Van, ahol az erőszak mozgat mindent
Ezzel pedig remek alkalmat teremt arra, hogy a filmeken keresztül bepillantást nyerhessünk a ma már igazából egzotikusnak nevezhető kultúrákba, társadalmakba.
Ennek megfelelően pikáns művekből sosincs hiány ezen a mozgóképes mustrán. A Sunny Days című kazah mozi már-már abszurdan különleges egy európai néző számára. Különösen a filmnyelve, olyan, mintha egy amatőr produkciót néznénk mondjuk a hatvanas évekből, igaz, olyat, amely gyönyörű, emberi történetet mesél el. Hőse (aki inkább áldozat) a huszonkilenc éves névtelen férfi, aki napról napra él, és várja, hogy valami pozitív történjen vele. A mai kazah valóság azonban ezzel nem igazán kecsegtet: Nariman Turebajev rendező ugyan néhány jelenetben megenged némi Kaurismaki-féle humort, de alapvetően a pesszimizmus kerekedik felül. A legjobb szakmai jelző erre a filmre talán a bájos lenne, bár magánál a művészeti értéknél most sokkal fontosabb volt a kulturális környezet, ahonnan jött, amelyet ábrázol. Azt például, hogy Kazahsztánban mekkora társadalmi különbség van a nagyon kevés gazdag és a rengeteg nincstelen ember között, hogy ebben az országban mennyire kilátástalan egy mai fiatal sorsa. Ugyanez egyébként igaz a Salt White című grúz produkcióra is (melynek rendezője, Keti Macharaviani lett a legjobb első filmes díj tulajdonosa), ám itt a végkifejlet megnyugtató hepiend. Mindemellett a film hangulata is inkább poetikus, mint tragikus: lírai cselekményvezetésen és képi világon keresztül mutatja meg a mindennapi grúz nyomorúságot, ugyanakkor itt erős jövőképet is sugallnak az alkotók.
Nem mellékesen, a 21. cottbusi filmfesztivál legértékesebb díjait orosz filmesek vitték el. A húszezer euróval járó, Lubina névre keresztelt elismerést a Twilight Portrait rendezője, Angelina Nikolova kapta. Németország második legöregebb filmszínházában, a gyönyörűen felújított Weltspiegelben tartott vetítés előtt a direktor megjegyezte: ez a tökéletes mozi a bemutatóhoz. Ugyanis a német mozikban nyugodtan lehet sörözni, illetve borozni (méghozzá üvegpohárból), és ahogy Nikolova fogalmazott, a nézőknek szükségük lesz egy italra, már a látottak miatt. Ez nem bizonyult túlzásnak, a Twilight Portrait valóban „ütős” mű, mely a mai orosz társadalmat átitató erőszakot képes húsba vágóan illusztrálni. A cselekmény a gazdag és csinos fiatal nő, Marina körül összpontosul. Egy külvárosi lakásban vele eltöltött néhány óra után a szeretője úgy dönt, hogy más irányba megy, és magára hagyja őt: a lepukkant negyedben minden megtörténik vele, ami megtörténhet: egy kocsmában nem hajlandók segíteni neki, csak ha fogyaszt (aztán meg akkor sem), ellopják a táskáját, a pénzét és a telefonját, majd négy rendőr megerőszakolja és kidobja az útszélen. Alapesetben a néző ezután azt várná, hogy most majd a törvény és az igazságszolgáltatás kárpótolja, de erről szó sincs, minden korrupt és romlott (főleg a rendőrség). Marinában megfogalmazódik az önbíráskodás gondolata, de végül ahelyett, hogy bosszút állna, felkínáljamagát a férfinak, aki korábban őt megerőszakolta – ezzel a férfi történetét is megismerhetjük. A rendező e jelenetek során át gondosan illusztrálja, hogyan lesz ma valakiből állat a mai Oroszországban, ahol az emberi élet árfolyama most épp nem túl magas. A legjobb rendező díjával jutalmazott, szintén orosz Vladimir Kott Gromozeka című mozija ugyancsak az orosz társadalom erőszakossá válásáról szól, de ezt inkább tragikomikusan teszi, három párhuzamos cselekményszál kibontásával: egy haldokló orvos, egy a lányát a pornóipartól megmenteni igyekvő taxis és egy kiöregedett tehetetlen rendőr – akinek a fia profi bérgyilkos – bemutatásával.
Beszédes, hogy a szelekció talán legizgalmasabb műve – amely szintén illeszkedik a tematikába – az ökumenikus zsűri díját besöprő, román–lengyel koprodukcióban készült Crulic című animált dokumentumfilm olyannyira reális, hogy egy igaz történetet reprodukál. Claudiu Crulic történetétől hangos volt a média is: a Lengyelországban élő román férfit letartóztatták egy rablás miatt, melyet nem is követhetett el, mivel a bűntény időpontjában Olaszországban volt. A férfi az őt ért igazságtalanság miatt éhségsztrájkba kezdett, melybe végül bele is halt, mivel senki sem volt hajlandó segíteni neki. Anca Damian rendező két éven keresztül kutatott, mielőtt nekivágott volna a filmnek, mely egyrészt Crulic portréja a gyerekkorától kezdve, másrészt sokkoló bizonyítéka annak, hogy a huszonegyedik században Európában a bürokrácia erősebb az emberi jogoknál és magánál az élet értékénél. A mű egyébként vegyíti az animációt az élő filmmel, kevesen készítettek így filmet. Leginkább Ari Folman Libanoni keringője állítható vele párhuzamba, azaz Damian az animációval absztrakt és művészi szintre emel egy információs műfajt. Külön érdekesség, hogy a művet Lengyelországban maga a gyártó cég fogja terjeszteni decembertől – minden bizonnyal nem nagyon tolongtak a forgalmazók egy filmért, mely az országról olyan képet fest, mintha még mindig a sötét középkorban élnének.
A torinói ló Európa legjobbjai között
Szombaton a sevillai filmfesztiválon az Európai Filmakadémia (EFA) nyilvánosságra hozta a 2011-es Európa Filmdíj jelöltjeit: Tarr Bélát a legjobb rendezőt, Fred Kelement a legjobb operatőrt és Víg Mihályt a legjobb zeneszerzőt illető Európa Filmdíjra jelölték az akadémia tagjai A torinói ló című alkotásért. A három jelölés rekord, ugyanis ennyi kategóriában még soha nem versenyzett magyar produkció. Az Európa Filmdíj ünnepélyes díjkiosztója december 3-án lesz Berlinben.
