Nyilván nem kell mindig frappáns címeket adni, de ez a Teadélután súlyos kérdéseket vet fel. Erő, dinamika annyi van benne, mint egy öreg csigában, a hangulata meg a hetvenes évek PB-üléseit idézi. E műsorcím a vitatott életű dr. Erdős Péter konklúziójára hajaz, amikor is a volt főzenefőnök egy progresszív együttes lemeze kapcsán így szólt: „Nem erre b...k a magyar.”

Ha a polgár kellő tisztelettel átnézi a műsorújságot, ezen a teás cuccon biztosan nem akad meg a szeme, s nyilván keres valami izgalmasabbat, például Esmeralda. De ha még a cím véletlenül ki is váltaná az érdeklődését, további problémaként ott tornyosul előtte a nyúzott ember életét megkeseríteni képes, logisztikai alapú akadály, miszerint hogy a fészkes fenébe volna képes 16 óra valamennyire hazaérni vagy nem ügyet intézni akkor éppen. Élek a gyanúperrel, hogy anno az MTV is úgy volt vele: (késő) délután egyébként se néz tévét senki, hát nem mindegy, mi megy akkor? Legyen egy „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit” típusú, trécselős, feszültségmentes műsor, addig se fekete a képernyő.

És ez így teljesen rendben is volna: ha alaphangon is, de teljesíti feladatát a közszolg. televízió – a sokszínű kultúrát sugározza a népnek –, a trend meg úgyis az, nem lehet vele mit kezdeni, ugye, hogy a többség ilyenkor vagy valóságshow-kísérőműsor előtt káromkodik, vagy azt próbálja földolgozni, hogy Venus felhívja Natashát, mert szeretne neki mindent elmondani Camilóról. Vannak szép kiállítások, színházi bemutatók, alternatív pop- meg rockklipek, rajtunk nem múlt, megpróbáltuk tolmácsolni ezt.

Az előítéletekről nagyjából ennyit. Egyebekben meg annyit, hogy a Teadélutánnal igazából tényleg csak két probléma van: a neve és az időpontja.Ebből következik,hogy tartalmilag nehezen lehet belekötni. Interjú Sofi Oksanennel, a híres finn-észt íróval: pipa. A stúdióban a Quimbyfeelinget árasztó, de föltétlenül egyéni hangú zenekar, a Pluto: pipa. Jelenetek A nagy négyes című produkcióból, nyilatkozik Molnár Piroska és Benedek Miklós: pipa. A Mikszáth különös házassága című darabról beszél – élőben Szegedről – Fekete Gizi és Király Levente: pipa. Árnyékok címmel kiállítás nyílt Szolnokon: pipa. Ünnepi könyvhét, Mundruczó Kornél rendez a Trafóban, a Szegedi Kortárs Balett pre mierje: pipa, pipa, pipa. És nemcsak a témaválasztások, hanem az anyagok – többségében – izgalmas földolgozása miatt is.

Ha normálisabb ország lennénk, erre azért már csak-csak bukna a magyar; ráadásul a Teadélután Ablak-típusú jegyzetein is lehet hümmögni, hogy tényleg. Mondjuk a családról van szó; babakocsik, Szent István park, lágy zene, eddig közhely, ám az illetékes jó koppanó hangon elmondja a statisztikát a főbb gondokkal-problémákkal együtt, miközben Csepregi Éva fia elmeséli, miért tök jó fej az anyukája, noha esténként a színpadon állva folyton azt sikoltozza, hogy nyár van. Valamit mondani: ez sikerül is, legföljebb Bombera Krisztinát meg Mészáros Antóniát sajnálom, amiért a televíziós főcímkészítés pokoljárása jegyében – mi másban? – teáscsészében kell ugrálnia, de inkább: amiért arrébb tessékelt tehetséges műsorvezető-szerkesztő-riporterként három néző elé lett kényszerítve.

Megoldás: ugyanezt más néven, az esti főműsoridőben.

Talán akkor meg is néznék.