Unoka láncfűrésszel

Egy öregfejű unoka NAGYI feliratú pólóban, kezében láncfűrésszel ácsorog.

Zsebkaszakészlet, olvastuk egy kicsi doboz oldalán, néztük a benne lapuló tárgyat (zsebkasza volt valóban, amúgy nincs ilyen tárgy, de mégis van), és valahogy olyan gyönyörűségesen abszurdnak tűnt az egész, hogy ettől a perctől kezdve szerettük volna, ha Bukta Imre a barátunk lesz. Ráadásul olyasfajta barátunk, akivel úgy is lehet egy térben tartózkodni, hogy beszélnünk sem kell, mert a gondolat közös, a szavak meg csak szétpergetik azt, mint drótkefe a kerítésrozsdát.

Láttuk később Bukta egyéb műveit, képeit, kollázsait, szobrait, installációit, tájművészeti kísérleteit. A mezőgazdasági tárgyak, környezetek életre keltését, művészetbe emelését, ironikus kicsavarását, át- és visszaértelmezését. És láttuk egyik leggyönyörűbb installációját is, amelyen a Kiscelli Múzeum templomterébe egyetlen tenyérnyi szánkót állított ki, mely a látogató előtt elhaladt néhány méternyi, fénycsíkkal megvilágított sínen, majd visszatért a kiindulási pontra. És akkor már végképp megbizonyosodtunk arról, hogy Bukta Imre nemcsak képzőművész, de költő, filozófus, lélekbúvár is egyben.

Különös művészetének összefüggéseit majd megkeresik a művészetek tudósai,műveinek szeretete viszont a miénk is, így most egy jó hír: megint látható egy Bukta-kiállítás, ezúttal a Godot Galériában május közepéig, melyen a tíz éve falujába, Mezőszemerére visszaköltözött művész festészeti és rajzi elemeket ötvöző képeit teszi közszemlére. A kiállítás és az egyikmű címe: Nagymama unokája, és persze ezt is körüllengi az a mosolygós, szomorú, melankolikus valóságábrázolás: egy öregfejű unoka NAGYI feliratú pólóban, kezében láncfűrésszel ácsorog egy nagyjából értelmezhetetlen erdőben, valahogy úgy, ahogy szomorkás mindennapjainkban, ízléstelen szereléseinkben, kissé értetlenül mi magunk is ácsorgunk az élet kellős közepén legalább egy láncfűrészbe kapaszkodva (Tesco gazdaságos persze) és örülünk ugyan, hogy van még egy-két eszközünk, de kezdeni azokkal már nemigen tudunk semmit. És ez azért rossz. Nagyon rossz.

Infó

Bukta Imre Nagymama unokája című kiállítása a Godot Galériában (Budapest, Bartók Béla út 11.) Május 14-ig látható.

top 3

1. ÍZLÉS SZERINT

Tarr Hajnalka festőművész eredeti festmények után készült puzzle-változatai a budapesti acb Kortárs Művészeti Galériában.

2. HÚZD RÁ!

Mladen Stilinović retrospektív kiállítása a Ludwig Múzeumban.

3. FAZONIGAZÍTÁS

Eredeti-hamisújjászületett – hamis képek újrahasznosítása a kaposvári Művészetek Kincsestára Vaszary Képtárban.

bukta imre: nagymama unokája
bukta imre: nagymama unokája
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.