Újra és újra elverik a magyarok Gölbasi seregét
A rendezvényszervezők nem a vattacukrosra meg a bódéárusokra, hanem egy igen fontos történelmi eseményre építették a háromnapos programot. A Tatai Patara Fesztivál az 1597. május 23-i csata eseményeit dolgozza fel, amikor is gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány csellel – és egy ügyes haditalálmánnyal –visszafoglalta a török kézen levő erősséget.
Tata ekkoriban Komárom és Győr előváraként a török–magyar csatározások állandó színtere volt, s többször gazdát cserélt. A kor „csodafegyverével”, a harang alakú, lapra szerelt kapupetárdával (ezt jelenti a patara) döntötték be a magyarok a vár kapuját. Egy évvel később, Győr felszabadításánál is a Tatán kipróbált új fegyver indította a sikeres ostromot.
A háromnapos fesztivál programjában szerepelt a Dunaalmás felőli „felvonulás”, a vízi csata, illetve a tatai vár rondellája elleni végső támadás. Melynek során a szervezők alkalmazkodtak az olyan romantikus elemekhez, mint a bajvívás vagy a várfal létrával való megmászása. A XVI. század végén a Pálffy-féle módszer már sokkal életszerűbb volt. Ez lehet az oka annak, hogy a fesztivál csúcspontjaként úgy robbantották be a főkaput, mint négyszáz évvel ezelőtt.
A patara pikantériája, hogy a magyarokkal szemben Gölbasi serege autentikus ruházatban és fegyverekkel vett részt a küzdelmekben. S miként annyi történelmi-irodalmi műben, Tatán is vereség jutott osztályrészéül.
A vendégek – köztük gyerek ezerszám – nem panaszkodtak arra, hogy valami történelmileg elcsúszott volna. Sőt. A kardok, lándzsák és handzsárok kipróbálása hallatlan élményt jelentett számukra. Szerencséjük volt, mert az előkészületekben hadtörténészek és a hétköznapi tárgyak világában járatos muzeológusok is részt vettek. A szervezők pedig gondosan ügyeltek arra, hogy a rendezvényből ne legyen szimpla kirakodóvásár.
Arra mondjuk kevesen gondolnának, hogy egy ilyen fesztiválnak köze lehet a Forma–1-es autóversenyekhez is. Zombori Mihály 17 éven át volt a mogyoródi Hungaroring sajtó- és rendezvényszervező csapatának tagja, rendezvényszervezőként ügyködött később a Porsche Hungária vagy a MOL programjain. Öt éve határozott úgy, hogy visszatér szülővárosába, Tatára, akkor született a fesztivál ötlete. Úgy, hogy az öccsével és Hozák Attila történelemtanárral összerakták mindazt, amit a fesztiválhoz elengedhetetlenül szükségesnek gondoltak.
– Ott volt a vár, az Öreg-tó – idézi föl a kezdeteket Zombori Mihály. – Az is fontos volt, hogy a végén mi nyerjünk. De ne ugyanaz legyen, mint a dalban: „Török gyerek megvágta.” Az ötlet kimunkálásában sokat segített a tatabányai múzeum két munkatársa, Kisné Cseh Julianna és Kiss Vendel, illetve a tatai Kuny Domonkos Múzeum. Csatlakozott hozzájuk az ismert turkológus, Takács Zoltán, a sárvári Nádasdy Múzeum igazgatója. Ahogy jöttünk-mentünk, azt vettük észre, hogy egyre többen érdeklődnek a történelmi kalandunk iránt. A Bethlen Hagyományőrség Egyesület a magyar harcosok autentikus megjelenését garantálta, s külön öröm, hogy majdhogynem kizárólag helyi erőkből verbuválódott Gölbasi serege. Ami nagy dolog, már kerestek bennünket azzal, hogy adjuk kölcsön a „törökjeinket”. Akiknek persze megfelelő sajkáik, sátraik és fegyvereik is vannak.
A sajkák építését a Tatai Hajósnép tagjai végezték. A hajók az Öreg-tó vizén ringva-dülöngélve igazán látványossá teszik a végvári forgatagot. A vitézek szigorúan amatőr módon – egyetlen fillér honorárium nélkül –vesznek részt a csatározásban. Előzőleg hetente edzettek, s vállalták azt, hogy nem horgászni mennek, mint azelőtt, hanem gyakorolnak.
– A helyszín ideális, a nézők együtt mozognak a csapatokkal, közben igényes kézművestermékek közül lehet válogatni, jó az idő, finom az étel – mondta Zombori Mihály. – Mi kell még ahhoz, hogy az ember jól érezze magát? Most már vannak egészen eredeti programjaink is. Az idén rendeztük először a történelmi katonazenekarok találkozóját, és sikerült hazahozni a Pálffy, a Nádasdy és az Esterházy családokra vonatkozó kiállításainkat. Innovatív elem, hogy évente egy-egy mesterség is feltárul teljes mélységében. Ebben az évben a kádármesterségre koncentráltunk. Elmondhatom, hogy a műfajban eljutottunk a topminőségig, a közönség pedig a jelek szerint meghálálja a fáradozást. De profik még nem vagyunk. Nincs szponzorunk, s a marketinggel is lehet még mit kezdeni. A város támogatja a rendezvényt, elhivatottak vagyunk, nem a pénzért csináljuk. A cél, hogy olyanok legyünk, mint egy élő történelemóra. S annak, aki megfizeti a három napra érvényes fejenkénti 500 forintos belépti díjat, értékes szórakozásban legyen része.
