A belgrádi születésű, szerb és bosnyák származású, tizenkét éves kora óta az Egyesült Államokban élő Téa Obreht első regénye A tigris asszonya. A kötettel tavaly elnyert Orange Prize máris világhíressé tette a huszonhét éves szerzőt. Magyar kiadója, a Cartaphilus, amely elismerésreméltó igyekezettel és következetességgel adott ki az elmúlt években figyelemre érdemes kortárs világirodalmi műveket, a regény megtévesztően hivalkodó borítójára olyan szlogent választott, amely nem kisebb életművekkel rokonítja Obreht elbeszélői világát, mint I. B. Singeré és García Márquezé.

S valóban, a mágikus realizmus mára oly sokrétűen és sokféle formában megjelenő ábrázolásmódja, a mitikus alakok, események honosítása a realisztikus világba sokkal inkább jellemzi A tigris asszonyát, mint ha a balkáni háború után megjelent „háborús, poszttraumatikus regények” sorába illesztenénk. Kérdés, hogy ezzel megelégszünk-e.

Obreht kötete egy közelebbről meg nem nevezett, utóbb kisebb államokra töredezett országban játszódik. A tigris asszonya elbeszélő főszereplője, a fiatal orvosnő, Natalia Stefanovic a háború után az új határokon túli árvaházba tartva kapja a hírt, hogy szeretett orvos nagyapja ugyancsak a határon túl, ismeretlen helyen meghalt.

A testét hazaszállították, de a holmijai eltűntek. Miközben Natalia a háború sújtotta vidéken minden erejével igyekszik segíteni az árvák ellátásában, s összetűzésbe kerül egy babonás család tagjaival, akik betegségüket a háborúban elásott rokonuk hullájának kihantolásával vélik elűzni, az orvosnő megpróbál a nagyapa halálának is nyomába eredni.

A regény novellisztikus történetekben, a jelenben zajló eseményeket és a múlt felidézését fejezetenként váltogatva, kifogástalan dramaturgiai érzékkel, mértékletesen rajzolja meg egy elsüllyedőben levő mitikus világkép s ezzel együtt a talajveszett ország felbomlását s számtalan emberi sors szétszabdalt térképét. Natalia nagyapja a maga tudósi mivoltával is emblematikus figurája a kettős létezésmódnak.

Az öreg utáni nyomozás szálai visszavezetnek az előző, a Nagy Háború idejébe, egy eldugott hegyi faluba, valamint az újabb háború előtti Városba, Natalia gyermekkorába. Ahogy a lány nagyapjával kapcsolatos emlékei felszínre törnek, köztük a halhatatlan emberé vagy a közösen olvasott A dzsungel könyvéé, s ahogy az idős orvos gyerekkora utáni kutakodás során egy világtól elzárt és elzárkózó közösség kegyetlen történetei előkerülnek, mint a címadó tigris asszonyáé, úgy válik a babonás, mágikus világ egyre valóságosabbá és átélhetővé Natalia számára.

S bár nagyapjához hasonlóan tudósként próbál magyarázatot találni az irracionális eseményekre, végül az árvaháznál megismert család hitében is képes osztozni, s kételkedve bár, de maga jár utána a holtak lelkét összegyűjtő szellemnek, a morának.

A regény anekdotikus darabjai finom hangolású szerkezetben, elegánsan és izgalmasan szövődnek össze (Megyeri Andrea fordítása), feltárva egy többnemzetiségű értelmiségi család történetét is. Obreht kétségtelenül jó író, regénye kétségtelenül míves munka. De mégis, mintha túl steril volna az itt megvalósított mágikus realizmus. Legalábbis akkor, ha mégsem tudnánk eltekinteni az úgynevezett háborús, poszttraumatikus délszláv irodalom nálunk is ismert szerzőinek munkáitól.

A kelet-európai olvasó számára a szláv hangzású nevek s a közelmúlt történelmének ismerete nyilvánvalóvá teszik, hogy az egykori Jugoszláviában, valamint az utódállamokban, mindenekelőtt Bosznia-Hercegovinában járunk. A háború, ami nemcsak egymesterségesen összetákolt, etnikai feszültségektől terhes országot, hanem családokat, barátságokat, sorsokat döntött romba egyik pillanatról a másikra, a balkáni háború.

A boszniai háború legdrámaibb történései, Srebrenica, Szarajevó,Mostar – ugyancsak közelebbről meg nem nevezve –, mind szerepelnek a regény hátteréül szolgáló eseménysoraiban. Mindennek a metaforizálása, mitizálása nem csekély hiányérzetet hagy azokban, akik Dubravka Ugresic, Miljenko Jergovic, Slavenka Drakulic, Igor Stiks magyar nyelven is hozzáférhető műveiben olvastak erről a mindenfajta mítoszt nélkülöző, a maga csupasz valóságában brutális jelenkori traumáról.

Obreht pedig nem csupán topográfiai értelemben van távol mindettől, hanem kicsit olyanformán, mint a szarajevói állatkert lebombázása A dzsungel könyvétől. De nincs ezzel baj, legfeljebb A tigris asszonyát másik polcra helyezzük.