Ahol Nádas Péter is hülye lehet
Ezek voltak a vasárnap délután, a 9. Europoetica Nemzetközi Költészeti-Művészeti Fesztivál keretében rendezett vitadélután legfontosabb kérdései. Elméletileg az Újnautilus elnevezésű irodalmi portál hívta szellemi „párbajra” két társlapját, a Prae és Litera képviselőit, ám az érvek szigorúan vett összeméréséből csakhamar mindenre kiterjedő, kötetlen beszélgetés kerekedett. Olyan technikai részleteket is megtudtunk például, hogy az olvasói tűréshatár valahol 5000 leütés környékén húzódik: ennél kisebb terjedelemben komolytalan, ennél nagyobban viszont reménytelen írni, hiszen a kattintó csakhamar tovább libben. A kötetlen terjedelemről szóló mítosz így a múlté, ám az online portálokra jellemző előnyök továbbra is élnek: a gyorsaság és a viszonylagos demokrácia (minden szerző egyenlő). A bárki írhat bármiről szabadságát leginkább a könyvesblogok (a legismertebb könyvesblog egyébként a Litera kistesvére) képviselik, ám a minőség itt is megmarad a legfőbb szerkesztői elvnek, így lehet, hogy a gyakorta csak dobbantónak tekintett fórumok végül elvezetnek a komoly folyóiratokban való, immár terjedelmesebb és komolyabb hangvételű közlésekig. További előny, hogy tematikailag sokkal tágabb teret nyithat az olvasmányélményeket megosztó felület: akár egy patológus is írhat önmaga örömére kiváló szöveget egy krimiről vagy vámpíros könyvről. Ráadásul ebben az esetben egynéhány egybecsengően kedvező véleménynek akár piaci hatása is lehet. Ez a kortárs irodalomban, a már eleve kis példányszámok miatt, alig mérhető. És nem is várható el ilyesmi a kritikustól, hiszen ő nem a reklámgépezet apró fogaskereke. Az ő dolga, hogy a művet elhelyezze az irodalmi kánonban.
Veszélyes viszont, hogy a klasszikus folyóiratok hol nyílt, hol burkolt lenézése miatt sok pályakezdő kritikus csak gyakorlótérként kezeli az internetes felületet. Egy helynek, ahol be lehet futni. Talán ezért is születhetett meg Urfi Péter „legendás” kritikája Nádas Hátországi naplójáról, amely az igen egyszerű, ám hatásos mondattal nyitott: Nádas Péter hülye. A nem öncélú szobordöntögetés, a szent tehenek profán döfködése más helyeken komoly problémákat jelentene (sőt, nagyon valószínű, hogy Urfi a mondatot sem írhatta volna le más közegben), az interneten viszont nagyon is a helyén lehet, sokkal élénkebb vitát generálhat Más kérdés, hogy a tabudöntögetés funkcióját korábban a kevésbé jelentős lapok munkatársai végezték el. A rugalmasságáról híres közeg sem kerülhette el viszont minden szabadság rémét, az intézményesülést. Bár az irodalmi portáloknak sosem lesz olyan intézményi háttere, mint amilyennel a klasszikus folyóiratok rendelkeztek a hetvenes, nyolcvanas években, a „merevedés” már elkezdődött, csakhogy ez nem járt együtt a támogatási rendszer átalakulásával. Míg egy vidéki folyóirat több helyről kaphat támogatást (önkormányzat), addig egy portál csak a fővárosi NKA-ban bízhat, miközben a papíralapú lobbi érdekérvényesítése továbbra is nagyon erős.
További veszély, amit Pál Dániel Levente, a Prae szerkesztője esztétikai protekcionizmusnak hív. Vagyis a pályakezdő kritikus azért ír kedvező méltatást az idősebb pályatárs köteteiről, hogy az később díjakban fejezze ki a háláját. Vagy támogatásban. Hiszen könnyen megeshet, hogy a negatív kritika miatt a „megtámadott” kuratóriumi tag a portálnak megítélhető támogatás ellen szavaz… A független kritikus viszont könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy a kiadók, tartva a véleményétől, nem adnak neki recenziós példányt. Ezért is jegyezte meg valaki, hogy a függetlenség ott kezdődik, hogy a kritikus maga veszi meg a megítélni vágyott művet. Mert megengedheti magának…
S bár több kérdés körül élénk polémia bontakozott ki, abban egyetértettek, hogy a jelenlegi helyzetben legnagyobb hiány a kritikát befogadó vagy megcáfoló közönségben mutatkozik. Az a felső középosztály tűnt el, amely elmegy az előadásra, megveszi a kortárs regényt. Vagyis lábbal szavaz. És büszke is arra, hogy tartalmas szórakozásban volt része, és nem hagyta magát rábeszélni a kereskedelmi csatornák diktálta értékrendre.
