Magazin: A Rippel művésznév?

Rippel Ferenc: Nem, ez a családi nevünk, az 1400-as évekig visszamenőleg ismerjük a családfánkat. Igaz, Nyugaton, főként Amerikában mindenki megcseréli az utolsó két betűt. Ripple, így mutatnak be minket, mert szerintük így van értelme. A ripple a vízbe ejtett tárgyak környékén felcsapó vízgyűrűt, fodrozódást jelenti, a szlengben állítólag az izmos testre is mondják. Eleinte kijavítgattuk őket, ma már rájuk hagyjuk.

Magazin: Erőemelő számukkal világhírű cirkuszművészek lettek, kilenc extrém világrekordot tudhatnak magukénak, részt vettek túlélő show-ban, fotóztak tájfunban, búvárkodtak cápák között, most mindennél kockázatosabb dologra készülnek: zenélni kezdenek.

Rippel Viktor: Szó sincs róla, ez csak valami hírlapi kacsa lehet. Én botfülű vagyok, nálam a zene volna a legkockázatosabb extrém sport…

Rippel Ferenc: Fogalmam sincs, honnan származik a hír, de nem igaz. Pedig nálam az input megvan, az output hiányzik. Tudom, mit szeretnék játszani, de fogalmam sincs, hogyan kellene. Szívesen megírnám a műsorainkhoz a zenét, de nem tudom, ezért hatalmas szerencse, hogy rátaláltunk egy Horváth Szilárd nevű, tíz hangszeren játszó, amúgy kórusban is éneklő, számítógépes zsenire, egy szemüveges, vékony, napokig szobában ücsörgő, komputerfejű srácra, aki bármilyen zenét, zenei hangulatot percek alatt formába önt.

Magazin: Nem is próbálkoztak a zenéléssel?

Rippel Ferenc: Nagyon szeretem Jean Michel Jarre, Kitaro vagy Yanni lemezeit, egyáltalán: a nagyzenekarosabb, meditatív, szállongós zenéket, a filmzeneszerű hangzásokat. Vettem is egy gitárt, az összes muzsikus barátom próbált tanítani Bergendy Pistitől a Back II Black-es Bebéig. Elcipeltek dzsesszkocsmákba, Lajkó Félix- meg Szakcsi-koncertre, hiába. Cserébe mi kézenállni tanítjuk őket, igaz, azt is hiába. Szerintük zenélni könnyű, szerintünk meg kézenállni. Egyszer például fogadásból kézenállva megettem egy tányér főzeléket.

Magazin: Attól függ, kinek a kezén állt… Gondolom, ezt a produkciót valamelyik híres show-műsorban mutatta be.

Rippel Ferenc: Nem ott, pedig tényleg voltunk néhány show-ban Jay Lenótól Rosie O’Donnellig. Utóbbinál amúgy kézenállásban vártuk a műsorvezetőt, mire meglepődve kérdezte: – Ti ufók vagytok? – Mondtuk neki, hogy eddig még a földi fizika határait sem tudtuk átlépni. Apukánk szokott azzal viccelődni, hogy felemeli az egyik lábát, vízszintesen kinyújtja, és azt mondja: – A fizika törvényeit félig már megsértettem, most a másik felén dolgozom… – Mi is így vagyunk ezzel.

Magazin: Pedig a kínai artistáknak sikerül. Bár szerintem nekik is csak azért, mert nem tanultak fizikát.

Rippel Viktor: Őket bentlakásos iskolákban képzik, néhány éves koruktól napi tízórás gyakorlásokkal, sokszor kegyetlenül kemény szigorral. Minket úgy vett rá édesapánk, hogy az ő mesterségét folytatva mi is artisták legyünk, hogy vitt magával fellépésre, megmutatta a cirkusz szépségeit, szeretettel ránevelt erre a gyönyörű szakmára. Később el is csodálkoztunk: te jó ég, ezért még fizetnek is?...

Rippel Ferenc: Néha mosolygunk, amikor a show-műsorunk pirotechnikusa meséli, hogy gondterhelt arccal búcsúzkodik otthon: sajnos mennem kell dolgozni. Közben meg alig várja, hogy pukkanjanak a tűzijátékai, robbanjanak a szikraesői. Mi is alig várjuk, hogy dolgozhassunk. Alig várjuk, de még tízezer fellépés után is izgulunk. Tessék... csak beszélünk róla, és már izzad a tenyerem.

Magazin: Fogadjunk, hogy utálják az agresszív filmeket.

Rippel Viktor: Ha tévét nézek, akkor természetfilmeket és sportot keresek, meg stand-up comedyt. Mellesleg két standupos nemrég éppen velünk viccelt, minket parodizált. Sőt nemrég, amikor megérkeztünk egy vidéki közönségtalálkozóra, kiszálltunk a kocsiból, és láttuk, hogy a háttérben a füvön gyerekek játszanak, akrobatikáznak, emelgetik egymást, közben azt kiabálják, hogy „imádunk rippeleset játszani”. És ez nekünk nagyon jólesett.

Rippel Ferenc: Az agresszív filmeket és a horrort ki nem állhatom. Viszont mindent megnézek, ami a csillagokkal, az űrrel kapcsolatos. A sci-fi filmeket mindenképpen, de amikor néhány éve Németországban dolgoztunk, és az egyik csatornán éjféltől reggel hatig űrzene szólt, és csak csillagokat, bolygókat mutattak, volt, hogy órákig bámultam megbabonázva, mint egy mozifilmet. Van egyébként nagy távcsövem, és a telefonomra is letöltöttem egy programot, amelyik megmutatja, milyen csillagok találhatók arra, amerre éppen a mobilt fordítom. Stephen Hawking műsorát nagyon szeretjük, vagy most megy a Discovery Science csatornán Morgan Freemannel ez a féreglyukas sorozat. Gyerekkorunkban rengeteg Nemerét olvastunk…

Magazin: Innen jött az iO, a 13-án, a Papp László Budapest Sportarénában színre kerülő monumentális látványszínház ötlete is?

Rippel Ferenc: Innen is. Ez a műsor arról szól: idegen lények érkeznek a Földre, és el akarják lopni a művészetet, végül, mint egy művészeti Noé bárkáját viszik magukkal az ő bolygójukra. A következő műsorunk talán éppen arról fog szólni, hogy a művészet és a kultúra hogyan változtatta meg az ő világukat. Nekünk ugyanis meggyőződésünk, hogy bár élet lehet bárhol, kultúra és művészet egyelőre csak a Földön van. Ez egy új, cirkuszos, kortárs színházas, nagyszabású előadás lesz. Reméljük, hogy egyszer a mi látványszínházunkat is a kiemelt show-műsorok között emlegetik a Mojszejev együttes, a Cirque du Soleil, Michael Flatley és a többiek mellett.

Magazin: Ma már a cirkusz csak az új megfogalmazású cirkuszi műsort jelenti?

Rippel Viktor: Azért egy kicsit óvatosabban kell ezzel bánni. Mert bár a cirkusz vagy a revü esetében mindenki újszerű megfogalmazásokon gondolkodik, Párizsban a Moulin Rouge például éppen annak köszönheti töretlen sikerét, hogy marad a régi. Amikor néhány éve bemutatták a Moulin Rouge című filmet, különösen feléledt a nosztalgia a régmúlt revüvilága iránt, úgyhogy ott ezt akarják kihasználni. Ezzel szemben a Lido újított, modernebb műsort állított össze, de attól a helytől sem azt várták az emberek, ezért kicsit meg is csappant a közönsége.

Rippel Ferenc: Amikor hosszabb ideig dolgozunk valahol, elkezdünk körülnézni, mit keresnek az adott helyen a turisták, de mi arra is kíváncsiak vagyunk, amit nem keresnek. És minket főleg az utóbbi érdekel. Így csöppentünk már utcai tüntetésbe, karneválba, arab–izraeli háborúba, és mivel a cirkusz manapság sokféle művészetet fogad magába, megnézünk kortárs színházat, revüt, de még az utcaművészek is érdekelnek. Mindenkitől lehet tanulni, minden lehet inspiráló.

Rippel Viktor: Egy jobb nagyvárosban valóban elképesztő dolgokat művelnek az utcaművészek. Párizsban a zenészek, mozgásművészek olyan produkciókat mutatnak be az utcán, amelyek bárhol megállnák a helyüket. De láttunk öt perc alatt, szájjal készülő, fantasztikus festményt, aztán szoborembereket, az egyik bronzszobornak öltözik, a másik rozsdás vasnak.

Rippel Ferenc: Láttunk egyszer egy páros szobrot, egy anya állt a kislánya mellett, egymás kezét fogták. Első pillanatban még én sem tudtam eldönteni, hogy élő emberek-e. Amikor aztán valaki pénzt dobott a ládájukba, mozdultak egyet. Akkor meg arra lettem kíváncsi, meddig bírják. Ötven percig álltak rendületlenül, csak akkor moccantak egyet-egyet, ha pénzt kaptak. Ötven perc után aztán fölvettek egy karaktert, majd lassú mozdulatokkal elmentek a sarokig, ott bekanyarodtak, és eltűntek a nézők elől. Gondolom, pihentek, átmozgatták az izmaikat, aztán visszatértek az eredeti helyükre, és álltak tovább. Az utcaművészetnél a rögtönzött jófejség mellett kell a tudás és a kitartás is, különben nem hullik a pénz a kalapba.

Rippel Viktor: Harminc évvel ezelőtt egyébként mi is egy rákospalotai téren léptünk először a közönség elé. Felvettük apukánk ruháit, és néhány egyszerűbb trükköt adtunk elő. Hogy mennyit kerestünk, már nem emlékszem, de ez a kis fellépés akkora élmény volt, hogy az utcaművészek iránti tisztelet örökre megmaradt bennünk.

Rippel Ferenc: Minket eléggé sokan ismernek, ezért ha mi az utcán adnánk elő néhány gyakorlatot, az emberek gerillamarketingre gyanakodnának. De azért az tény, hogy mivel nekünk nincsenek kellékeink, ezért bárhol, bármikor előkaphatunk egy kis tudást a zsebünkből. Akár az utcán is. És ki tudja… kerülhetünk még pénzzavarba… De nem szeretnénk mindent elvállalni, mert a Rippel név már valamit jelent, és ezt a nimbuszt nem akarjuk lerombolni.

Rippel Viktor: Tizenhárom évesen egy amerikai filmben játszottam koldus kisfiút, a vad szocializmusban két hónapig még Portugáliában is forgattunk, hatalmas élmény volt. Azóta több külföldi filmben is feltűntünk, magyarban soha. Egyszer például testőröket kellett volna alakítanunk, de nem vállaltuk, mert hogyan néz az ki, hogy egyik nap cirkuszművészek vagyunk, másnap meg marcona testőrök egy filmben.

Rippel Ferenc: Szerepeltünk egy új benzinkúthálózat bevezető kampányában, jártuk az országot, és fújtuk a tüzet, mint egy kétfejű sárkány, zsonglőröztünk tüzes labdákkal, buzogányokkal. Ezt látva elhívtak egy angol filmsorozatba, egy vásárban kellett vásári mutatványosként tüzet fújnunk. De ezektől a kitérőktől eltekintve igazat adunk Elvis Presley menedzserének, aki úgy tartotta, hogy a kevesebb több. Egy művész ne aprózza el magát.

Magazin: Marad a show és a Rippel Brothers Mozgásművészeti Akadémia?

Rippel Ferenc: Reméljük, a 13-i bemutató után is igény lesz az iO – a csodák birodalma című show-műsorunkra, és igen, marad az akadémia. Az elmúlt évtizedekben a cirkusz világából felszedtünk némi tudást, nem jönnénk zavarba, ha drótkötélen vagy egykerekűn kellene előadnunk valamit, ha zsonglőröznünk kéne. Ezt a tudást szeretnénk átadni a fiatalabbaknak, ezért találtuk ki a Rippel Brothers Mozgásművészeti Akadémiát, ami egyúttal egy artista-fitneszterem is. Ahol nem hagyományos erőgépek találhatók, hanem a cirkuszművészethez szükséges felmászós, trapézos, akrobatikás, gumiasztalos szerkezetek. Mexikóban egyébként van olyan artista-fitneszterem is, ahol egy cirkuszi trapéz a fő attrakció, az ember befizet egy összeget, rákötik a biztosítókötelet, aztán játszhat légtornászt. Mert ezt jó játszani. Nagyon jó.

RIPPEL FIVÉREK

RIPPEL FERENC SZÜLETETT: 1971. június 14.

RIPPEL VIKTOR SZÜLETETT: 1973. május 26.

FOGLALKOZÁSUK: nemzetközi hírű magyar artisták. Szüleik szintén artisták voltak, Trio Cortez néven járták a világ színpadait.

A Rippel fivérek négyéves korukban kezdtek szertornázni, 1981-ben felvették őket az Állami Artistaképző Intézetbe. 1996-ban a párizsi cirkuszfesztiválon elnyerték a zsűri és a közönség díját. A következő években az Egyesült Államok összes nagyvárosát bejárták a Ringling Bros. Barnum and Bailey Show-val. A párizsi Moulin Rouge állandó tiszteletbeli tagjai. 2000-ben ezüstérmet nyertek a Magyarországon megrendezett III. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Egy héttel később Párizsban aranyérmet kaptak a VIII. Nemzetközi Fesztiválon előadott produkciójukért.

Kilenc Guinness-rekordot állítottak fel különleges körülmények között előadott mutatványaikkal. Május 13-án a Papp László Budapest Sportarénában kerül színre az iO – a csodák birodalma című show-műsoruk.

RIPPEL FERENC AJÁNLJA

FILM: AVATAR

Az álmodozás egy másik bolygóról Örök! Ebből adódóan egy űreposzt, egy futurisztikus előadást álmodtam színpadra.

KÖNYV: HENRY CHARRIÉRE: PILLANGÓ

Fiatalkorom meghatározó könyve volt, a kalandos szökések és utazások miatt.

ZENE: KITARO

A space zene rengeteg inspirációt adott a jelenlegi műsorunkhoz.

RIPPEL VIKTOR AJÁNLJA

FILM: VISSZA A JÖVŐBE TRILÓGIA

Az időben való ugrás mindig is egy álmom volt.

KÖNYV: J. R. R. TOLKIEN: A GYŰRŰ URA TRILÓGIA

A kitartás meghozza az eredményt még egy veszedelmes világban is.

ZENE: EMINEM

Énektudás nélkül is be lehet futni, ha az ember kitartó.