Jól fog szórakozni, és a szülei is jól szórakoznak közben, nagyon viccesek Varró Dániel rímei, jól pendlizik a szöveg Romhányi és Kosztolányi között, bármelyiknek skatulyáznánk is be,mindjárt kiderül, hogy ez a másik. Vagy a harmadik, a pesti/ vígszínházi tréfásság, amitől Morzsányi Géza és Partvis Attila a takarítók két főnöke, az a fajta bennfentesség, ami magában is megállja a helyét, de persze: értjük.

Vannak ellentételezésképpen hibák is, nem súlyosak, de nyilvánvalóak, a mese színházasítása, ha nem is alapjában véve, de részleteiben sikertelen, a jelenetek esetlenül követik egymást, nincsenek igazi belépők és kilépők, néha zavartan oldalognak ki a szereplők, lement a jelenet, jön a színváltozás. Kovács Patrícia, akit a vezetés hosszú időn át igen gondosan temetett, küszködik a kislányszereppel, mint aki szeretne végre felnőni, nőnek lenni, de nem hagyják, szeplős Jankának kell lennie, ettől aztán se nem gyerek, se nem felnőtt, se nem vamp, se nem báj, csak nyafka. Párja, Molnár Áron nagyon aktív, fél karon lóg a szeren, egyéb megmozdulásai azonban már nem ennyire emlékezetesek. A színészi teljesítmények így is az átlag gyermekszínházaké fölött van, Gyuriska János kifejezetten formátumos, Borbiczki Ferenc mintha Szirtes Ádám-paródiát adna elő, anélkül, hogy ezt ő maga észrevenné, Csőre Gábor esetében viszont nem érzékelem az általa játszott két alak különbözőségét, csukott szemmel nézve mindketten csak kiabálnak.

Az utóbbi már erősen gyanúba hozza a rendezőt, Néder Pannit, hogy annyi dologra kellett figyelni, erre már nem futotta. Tényleg nem, a színészek érezhetően a saját fejük után mennek, szerencsés esetben van mi után. A rendezés próbál világot teremteni, vetítenek, mint akik nem bíznak a díszletek erejében, próbálják megoldani azt a helyzetet, hogy gyerekként vagy gyerekfejjel nézve nem tudjuk pontosan, kinek drukkoljunk, ez nem egy higiéniai nevelődráma, koszosak és tiszták között egyaránt vannak jók és rosszak. Ez persze már az előadás tanulsága, örömmel is viszem haza, nem a piszok teszi az embert.

A nagyobbik baj, hogy nem is a zene teszi a darabot. Van annak ebben a házban hagyománya, hogy keresnek valami nehezen színre tehető történetet, amit majd elvisz Presser zenéje, csak most nehezen viszi. A sok dal közül két nap múltán már csak egyetlenegyre emlékezem, arra is csupán azért, mert meglepett, hogy Hegyi Barbara a Lövölde teret kezdi el énekelni, csak másik szöveggel. Megesett már hasonló Dés Lászlóval is A dzsungel könyvében, mégis a legtartósabb siker a Pestiben az a darab, így aztán visszatérek a kiindulópontra: ha az a kérdés, hogy el szabad-e vinni a gyereket a Maszat-hegyenre, akkor persze, hogy el.

Túl a Maszat-hegyen