A pokol hidege
Rába Roland a Katona, majd a Krétakör, néhány éve pedig a Nemzeti kitűnő színésze a múlt évben jelentkezett rendezőként. Előbb Tábori György Mein Kampfját rendezte meg a Nemzetiben, majd ugyanott a Jó estét nyár, jó estét szerelem zenés változatát tette színpadra. Fejes Endre érzelmes-szenvedélyes történetét éles szemű, hidegen elemző racionalizmussal ízeire szedve játszatta. Most is ezt teszi. García Lorca 1934-ben írt drámája egy nagy szenvedély tragédiája. Yerma gyereket szeretne. Mindene meglenne az életben, csak éppen ez az egyetlen nem adatik meg neki. A monomániás vágy szinte őrületbe, végül gyilkosságba kergeti. A gyermek akarása persze csak szimbólum. Mindazt jelzi, ami Yerma életéből hiányzik. A gyöngéd érzelmeket éppúgy, mint a testi vonzódást, a szerelem örömét. Egyáltalán az élet értelmét. Az eredeti spanyol történet a régi, középkorias szellemben megrekedt spanyol falu rideg erkölcsiségét fonja fojtogató hálóként Yerma magányos, vad lázadozása köré. A Radnóti Színház előadása kitágítja ezt a világot. A rendező nem hagyja el teljesen ezt a közeget, és nem is aktualizál szokványosan lapos módon – az egyetlen modern időkre utaló motívum a már említett technikai berendezés. De nem is nem éri be annyival, hogy a történet, a szereplők, a problémák valamiféle korunkbeli megfelelőjét keresgélje. Az örök emberi magányt, a mindig fenyegető ürességet fogalmazza hősnője köré.
Erős, gazdag tartalmú jelekkel dolgozik. Az üres flakonok, a kopott fürdőkád, Daróczi Sándor köznapi viseleteket és fekete lepleket keverő jelmezei, az állatmaszkok és az állathangok egyszerre tartalmaznak racionális közlést és hangulati-érzelmi üzenetet. De legtöbbet a színészi játék mond. A lefojtott, lehalkított, az érzelmeket elleplező, letompító beszédmód, a kevés gesztus, a belső drámákat rejtve, csak feszültségként megjelenítő mimika. Az előadás nem törekszik külsődleges pontosságra, megfelelésre. Beéri a lényeggel. A furcsán viselkedő fiatalasszony őrzésére rendelt nagynéniket fiatal, az iskolát mostanában végző színésznők, Spiegel Anna és Neudold Júlia, játsszák maszk nélkül, vénségük a jelmezükben és viselkedésükben mutatkozik, Tóth Ildikót sem maszkírozzák „jókedvű öregasszonynak”, elég hogy a belső derű ragyog rajta. Adorjáni Bálint külsőre nem kiszikkadt, beteges férfi, csak a lélek, az emberi életerő hiányzik merev tartásából, kissé nehézkes beszédéből. Schneider Zoltán nem hódító, vonzó, vidám legény, mindössze a szinte kirobbanó erő látszik rajta. Wéber Kata is belül neveli föl Yerma leküzdhetetlen bánatát, gyilkos dühvé, amely ugyancsak jelképesen tör ki a gyilkosság megjelenítésekor.
Kiszámított, alaposan átgondolt jelképrendszer, koncentrált, fegyelmezett játék tartja kordában a heves érzelmeket, jeges északi szél dermeszti a forró spanyol vidéket. A pokol hidege éget ki minden életet a színpadon. Fájdalmas erejű előadás.