Testvérek és függőségek
– Nem volt szándékomban provokálni vagy sokkolni. Amikor kamaszként átéltem ezt, nagyon egyedül voltam. A magányt, az azzal járó nyomasztó élményeket akartam bemutatni –mondja Linda Stift, akinek második regénye, a 2007-ben megjelent „Stierhunger” (szabadfordításban Farkaséhség) komoly hullámokat kavart Ausztriában. A szerző volt az első szülőhazájában, aki regényt szentelt a bulimiának. Ráadásul gyomorforgató részletességgel írva le a különböző falási, majd hányási-öklendezési szakaszokat.
A Stierhunger főszereplője egy fiatal nő, aki összeismerkedik Idával, az Erzsébet osztrák császárnéra ésmagyar királynéra (1837–1898) kísértetiesen hasonlító idősebb hölggyel. Sisi „alteregójával” hihetetlen kalandokba keverednek, portyáik során az egyik bécsi múzeumból ellopják Ferenc József feleségének kokaininjekciós fecskendőjét. Amikor Ida beleun „pártfogoltjába”, lecseréli egy fiatalabbra – ahogy a néhány udvarhölgyével leszbikus viszonyt fenntartó, a nagy német romantikus költőért, Heinrich Heinéért rajongó Erzsébet Amália Eugénia is cserélgette intim környezetének tagjait.
– Sisit azért választottam, mert jelképes figura. Tudtommal ő volt az első történelmileg dokumentált híresség, aki anorexiától, bulimiától és fitneszőrülettől szenvedett. Csupa olyan szenvedélybetegségtől, amely ma nagyon elterjedt a nyugati társadalmakban –magyarázta a lapunknak adott interjújában a nemrég Budapesten járt 42 éves osztrák írónő.
A Stájerország déli részéről, a szlovén határ közeléből származó Stiftet alapvetően az emberek közötti függőségi kapcsolatok érdeklik. A kiszolgáltatottságból és az egymásra utaltságból eredő különleges elegy. Első regényében, a 2005-ös „Kingpeng”-ben két lánytestvér bonyolult viszonyát írta meg. Kinga és Nick egy lakásban élnek, közösen visznek egy cateringvállalkozást, és feltehetően viszonyuk is van egymással.
Szintén a testvérlét foglalkoztatja az egykeként felnőtt, bevallottan a testvértematika bűvöletében élő szerzőt az idén megjelent „Kein einziger Tag”-ban (szabadfordításban: Nincs olyan nap). A két főhős, Paul és Paco sziámi ikrek, akiket gyerekkorukban műtétileg elválasztanak egymástól. A beavatkozást egyikük akarta, a másikuk nem. Messze is kerülnek egymástól, míg egy szép napon a ragaszkodó fivér beállít ikertestvéréhez, teljesen felforgatva annak életét.
– Mindig megdöbbent, amikor sziámi ikrek szétválasztásáról hallok vagy olvasok. Sajnos gyakran előfordul, hogy az egyik testvér belehal a műtétbe. Számomra felfoghatatlan, hogy az egyik kárára a másik tovább élhet – magyarázta 2009-ben a neves Ingeborg Bachmann irodalmi díjra jelölt írónő, hogy miért nyúlt ehhez a bizarr témához.
A bécsi egyetemen germanisztikai szakon végzett Stift csak közel a harminchoz kezdett el publikálni. Az írás ugyan könnyen ment neki, de félt bárkinek is megmutatni a kéziratait. Végül összeszedte a bátorságát, s elindult egy bécsi női magazin sci-fi novellapályázatán, ezt legnagyobb meglepetésére meg is nyerte. A győztes elbeszélés arról szólt, hogy egy végletekig szennyezett világban az emberek csak üvegburák védelme alatt közlekedhetnek. Az első hellyel kapott pénz jól jött, a siker erőt adott a (szabadúszó) lektorként dolgozó szerzőnek, hogy irodalmi antológiákba és folyóiratoknak küldjön írásokat.
Ahogy a sziámi ikrek, úgy a bulimia kapcsán is sokat kutatott. Amikor más szenvedélybetegekkel beszélt, furcsa volt serdülőkorát visszanézni. A vidéken felnőtt Stiftnél tizenhárom évesen kezdődött a betegség, amit jó ideig titkolt a szülei előtt. Tizenhat évesen vette rá magát, hogy orvoshoz forduljon. A kisvárosi pszichoterapeuta azonban nem tudott vele mit kezdeni, mivel fogalma sem volt erről a betegségről. –Valószínűleg én voltam az első esete. Mivel jobb nem jutott az eszébe, nyugtatókat írt fel – idézte fel az emlékeket a pszichoregényekhez ragaszkodó,magyarul egyelőre nem olvasható Stift.
A négyéves kisfiát nevelő édesanya nem gondolja, hogy a bulimia nyílt felvállalásával tabukat tört volna meg. A regény vegyes reakciókat váltott ki Ausztriában. Sokan, főleg férfiak azzal intézték el, hogy „na tessék, megint egy női téma”. Pedig a férfiaknak is érdemes szembesülniük a kétség kívül zavarba hozó témával. Már csak azért is, hogy időben felismerjék, ha a környezetükben élők – feleség, lánygyermekek, testvérek, barátnők vagy szeretők – belekerülnek abba az iszonyatos örvénybe, amelyet Linda kamaszként, húsz-huszonegy éves koráig kényszerült átélni.
