azt mondtam neki: eszedbe ne jusson, hogy színész legyél. Ma sokkal keményebb és kegyetlenebb ez a szakma, mint amikor én elkezdtem. De ez egyáltalán nem hatotta meg. Mint ahogy senki sem hallgatott volna rám, akiben olyan szenvedély és fantázia lakozik, mint Maxben. Nem tudom és nem is szeretném megítélni őt, elvégre a fiam, de mások szerint egészen ügyes. Mindenesetre a legfontosabb bölcsesség, amit tőlem kapott, arra vonatkozott, hogy ha teheti, minél többet játsszon színházban. Ott lehet igazából gyakorlatot szerezni, ráadásul úgy, hogy csak kevesen látják, ha elbuksz. Nem úgy, mint a filmben, ahol az egész világ rajtad röhög, ha megbotlasz. Persze ügyet se vet rám. Most még…

„Kizárólag a sztori és a karakter alapján döntök”