Úgy döntöttek, beszélnek róla
Newson a héten Budapesten járt a társulatával, nem is először. Úgy húsz éve Szabó György még a Petőfi Csarnokba invitálta, azóta legalább háromszor léptek fel a Trafóban. A csütörtöki Can We Talk About This? (Beszélhetünk róla?) előadás előtt Lévai Balázs beszélgetett az alkotóval.
Kérték, ne fotózza senki. Hogy miért ne, az nem derült ki,mi először biztonsági szempontokra tippeltünk, bár eztmegdönteni látszott, hogy a beszélgetésre akár egy atombombát is be lehetett volna vinni. Aztán megtaláltuk Mestyán Ádám interjúját a Színház című folyóiratban, ahol Newson csakis napszemüvegben és sapkában engedte a fotózást. Azt mondta, pszichológusként végzett, és az a dolga, hogy másokat figyeljen meg, ne őt nézzék. Szóval nem először jár Budapesten a művész, mégis hárítja Lévai Balázs kérdését, amely azt firtatja, lát-e változást Magyarországon. Nem akar politizálni, keveset volt itt ahhoz, hogy megítélhesse az ország állapotát.
A Can We Talk About This? előadással sem ítélkezni, konfrontálódni akar: a politizálás bizonyos tekintetben persze elkerülhetetlen. Meg akarja mutatni az akár halállal, akár kirekesztéssel járó következményeit annak, ha valaki megkérdőjelez bizonyos iszlám szokásokat, nézeteket, netán ideológiai vitát kezdeményez. A hangsúly a figyelemfelkeltésen, a vita generálásán van, valamint azon, hogy ne engedjük a problémák – félelemből fakadó – szőnyeg alá söprését, ne adjunk teret a „ne beszéljünk róla!”-mechanizmusnak. A címét is ennek köszönheti a produkció, jelesül, hogy igenis, ki kell beszélnünk a vitás kérdéseket. Amúgy ugyanezt próbálta volna a marseille-i fesztiválon is, ha a fesztiváldirektor nem fél a témától, mivel a város negyede muszlim. Az persze már a saját döntése, hogy olyan országba nem mennek az előadással, ahol a muszlimok többségben vannak, továbbá Izraelbe és Szerbiába sem. (Ott még túl közelinek tartja a háborút.)
Lloyd Newson sosem sértené meg az istenfélőket, legyen szó bármilyen vallásról. De nem tud némán elmenni amellett, hogy egy vallás a szabad önkifejezést gátolja, a nők jogait csorbítja, vagy erőszakot követ el. Dokumentarista előadásához interjúkban elmesélt élethelyzeteket vagy tévéhíreket használt fel, legyen szó akár Theo van Gogh haláláról vagy Salman Rushdie könyvének nyilvános elégetéséről. Adatokat is hozott, statisztikákat. Például arról, hogy a brit muszlimok nulla százaléka fogadja el a homoszexualitást, legalább nyolcvan százaléka elítélné azokat, akik a dán Mohamed karikatúrákat készítették, publikálták. És arra a meglepő tényre hívja fel a figyelmet, hogy a muszlimok meggyilkolásáért kilencven százalékban egy másik muszlim a felelős.
Előadásuk – amelyben a művészek egyformán tökéletesen táncolnak és beszélnek – kronológikus. 1985-től 2011-ig, a bemutató dátumáig ível. Az első történet Bradfordba visz, ahol parázs vita bontakozott ki egy iskolaigazgatói megnyilatkozás nyomán. A direktor a multikulturális politikát kritizálta, és szükségesnek tartotta, hogy a Nagy-Britanniában élő etnikai kisebbségek – saját kultúrájuk ápolása mellett – igyekezzenek beilleszkedni, megtanulni például angolul. Ray Hunnifordot rasszistának minősítették és leváltották. Egy másik eset: halálosan megfenyegették azt az imámot, aki szerint az iszlám és a tudomány, azaz a Korán tanításai és a darwini evolúciós elmélet nem zárja ki egymást.
A történetek egyre peregnek, újabb és újabb nevek kerülnek fel a falra. A szereplők egy részét megölték, másokat ellehetetlenítettek, akad, aki ma is bujkál. A DV8 csapatából hárman muszlimok, egyikük mélyen vallásos, de a darab tartalmával mindnyájan egyetértenek.
Newson már új előadáson gondolkodik. Ehhez Budapesten, a Trafóban tartott szereplőválogatást.
Szó szerint
A Beszélhetünk róla? című előadással indult a Trafóban a március közepéig futó Képek Ideje – Temps d’Images Fesztivál, amelynek következő állomása a DV8 produkciójához módszertanában és tematikájában is kapcsolódó hazai verbatim színházi produkció, a PanoDráma Szóról szóra című előadása lesz február 28–29-én.
