Kilincsek és konnektorok

A különös és az egyedi, a gyors és a lassú keveredik e heti Tandemünk két vendégének beszélgetésében. Kocsis Ágnes a Cannes-ban díjazott Pál Adrienn rendezője, S. Takács András a Spektrumon futó On the Spot sorozat fiatal férfi tagja.

Magazin: Amerikában miért a forgatókönyv dönt el mindent?

Kocsis Ágnes: Hollywoodban teljesen más a rendszer: egy producer meg akar valósítani egy filmet – azaz egy forgatókönyvet, és ehhez keres rendezőt, operatőrt, sztárokat stb. Összeszedi rá a pénzt, a befektetőket. Ez tisztán biznisz, nem az állam finanszírozza a filmeket, mint Európában. Hollywood az egyik legnagyobb üzletág. Ezért aztán mindenki biztosra megy, pénzt akar keresni. A forgatókönyv konkrét dolog, amiben – ha valaki nem tér el a megszokott filmes trendektől – valamelyest meg lehet bízni.

S. Takács András: Cannes is üzlet, csak más szabályok működtetik.

Kocsis Ágnes: Cannes filmfesztivál, a kettőt nem lehet összehasonlítani.

S. Takács András: Vásár is, piac, a forgalmazók nem szórakozni vagy gondolkodni járnak oda, hanem üzletelni.

Magazin: Az európai – magyar – filmes mit akar? Nem pénzt keresni?

Kocsis Ágnes: Nem is tudom. Én például azt szeretném, hogy olyan műalkotást hozzak létre, amelyik bizonyos szempontból újat mond és értékes. Biztosra csak akkor lehet menni, ha az ember középszerűt, de legalábbis olyat csinál, ami másnál már bevált. Ha a biztos sikerre vágynék, nem vállalnám a rizikót.

S. Takács András: Cseke Eszterrel, akivel az On the Spot előtt együtt jártunk egyetemre, Wim Wendersről készítettük vizsgafilmet. Wenders végig arra panaszkodott, hogy Cannes mennyire kommersz, ott is a biznisz számít. Ha nem szórakoztatsz, nincs esélyed. Te, mondjuk, e tekintetben üdítő kivétel vagy, azt hiszem.

Kocsis Ágnes: Annyiban igaz ez, hogy a versenyprogramban sok húzónevet és sok valóban kommerszebb filmet vetítenek. De a többi szekcióba főként a kísérletező, egyéni hangú filmeket hívják meg. Először zavart, hogy viszik a fotósok a kis létráikat, s amikor jön Brad Pitt vagy Antonio Banderas, elszabadul a pokol. De ez vonzza Cannes-ba az ötezer újságírót, akinek egy része aztán megnézi a mi filmjeinket is. Amit soha meg nem tennének, ha nem mentek volna oda.

S. Takács András: Éppen ez adja az európai pikantériát, ami ugyanúgy része az imidzsnek, az üzletnek.

Kocsis Ágnes: Részben igen. Ez nagyon komoly koncepció ott. Megtehetnék, hogy nem hívják meg a kisebb költségvetésű, szerzői filmeket, csak a sztárokat, nem?

Magazin: Az On the Spotban mi volt az újszerű? Amit még újságírók nem csináltak?

S. Takács András: Szerintem a tálalás és a csomagolás. Egyrészt stáb nélkül utazunk, így közelebb kerülhetünk a szereplőinkhez az etióp törzstől az ENSZ-főtitkárig. Másrészt igyekszünk őszintén és természetesen beszélni a kamerába, ilyet sajnos már ritkán látnak a magyar nézők.

Kocsis Ágnes: Sajnos nem ismerem a sorozatot, de bepótolom. Nem nézek tévét.

S. Takács András: Az olvasói leveleink többsége így kezdődik: nem nézek tévét, de titeket igen. Te vagy a célközönségünk!

Kocsis Ágnes: Melyik adón vagytok?

S. Takács András: A Spektrumon. Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában sugározza a műsorát.

Kocsis Ágnes: Tudom, hogy vannak jó műsorok, és lehetne még sokkal több is. Egyszerűen nem érek rá. Azt pedig nem szeretem, amikor a tévé megy a háttérben, és pláne nem szeretném, ha a kislányom mellette nőne fel. A tévéhíradót sem nézem, mert nem neki való, ezért inkább be sem kapcsolom.

S. Takács András: Az On the Spot sem neki való. Tizennyolc év a korhatárunk.

Magazin: Az öreg újságíróktól milyen visszajelzéseket kapnak?

S. Takács András: A Sanoma Kiadó Értékdíjának átadásakor Vitray Tamás úgy konferált föl bennünket, hogy bárki bármit is gondol, az elektronikus média legkiemelkedőbb teljesítménye az idén az On the Spot volt. A másik Christiane Amanpour –ma az ABC, régebben a CNN vezető riportere – e-mail üzenete volt egy burmai interjúnk után, amelyet megvett a BBC: „az oknyomozó és tényfeltáró újságírás kiváló darabja”, ezt írta. Számunkra ezek voltak a legnagyobb szakmai elismerések.

Magazin: Volt olyan kritikus, aki azt írta a Pál Adriennről, hogy hosszú és lassú.

Kocsis Ágnes: Persze, tisztában voltunk vele, hogy lesz olyan, aki így érzi. Kevés a hatáselem, nincs aláfestő zene, sok jelenet valós időben játszódik. Nem szeretem a drámai jelenetek alatti zenei hatásfokozást.Másrészt a zenével gyakran a ritmikai problémákat fedik el. Ahhoz, hogy érzelmileg igazán mély hatást érjünk el, időre van szükség. Nem baj, ha a néző úgy érzi, hosszú a film. Az a baj, ha egy hét múlva már nem emlékszik arra, hogy mit látott. Százharminchat perc a film, a néző kilencven-száz perchez van szokva. Sok akciófilm is több mint kétórás. Nekem az tűnik hosszúnak.

Magazin: Az újságírók mi mindent tudnak megoldani százharminchat percben!

S. Takács András: Nemrég láttam moziban a Pál Adriennt, nem éreztem hosszúnak, nagyon élveztem. Százharminchat percben a tévében senki nem csinál semmit. Nagyobb tömeget szolgálunk ki, nem engedhetünk meg magunknak Tarr Béla-hosszúságú snitteket, de ettől még lehet értékeset alkotni a tévében is. Az On the Spot havonta egy órában megy, a világ egy-egy érdekes pontjáról jelentkezünk. Ahol történt valami. Japánban földrengés volt, Egyiptomban forradalom tört ki.

Kocsis Ágnes: Csak háborús helyszínekre jártok?

S. Takács András: Nem feltétlenül. Mauritániában a kövér nőkről forgattunk, ott őket tartják szépnek – ez is eszembe jutott a Pál Adrienn közben. Ebben az észak-afrikai országban száz kiló alatt nem lehet férjhez menni, ezért erőszakosan hizlalják a nőket. Indiában a mienktől eltérő halottkultuszról forgattunk egy olyan Gangesz-parti városban, ahová azért mennek az emberek, hogy ott haljanak meg, s így a lelkük ne szülessen újjá. A Pál Adriennhez és az európai kultúrához képest az a tanulság, hogy Varanasiban még tudják az emberek, hogyan lehet meghalni.

Kocsis Ágnes:Igen, a mi filmünk, amely egy elfekvőben játszódik, részben azt járja körül, mennyire nem tudunk vele mit kezdeni.

Magazin: Mindig különös helyszínekre mennek. Ahol az emberek különös zűrzavart állítanak elő, ott szeretnek lenni igazán.

S. Takács András: Ez nem a mi perverziónk. Az a célunk, hogy ha a világban történik valami, arról ne csak a CNN vagy a BBC híreit lássa a néző – a magyar híradókból úgyse értesülne –, hanem emberi történeteken keresztül megpróbálja megérteni, hogy mi van a hírek mögött.

Kocsis Ágnes: Ezek elég extrém történetek. Engem az is érdekelne, hogy ahol ilyen dolgok történnek, mit csinál az átlagember.

S. Takács András: De hiszen ott éppen az átlagember az, akit hízlalnak vagy akinek a feje fölött lőnek A háború csak ebből a budapesti kávéházból tűnik extremitásnak, Afganisztánban vagy Gázában az emberek legalapvetőbb problémája évtizedek óta.

Kocsis Ágnes: A filmek az egyedit mutatják be, s ez általános érvényt nyer. Így egy dokumentumfilm csalóka is lehet. Ha megnézek egy filmet egy kamcsatkai férfiról, hajlamos vagyok azt hinni, hogy a kamcsatkaiak mind ilyenek.

S. Takács András: Ezért megyünk hosszabb időre, ezért töltünk több időt az emberekkel. De talán ez nem is csak dokumentarista probléma, már ha probléma egyáltalán: szerintem nem az! Ha azt kérdem, hogy a te filmjeid milyen Magyarországon játszódnak, akkor odajutok, hogy ugyanúgy az extrém helyzeteket mutatod be, mint mi. Ha én Kocsis Ágnes Magyarországán élnék,már rég elmenekültem volna.

Kocsis Ágnes: A filmjeim itt játszódnak, de bárhol máshol is játszódhatnának. Mindig megpróbáljuk egy kicsit elemelni, hogy ne igazán kössük konkrét helyhez és időhöz, hiszen a történetek univerzális emberi történetek.

S. Takács András: De ez a típusú ízléstelenség, igénytelenség, tohonyaság, amit hajszálpontosan megmutatsz a filmjeidben, szerintem konkrét helyhez, Kelet- Európához köthető.

Kocsis Ágnes: Ez is mindenütt jelen van.Hogy az amerikai filmben nincs, az az ő baja. Gyönyörű férfiak gyönyörű nőkkel élnek gyönyörű házakban: ez az igazi Amerika? Egyébként vannak olyan független amerikai alkotások, amelyekben nagyon mást lehet látni.

S. Takács András: Persze, hogy nem csak az az igazi Amerika, ahogy szerencsére nem csak a magyar művészfilmek Magyarországa ez az ország sem. Gázában sem folyamatosan lőnek, hazudnánk, ha nem mutatnánk mást.

Kocsis Ágnes: Az, hogy hová kötjük a filmet, azért fontos, mert mindenhol más a konnektor és másfajta a kilincs. A szereplők magyarul beszélnek, egy icipicit mások a viszonyrendszerek. Ettől működik az egész. Amikor viszont elkészül a film,mégis az a fontos, hogy mennyire univerzális. Az a jó, ha az indiai is ugyanúgy érti a mi kis viszonyainkat, mint az ír, az olasz vagy a chilei néző. Ha egy filmet sehová sem lehet kötni, annak a hiteltelenség az oka.

Kocsis Ágnes

Született: 1971. július 10-én Budapesten.

FoglalkozáSa: filmrendező, forgatókönyvíró. Az ELTE bölcsészkarán lengyel, esztétika és filmelmélet szakon végzett. Két szemesztert ösztöndíjjal a krakkói Jagello Egyetem filmfakultásán töltött, 2003-ban egy évig a római Centro Sperimentale di Cinematografia ösztöndíjas hallgatója volt filmrendezés és forgatókönyvíró szakon. A Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és tévérendező szakán szerzett diplomát, jelenleg ugyanott a doktori iskola hallgatója. A vírus című rövidfilmje 3. díjat nyert az 59. Cannes-i Filmfesztiválon, első nagyjátékfilmjét, a Friss levegőt Cannes-ban is bemutatták, majd az Európai Filmakadémia Discovery

Award kategóriában jelölte a legjobb négy film közé 2006-ban. A Friss levegő eddig több mint 80 nemzetközi filmfesztiválon vett részt, és 14 díjat nyert. Pál Adrienn című második nagyjátékfilmje az idei cannes-i filmfesztiválon megkapta a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI díját, további 17 díjjal jutalmazta a különféle fesztiválok zsűrije. 2011-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

S. Takács András

Született: 1987. július 25-én Budapesten.

FoglalkozáSa: digitális riporter. Tizenegy évesen havi rovatot vezetett a Pesti Est Juniorban, hírességekkel beszélgetett Mika Häkkinentől Michael Flatley-ig. A Közgazdasági Politechnikum diákjaként 16 évesen interjúsorozatot készített Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novellája nyomán Jancsóval, Szepesivel, Vitrayval, Albert Flóriánnal. A beszélgetéseket vetítette a Duna TV, iskolája kötetbe szerkesztette. Díjnyertes dokumentumfilmjei:

New York–Budapest, A gyakornok (20 évesen a BBC-nél és a CNN-nél dolgozott). A filmművészeti egyetemen Rangos Katalin osztályába járt, tanult az Edinburgh College of Arton, a New York Film Academy és az NBC News kurzusán, interjút készített Stinggel, és egyetlen magyar riporterként mikrofonvégre kapta Bill Clintont is. 2004-ben Ifjúsági Sajtódíjat, 2009-ben Prima

Junior Díjat, 2010-ben Érték Díjat kapott. A Spektrum riportereként kollégájával, Cseke Eszterrel 15 válságzónából tudósított az elmúlt két évben. 2010-ben az Év Médiaszemélyisége Díjat együtt kapták meg.

Kocsis Ágnes ajánlja

Könyv Venyegyikt Jerofejev: Moszkva–Petuski

„Aki reggel rohadtul érzi magát, ám estére teli van álmokkal, ötletekkel, és majd szétfeszíti az energia – hát az bizony szörnyen züllött ember.” Egy alkoholista vonatútja.

Film Tsai Ming-liang: Vive l’Amour

A tajvani filmrendező alkotása az egyik legszebb film a magányról.

Zene Gadó Gábor 

Egyszerre nagyon mély és szellemes. Kedves barátom, a Szortírozott levek című rövidfilmemhez ő írta a zenét.

S. Takács András ajánlja

Könyv Nádas Péter: Az égi és a földi szerelemről

A kötet Nádas Péter 1989-ben tartott előadását tartalmazza „a nemi szerepek és a nem princípiuma” témaköréről.

Film Kevin Spacey: Casino Jack

Igaz történeten alapuló film egy hírhedt lobbistáról.

Zene Sting: Symphonicity Live

Sting, ezúttal komolyzenekari kísérettel, és persze nagyon-nagyon komolyan, mint évtizedek óta mindig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.