A második újrakezdés

A válság jó, a kicsi szép – így foglalta össze Hartyándi Jenő igazgató az idén április 26. és 30. között megrendezendő 22. Mediawave Nemzetközi Film- és Zenei Fesztivált érintő változásokat. Jelesül, hogy a rendezvény immár másodszor is költözni kényszerül – korábban Győrből, most pedig Szombathelyről Komáromba, a monostori erődbe. Ahogy Hartyándi fogalmaz, most, hogy már hivatalosan is vándorfesztiválról van szó, önvizsgálatra kényszerültek, és úgy döntöttek, visszatérnek az alapokhoz. Szeretnék visszahozni a mustra korai éveinek hangulatát: a szakember szerint egy-egy városban nem lehet igazi fesztiválhangulatot teremteni, mert az emberek nem célirányosan odamennek, hanem csak benéznek. Az újítások között emiatt is döntöttek a helyszín és a napok számának csökkentése mellett.

A „második újrakezdés” tehát a koncentráció jegyében zajlik majd, a korábbi, „szétszórt” rendezvény helyett most minden eseményt a monostori erőd Dunai bástyájának környékére csoportosítanak. A Mediawave rajongói előtt egyébként ez a helyszín nem ismeretlen, 2002 óta rendszeresen szerveztek ide majálisokat Hartyándiék. Az intim hangulat érdekében számosmás újítást is kitaláltak, például nem tiltják majd, hogy saját ételt és italt hozzanak magukkal a fesztiválozók, sőt még a csereberét is ambicionálják. Kvázi feudális gazdaságra lehet majd számítani.

– A filmes programban nincs mit újrakezdeni, abból válogatunk, ami elénk kerül – teszi hozzá immár Silló Sándor dramaturg-rendező, aki a program ősszelektorai közé tartozik. A válogatás koncepciója pedig továbbra is az, hogy a médiából kiszorult műveknek adjanak lehetőséget. A filmes úgy érzi, hogy most a kísérleti filmes blokk igazán erős, ám a számok is magukért beszélnek: a program 76 országból érkezett 1068 nevezésből alakult ki, amelyekből az előzsűri 74 filmet válogatott a nemzetközi verseny szekcióba (5 játékfilmet, 17 kisjáték-, 20 animációs, 19 kísérleti és 13 dokumentumfilmet). A filmrajongóknak észnél kell majd lenniük: minden egyes művet csak egyszer vetítenek le. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően két külön zsűri dolgozik a fesztiválon: Jirí Menzel cseh rendező, Stefan Kitanov, a szófiai filmfesztivál igazgatója és Durst György producer a játék- és kisjátékfilmeket, míg Ohad Itach izraeli rendező, Ladik Katalin költő, színész, performer és Radu Igazság román fényképész és filmes az animációs, kísérleti és dokumentumfilmeket értékeli majd. Durst mindemellett egy filmszakmai vitanapot is szervez, melynek célja, hogy szembesítsék a döntéshozókat a ténnyel, miszerint a kisfilmek támogatása nem megoldott. „Sokkal több nemzetközi díjat kaptunk kisjátékfilmekért, mint a nagyokért. A célunk, hogy ismét létrehozzunk egy olyan műhelyt, mint annak idején a Balázs Béla stúdió volt” –mondta a producer.

Mediawave nem múlhat el pazar zenék nélkül. A Dunai bástyát rogyásig megtöltik koncertekkel, főleg dzsessz- és etnozenei fókusszal. Április 27-én a tavalyi fesztivál alatt elhunyt Szabados Györgyre emlékezik a Mediawave, április utolsó vasárnapján pedig nemzetközi dzsessznap lesz, friss és klasszikus, hazai és külföldi nagyágyúkkal. A fesztivál zárónapján Mérai Lakodalom és Menyegző ad komplex autentikus népművészeti élményt erdélyi, felvidéki és magyar zenészekkel, táncosokkal és eredeti cifraszoba-díszlettel a látogatóknak.

A fesztivál költségvetésének tetemes részét az erőforrás minisztérium biztosítja, a miniszteri keretből még tavaly novemberben kaptak 30 millió forintot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.