Rossz ómen

Kodolányi János: Földindulás Új Színház

Nem jó ómen a Földindulással színházat nyitni. Patkós György, miután a zsidótlanítás jegyében a színészkamara közreműködésével 1939 januárjában extra szubvencióval megkapta a Belvárosi Színházat, február 11-én bemutatta Kodolányi János darabját, Páger Antallal a főszerepben. A siker ugyan állítólag hatalmas volt, Patkós másfél év múltán mégis továbbadta az épületet híradómozi céljára. Ezért kizárták a kamarából. Dörner György és Pozsgai Zsolt nem babonás, és ilyesmi velük nyilván nem fordulhat elő. Az ölükbe pottyant Új Színházat is a Földindulással nyitották meg.

Pozsgai Zsolt átíró és rendező néhány szereplőt kihagyott, viszont megtoldotta a darabot egy hegedűssel a háztetőn. Az aláfestő zene felülről szól. A Sólem Aléchem regényéből készült musicalre emlékeztető gesztusnak egyéb értelmét nemigen látni, hacsak nem emlékeztetést arra, hogy mégiscsak a pesti zsidónegyed közepén vagyunk. Maga a mű inkább egy másik, ugyancsak évszázados darabra emlékeztet, Csehov Cseresznyéskertjére. Ott a jobbágyból lett tőkés, Lopahin vásárolja fel az ősi birtokot nyaralótelkek céljára, Kodolányinál egy német, Pozsgainál egy Amerikából hazatért falubeli magyar befektető veszi meg a földeket, hogy fürdőt létesítsen.Más hasonlóság persze nincsen, mint ahogyan a Hegedűs a háztetőnnel sem.

A történet érzelgősen politizáló giccs, a mindenkori demagógia szokásos következetlenségeivel. A sötét, nyomorult, egykéző ormánsági faluban a birtokos családba házasodott férj fellázad, amikor születendő második gyermekét elhajtják, így aztán kidobják. Ám a nagyszülők szemefénye, a vagyon leendő örököse belefullad a folyóba (amelynek modernizálását a haszonleső külföldi szorgalmazná), de a fiatalasszony, aki az életveszélyes magzatelhajtás után mégis követi a férjét, ismét teherbe esik. Íme a boldog vég. Hogy mi lesz azután? Feltehetőleg kezdődik az egész elölről, mihelyt az asszonyka netán még egyszer teherbe esik, és az újabb gyerek megint veszélyeztetni fogja a birtok egyben maradását. Egy operettnél, amikor mindenki egymásé lesz, az önfeledten örvendező néző természetesen nem gondol bele, hogy milyen lesz a szép ifjú pár majdani házasélete. A Földindulás az élet rideg valóságával szembenéző mű akarna lenni. Mit számít azonban logika és realitás, ha elvekről van szó. Ha az alkotót gyermeteg antikapitalizmus, elszánt modernizáció- és idegenellenesség fűti.

Az előadás nem jobb a történetnél. Színházilag ómódi. Nem konzervatív, hanem ásatag. Nem eszközeiben, hanem szellemében. Mira János díszletében akár eleven játék is folyhatna. A parasztportát gerendaváz jelzi, ennek tetején hegedül ifj. Farkas Sándor. Rátkai Erzsébet falusi öltözékei hitelesek, az istenes bolond lány rikító sárga ruhája nyilván fontos jelzés akar lenni. Az viszont inkább csak vicces, hogy az Amerikából hazatért magyar bankfiú cowboynak öltözve kereskedik a faluban, ahonnan apja elszármazott.

Igazi, jelentékeny színészi teljesítményt csak Földes Eszter nyújt, bár a vallási tébolyt keserves kurválkodással egyesítő figurát bizonyára csak egy groteszk előadásban lehetne stílusosan megformálni. Mégis, legalább szín és lélek van az alakításban. Nagy Zoltán öreg orvosa jól megfelel a szerepnek. Ők ketten a társulat tagjai, a többiek vendégek. Lux Ádám jóakaratúan cinikus, nyüzsgő üzletemberében még van némi emberi. Egész rokonszenves, pedig utálnunk kellene. Koncz Gábor és Bordán Irén igyekszik takarékoskodni a parasztábrázolás manírjaival, tartalmat azonban nem tudnak helyette felmutatni. Farkasinszky Edit nem is takarékoskodik. Szakács Tibor a főszerepben tanultan szakszerű, a feleségét játszó Koncz Andreán viszont csak a lelkesedés látszik, tanulmányai egyáltalán nem.

Egy színház nyitódarabja általában túlmutat önmagán, programot jelez. A Földindulás előadásának társadalmi-politikai üzenete inkább csak együgyű. Művészi színvonala riasztóbb. Ez az igazán rossz ómen. Főképp, ha nem vagyunk babonásak.

Koncz Andrea Juli és Szakács Tibor Kántor János szerepében
Koncz Andrea Juli és Szakács Tibor Kántor János szerepében
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.