Ádám, Lucifer és hat Éva

Három dombormű koronázza meg a pesti Akácfa utca 59. egyébként is igen festői homlokzatát: egy szárnyas nőalak és két művészféle álldogál a negyedik emelet magasságában. Virágfüzéres gipszstukkók, merész erkélyek teszik mozgalmassá a látványt, s vonzzák a tekintetet fel, egyre feljebb. Odafönt három hatalmas ablak uralja a házat: szinte a bőrén érzi az ember, ahogy napfényben fürdik mögöttük a tér.

S valóban, nem véletlen ez a kialakítás, és nem véletlen a festőpalettás-tervrajzos alakok megjelenése sem. Eleve műtermeknek épült a felső szint: a háznak nem más volt ugyanis a megrendelője, mint a neves műgyűjtő, Ernst Lajos. Az első használók egyike pedig az akkor, 1908-ban mindössze huszonnégy éves Kisfaludi Strobl Zsigmond, aki nem kis részben ennek a nagylelkű segítségnek köszönhetően vett repülőrajtot, és indult el üstökösszerűen felívelő pályáján.

Emléktábla azonban nem figyelmeztet erre a tényre a házon, ami valamelyest érthető is: elvégre alig három év múlva a szobrász a Százados úton kialakított új művésztelep lakója lett, s ott, a kültelkeken alkotta meg jelentős részét annak, amit az életművének ismerünk. A városligeti Íjásztól a budavári Magyar huszárig, és Szent Imre herceg szobrától, illetve a később lebontott Szabadság téri irredenta emlék Észak című kompozíciójától a soha fel nem állított Horthy István emlékműig. (A Gellért-hegyi Szabadságszobor vagy épp a Parlament előtt most álló Kossuth-szoborcsoport viszontmár a Stefánia úton készült. Ez egy másik, de ugyancsak hosszú történet.)

A Százados úti műtermet örökíti meg az itt látható fotó is. A mester, immár középkorú férfi, makulátlanul fehér szobrászköpenyben, mellette hat méltóságteljes vagy épp kacéran mosolygó hölgy, fölöttük pedig egy irdatlan nagy, lázas küllemű szobor, egy szárnyas és egy mezítelen férfialakkal. Mégis, mi történik itt?!

A legegyszerűbb talán a szobor kilétét felderíteni. Több helyen is található fotó erről a kompozícióról, amely Madách-emlékmű néven szerepel az adattárakban, noha a drámaírót kár is volna keresni az alakok között – Lucifer és Ádám magasodik itt Az ember tragédiájából. A mű történetét eddig Prohászka László dolgozta fel a legalaposabban Szoborhistóriák című könyvében: az általa gyűjtött adatokból kiderül, hogy bármilyen furcsán hangozzék is, Masaryk elnök alsósztregovai látogatása indította el a budapesti Madách-szobor történetét.

Történt ugyanis, hogy a csehszlovák állam elnöke ezen a viziten úgy nyilatkozott, emlékművet fognak állítani a nagy drámaírónak a szülőhelyén. Ezt hallva a Kisfaludy Társaság is sietve gyűjtésbe kezdett, s végül sikeresen megelőzte a szomszéd ország hivatalosságait: 1936-ban avatták fel Rigele Lajos pozsonyi szobrász alkotását az alsósztregovai síron.

Ezt követően már Budapest sem tétlenkedhetett, mert bár elméletben már egy komplett sugárút is őrizte a drámaköltő emlékét a fővárosban, szobortéren csak egy márvány büsztöt tudott a közösség felmutatni. Hlavatiné Somló Sárimásfél évtizeddel korábban elkészült munkáját 1936-ban állították ki a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházban. Ráadásul a sugárúttal is voltak gondok, hiszen a Városházával szemközt, az Erzsébetváros szívében nyitni tervezett útvonal már a tervezőasztalon egyre keskenyebbé és mind kevésbé monumentálissá vált, s mire az árkádos fejépület az évtized végén felépült, már egy viszonylag szerény Madách Imre térrel és mögötte a semmibe vezető Madách Imre úttal kellett beérnie Az ember tragédiája szerzőjének.

1938 tavaszán kiírták tehát a pályázatot, de a beérkezett másfél száz pályamunkát a nagyközönség és a szakértők is fanyalgással fogadták. A korabeli híradások szerint „a pályázaton részt vevő kiváló szobrászaink is szinte kivétel nélkül gyöngébb tervet küldtek be, mint amilyent eddigi munkásságuk alapján elvárhattunk volna. Oka ennek talán az volt, hogy mindegyik túl akart tenni maga magán, mert olyan súlyosan nehezedett rá a Madách-szobor jelképes jelentősége, hogy valami egészen rendkívülit akart alkotni. A nagy gesztushoz azonban hiányzott a kellő erő”.

Bár a pályázat sokakban még azt a gondolatot is megérlelte, hogy az államnak mellőznie kéne ezt a demokratikus, de hasztalan procedúrát, s egyszerűen megbízást adni az általa alkalmasnak talált művésznek, a bírálóbizottság folytatta munkáját. Öt művészt (Ligeti Miklóst, Borbereki Kovács Zoltánt, Grantner Jenőt, Pátzay Pált és Telcs Edét) fejenkét 1500 pengővel díjazott, másik ötöt pedig meghívott egy szűkebb pályázatra. Medgyessy Ferenc, Szentgyörgyi István, Dózsa Farkas András és Pásztor János mellett Kisfaludi Strobl Zsigmond jutott be ebbe a fordulóba, habár az ő alkotásukra is igaz volt Lyka Károly kritikája: nem a drámaírónak, hanem fő művének mintáztak szobrot.

Kisfaludi hagyatékában fennmaradt két, 1937-es keltezésű Madách-emlékműterv is. Az egyiken Ádám és Éva egyensúlyoz a kicsiny földgolyóbison, a másikon maga Madách látható, amint gondterhelten és festői leplekben üldögél. Az a szoborcsoport azonban, amellyel végül megnyerte a pályázatot, alapvetően eltér mindkettőtől. Ahogy emlékirataiban írja az immár elkészült öntőmintáról: „a négyméteres Ádám, aki a Fény, a Világosság, az Isten felé fohászkodik, mellette az örök ellenfél, Mefisztó, ki mellét tépi, mert nem ő győzött”.

Kritikusai viszont nem voltak restek egy fontos hiányra felhívni a figyelmét, mondván, hogy ha már nem Madáchot ábrázolja – a költő portréja ugyanis kizárólag a talapzaton tűnt fel –, hanem a nemzeti drámát, akkor „Madách költeményének három szereplője közül egyiket sem hagyhatja ki, a költeményt Ádám, Éva és Lucifer alakjaival kell szimbolizálnia. Ki nem elégítő tehát minden olyan megoldás, tehát a pályadíjnyertes mű is, amely Éva alakját mellőzi, hiszen a férfi és nő viszonya egyik alapvető eleme Madách művének” – írta például Farkas Zoltán a Nyugatban.

Azt sajnos nem tudom, kinek jutott eszébe fotóvá érlelni a fenti gondolatot, de úgy sejtem, valamelyik korabeli újság hozta össze a randevút Kisfaludi Strobl, a szobor és a hiányzó alak között. A fénykép mindenesetre több példányban is létezik, legutóbb a Fortepan honlapján bukkant fel. Mivel a mester önéletírása szerint tizenegy hónapon át dolgozott a gipszmintán, feltételezhetjük, hogy valamikor 1939 végén, 1940 elején készülhetett el a mű a Százados úton.

A szobrász ekkorra nemcsak az egyik legelismertebb, legtöbbet foglalkoztatott hazai művész lett, hanem – Rothermere lordnak hála – Angliábanis fényes karriert futott be. Évek óta műtermet tartott fenn Londonban, és László Fülöp mellett őt is nagyra becsült portréalkotóként tartották számon, többek között a királyi család is számos művet rendelt tőle. Nem csodálkozhatunk azon, hogy némiképp savanyú képpel állt a kamera elé, amikor testet öltött a kritika, amelyre később így emlékezett: „Éva alakját elhagytam a kompozícióból, ezt sokan szememre vetették, de én csak az Embert – a felfelé törekvőt – és Lucifert, a nagy kísértőt akartam ábrázolni”.

Hat Éva tett azon a napon látogatást a mester műtermében. Hat színésznő, akinek fontos alakítása volt Madách hősnője, köztük a legfiatalabb, az akkor húszas évei közepén járó Lukács Margit, aki épp 1939-ben kezdte játszani a szerepet a Nemzeti színpadán. Ő áll a kép közepén, körülötte pedig (köszönet az azonosításért Gajdó Tamás színháztörténésznek és Tarján Tamás irodalomtörténésznek) T. Mátray Erzsi, Lánczy Margit, Szabó Margit, Tasnády Ilona és Paulay Erzsi. Legtöbbjük a Nemzetiben volt Éva, de Lánczy Margit például a Szegedi Szabadtéri Játékokon alakította nagy sikerrel a szerepet, 1936-ban.

Mondom, azt sajnos nem tudjuk, kinek jutott eszébe elkészíteni a fricskával felérő fotót, de arról elég pontosan beszámolhatok önöknek, mi lett a szobor sorsa. Noha kezdetben a tabáni Döbrentei téren jelölték ki a helyét, végül 1942-ben a Városligetben, a szökőkút mögött épült meg a Madách nevét és domborművű portréját hordozó talapzat. Ádám és Lucifer alakja azonban sosem került rá: „a gipszet már a bronzöntödébe szállítottuk, de jött a háború, és egy bomba szétrombolta” – emlékezett a művész. A háború után pedig már csak akkor került szóba újra a Madách-emlékmű, amikor 1950-ben keresni kezdték a Sztálin-szobor helyét. Hamar világossá vált ugyanis, hogy az árván maradt posztamens környéke ideális helyszín lehet a grandiózus alkotás számára.

Azon a pályázaton is elindult egyébként Kisfaludi Strobl Zsigmond, de végül nem ő nyert. Így aztán neki egy másik szobrát robbantották fel 1956-ban a diktátor emlékét mielőbb eltörölni vágyó tüntetők. „A nagy Sztálinnak a hálás magyar nép” feliratú munkásember-parasztasszony-két-boldog-gyermek csoportozat eredetijét Moszkvába küldte a magyar kormány, s csak másolatát állították fel 1950. április 2-án a Szabadság téren. Réges-régen a feledés lett a sorsa ennek is.

Legutóbb a Fortepanon bukkant fel a rejtélyes fotó a Madách-szoborról
Legutóbb a Fortepanon bukkant fel a rejtélyes fotó a Madách-szoborról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.