A Hivatal képét alakítja át
Hiszen csak úgy – hol némi nyomozás után, hol a mindennapi rutin részeként – jönnek szembe a témáim, azaz a mindenféle új épített terek. Bár így, mint épületre, mint a környezetéből többé-kevésbé kimetszett önálló esztétikai minőségre, csak a legkevesebben néznek rájuk. A kimetszés pedig gyakran torzít is. Túlságosan az újra koncentrálva hol lelkesen, hol szemérmesen nézünk el az azt körülölelő környezet fölött, pedig ez a lényeg, ez az évszázadok óta hol szeszélyesen, hol burjánzóan alakuló-változó épületmassza, ami az igazi valóságunk. És ami – pillanatnyi kimetszés ide vagy oda – az újat is azonnal magába nyeli.
Szerencsés esetben viszont egy-egy épületnek kisugárzása is lehet. És főleg szerencsés, ha ez középület. Bár a kisugárzást legfeljebb csak kalibrálni tudjuk, megsejteni és valamire rámutatni belőle, hiszen a valóságban úgyis a múló idő dönt.
Itt van például a dunántúli kisváros, Celldömölk központja a sokáig kallódó barokk örökségével. A szocializmus évtizedeiben hagyták pusztulni, máskor kockaházak képében durván szembeépítették vele a várost – ma már látjuk, melyik fölött járt el jobban az idő. Ahogy a rendszerváltás utáni idők elsősorban múltorientált, városvédős tapasztalataiból („Unokáink sem fogják látni”) és különösen a kisvárosokban a Fidesz-évek óvatosan konzervatív múltteremtéséből következne, a városházát is itt, a főtér valamelyik felújított, barokk házában lehetne meglelni.
De nem. A főteret amúgy példásan, és a már megszokott recept szerint újították fel, de vele szemben ott áll néhány tekintélyes modern épület is – és nemcsak a szupermarketek, a kortárs kapitalizmus lapos tetős konténerracionalizmusával.
A templom és a rendház mögött pedig ott a meglepően új városháza.
Meglepő, mert nem szokásos, de már nem is annyira egyedi. Budaörstől a baranyai Pellérdig, Sásdtól Miskolcig találkozhatunk hasonló, világos mészkőből emelt önkormányzati központokkal, amelyek egyszerre tudnak tekintélyesek és egyben hűvösen elegánsak is lenni. Városi reprezentáció ez is, de egészen más logikát követve: itt például rögtön a helyválasztással. A városháza a templom mögé és egy lakótelep előterébe került, köztes területre, egy kis ligetbe, melynek fiatal fái határozottan elkülönülnek az egyházi épületeket körülvevő óriás platánok övezetétől. Átmenő forgalom alig van, a környezet pedig olyan természetközeli nyugalmat sugall, amelyet a skandináv építészettel szoktunk azonosítani.
És semmi vármegyésen dagályos pöffeszkedés vagy a modernnek az a gyakori paternalista nagyképűsége, hogy „ámuljatok bennszülöttek, a Nyugatot hoztuk le ide, nektek!” (Vezető tervezők: Menyhárt Gergő, Guzmics György, Menyhárt-Guzmics Annamária, Guzmics-Kiss Andrea, Fenes Tamás.) Az U alakú épület horizontális nyugalmat áraszt, nem tör az égbe, általában nem magasabb a két szintnél, miközben körbejárható és minden oldalról változatos. Fő hangsúlyt itt is a bejárat kapott többfunkciós belső és külső udvarával. A bal oldali szárny egy magtárépületet idéz, a jobb oldali szolid toronyimitációval a herendi Porcelanium híressé vált kéménykürtőjét és a szomszédos templomtornyokat. A burkolat kőhéját a világító- és ablaknyílások sormintái teszik változatossá, hol lőrésszerűek, hol oszlopokat vagy erkélysort imitálnak, csupán a bal oldali tömb kutyaólhoz hasonló tetőablakai lógnak csak ki az összhangzatból.
Az új városháza egyszerre sugall tekintélyt, de nyitottságot is, és igazából ez a sugallat imponáló, ami a fejünkben élő Hivatal képét próbálja átformálni: itt már nincs helye a szokásos szorongásnak, olajozott operativitást sejtet, de minden fakszni nélkül.
A Hivatal persze nem elsősorban az épülettől lesz jobb, bár ki tudja. De ez az épület más, egészen más, és ettől talán a potenciális ügyfeleknek is más lesz kicsit. Tágabb perspektívában pedig úgyis az idő dönt.
