Örömzene a falon át
Néha be-befut guruló bőröndjével néhány lány Budapestről, ketten Szombathelyről, egy influenzás fiú Ausztriából. Ők tavaly, tavalyelőtt ebből a zenekarból röpültek ki, már máshol tanulnak, de péntek esténként elsőként ide vezet az útjuk muzsikálni, csak utána mennek haza megenni a mama által nekik készített vacsorát vagy megölelni a barátokat, barátnőket. A marcaltői önkormányzat kisbusza is befutott már, Jámbor Ibolya Marcaltőn lakó csornai iskolaigazgató, a zenekart működtető művészeti egyesület vezetője saját kocsijával kíséri őket s szedi össze azokat a fiatalokat a környékbeli falvakból, Szanyból, Ihászból, akiknek a kisbuszban már nem jut hely.
A zenekar története arra az időre nyúlik vissza, amikor 2003-ban megérkezett Marcaltőre a Kárpátaljáról származó zenetanár, Orosz Árpád. Ekkor kezdődött meg a faluban a zeneiskolai oktatás. Rövidesen tizenöt diákkal megalakult a „tetszés szerint” jelentésű zenei szakkifejezés nyomán Rubatóra keresztelt fúvósegyüttes. Az akkoriban még csak a Rábaköz néptánchagyományainak élő megőrzéséről ismert Szany iskolásai fújták a trombitát, klarinétot, később a szaxofont, harsonát.
Aztán a rendkívül karizmatikus OroszÁrpád Csornára került, az együttese pedig – kiegészülve a kisváros fiataljaival – követte őt. Most negyvenöten vannak, a tízévestől a gimnazistán át a rábaszentandrási evangélikus lelkészig. Jó néhányan ebben a körben nőttek fel, vannak, akik itt kaptak inspirációt az énektanári pályára, de a műszaki képzésen tanulók sem hagytak fel a zenéléssel, és péntekenként ide járnak vissza. Sokan azt mondják: az Árpi és a muzsika miatt.
– Itt mindenki tőlem kapta kézbe az első hangszerét – mondja az együttes vezetője. – Hogy éppen fuvolát vagy klarinétot-e, azt a diák személyisége és a zenekar pillanatnyi szükséglete határozta meg. Akad, aki vett magának, mások kölcsönzik vagy az iskoláét használják.
A Molnár ikerlányoknak – Erikának és Dórának – a Pápa melletti Ihászból a Rubatón át vezetett az útja a szombathelyi zeneművészeti középiskolába, már a Szombathelyi Filharmonikusokkal is felléptek. Dóra klarinéton, Erika szaxofonon játszik. Történetükben van valami népmesei, vagy ha már sztárok volnának, azt mondanám: hollywoodi fordulat. Édesanyjuknak nem volt pénze arra, hogy beírassa őket a marcaltői zeneiskolába. Ezért – csakúgy, mint a folyosón lábukat lógató kamasz fiúk – kisiskolásként a falakon keresztül hallgatták a zeneórát, s otthon, emlékezetből, mindenféle előképzettség nélkül, pontosan lejátszották furulyán a hallottakat. A tanárok felfigyeltek rájuk, s azonnal behívták mindkettőjüket az együttesbe. Az érettségi után Erika Miskolcon, Dóra Szegeden, az egyetem zeneművészeti karán tanul majd tovább. Választásukat az vezérelte, hol tanítanak hangszereik olyan tanáregyéniségei, akiket különösen nagyra tartanak.
A kisebbek közül a nyolcadikos győri Varga Dóra Németországban élt ott dolgozó szüleivel, s külföldön kezdett el fuvolázni. Most Csornára jár zeneiskolába, s a Rubatóban azért is szívesen játszik, mert a nagyobbak is befogadták. Orosz Árpád személyén kívül ez a fő vonzerő az Ihászról idejáró Selmeczi Anna számára is. Közösséget találtak egy közösséghiányos, önző világban. Dóra nővére egyébként most Párizsban tanul, s az egyetem mellett zongorázik. – A zene kísér bennünket, bárhova megyünk – állapítja meg Dóra magától értetődő természetességgel. A Nyugat-magyarországi Egyetemen ének–magyar szakon tanuló szanyi Zsebeházy Kata azon kevesek közé tartozik, akik beszélni is tudnak a zenéről. Azt mondja, játék közben a muzsika mindig előhív belőle egy képet –és nem mindig ugyanazt. Ezt a részletgazdag képet csodálja, színezi, értelmezi, festi tovább a zenével. – Azért maradt meg ez a zenekar, s valószínűleg azért vagyunk szívesen együtt –jegyzi meg –, mert tapasztalataim szerint a zenélő embereknek magasabb az érzelmi, közösségi intelligenciájuk.
Az együttes rendszeresen fellép, nyáron egy balatonalmádi iskolában laknak, főznek, próbálnak, strandolnak, este pedig játszanak a bornapokon. Nemrég egy szicíliai zenekart láttak vendégül, most hívták vissza őket egy tíznapos fesztiválra. Csak az útiköltséget kellene kifizetniük, de arra sincs pénzük. A csornai önkormányzat 360 ezer forinttal az idén már támogatja őket, a marcaltői polgármesteri hivataltól ingyen kapják a kisbuszt a próbákra, ám 45 embert Szicíliába kivinni nem tudnak. A pályázati pénz meg egyre kevesebb. 2010-ben még 1,8 millió volt az egyesület költségvetése, tavaly már csak 1 millió, és az idén ennél is sokkal kisebb összegből kell gazdálkodniuk.
