Rodolfót aztán ne bántsa senki, ő mindig figyelmeztetett: Vigyázat, csalok! És csalt. Ő volt az utolsó, akire ezért senki sem haragudott, sőt.

A közönség alig várta, hogy csaljon, igaz, a közönség nem is csalásnak nevezte, amit Rodolfó csinált, mágiának nevezte, varázslatnak olykor egyenesen csodának. És hálás volt, amikor a mágus darabokra szedte a figyelmét, össze zavarta a valóságérzetét, az illúziók csapdájába kergette, elcsente a nyakkendőjét, a semmiből kártyalapokat, pénzérméket szedett elő, eltüntetett és elővarázsolt tárgyakat.

Rodolfót eredetileg Gács Rezsőnek hívták, a Józsefvárosban született, és egy véletlen folytán lett bűvész. Tizenhárom éves korában kimentett a Dunából egy fuldokló kínai gyöngyárust, aki hálából megtanította egy egyszerű trükkre, amelyhez csak néhány kavics kellett. Másnap a játszótéren éppen barátainak mutatta új tudományát, amikor felfigyelt rá az arra sétáló Ódry Zuárd kitűnő amatőr mágus, később felkarolta, megtanította amesterfogásokra, a többit ismerjük. Rodolfó, a csodatévő amúgy nem hitt a csodában, a gyakorlásban hitt: még hetvenévesen is naponta négy órát szánt rá.

– Ha nem gyakorolok egy napig, nem történik semmi. Ha nem gyakorolok két napig, én észreveszem. Ha három napot hagyok ki, azt már a közönség is észreveszi – szokta mondani.

Ötezer trükköt ismert, tizenegy szekrény és negyvenkét koffer volt tele bűvészkellékei vel, bűvészkönyvekből nyolcszázat őrzött polcain, ő maga is írt néhányat. Megszállottan szerette a bűvészetet. Most lánya, Gálvölgyi Judit, illetve a Gálvölgyi család anyagi segítségével, szobrot kap a Fővárosi Nagycirkusz épületében, alkotója Kocsis András Sándor.

Rodolfó, az ámítástechnika egyik legnagyobb mestere május 16-án volna 100 éves.